Valami elkezdődött már a 40’-es években. Merce Cunningham leválasztotta a zenét a táncról, dobókockával koreografált, majd számítógéppel táncolt. A ’60-as években egy csapat lázadó táncos őrült kísérletezésbe kezd. New York, Greenwich Village, Judson Dance Theater. Elindul a posztmodern tánc. Végleg felhagynak Martha Graham expresszionizmusával és Doris Humphrey téma-variáció struktúrájával. Sétálnak, futnak, talajt érintenek és egymásra másznak. Akárcsak minimalista képzőművész és zenész kortársaik, az elemit keresik. Merce Cunningham és John Cage nyomdokaiban, mégis önálló utakon járnak és saját stílust dolgoznak ki.

A Mi a tánc? sorozat április 15-i programján az Az érzések tények: Yvonne Rainer élete című filmet vetitjük eredeti, angol nyelven.

„A művészet feladata, hogy felrázzon minket az önelégültség és kényelem állapotából”, vallja Yvonne Rainer, akinek avantgárd előadásai és filmjei már 50 éve rázogatják a nézőt.

Az előadóművészetekre nagy hatással lévő Judson Dance Theater (NY) társalapítója. Határokat feszegető munkáit számos címkével látták el: feminista, konceptualista, post-modern, politikus. A film, a még 80 évesen is fellépő Rainer kreativitását és munkáinak ellentmondásosságát boncolgatja, és felteszi a kérdést: Mit jelent ma avantgárd művésznek lenni?

John Cage és Merce Cunningham pártfogoltjaként, a ’60-as évek elején robbant be az előadóművészeti életbe, merészen felvállalva minimalista esztétikáját, és hétköznapi, gyakran véletlenszerű mozdulatokra épülő, kritikusokat is meghökkentő előadásait. A Judson-nál olyan kísérletező művészekkel dolgozott együtt, mint Robert Rauschenberg, Trisha Brown, Steve Paxton, Lucinda Childs, és Meredith Monk. Jelentős darabjaival, mint például a „Trio A”, radikálisan megváltoztatta a modern tánc szótárát. A 70-es években a filmkészítés felé fordult, melyet, 25 év után, ismét az előadóművészet követett.