AKKOR

Kortárs tánc 1989

     
1000 Ft
Trafó bérlet érvényes

30 éve történt a rendszerváltás Magyarországon. De mi történt ebben az évben a kortárs tánc területén? Volt-e egyáltalán kortárs tánc? Kik voltak a legfontosabb szereplői? Milyen darabok születtek? És ezeket hol lehetett bemutatni?

Az évfordulóra tekintettel, ez a nem mindennapi esemény megkísérli bemutatni az 1989-es magyar kortárs táncéletet. A korszak meghatározó alakjaival beszélgetünk műhelyekről, képzésről, itthoni és külföldi lehetőségekről, művészi koncepciókról, tánctechnikákról, túlélésről. A Táncarchívumból kigyűjtött és az alkotók szekrényének mélyéről előkerült felvételeket láthatunk, olyan társulatoktól, koreográfusoktól, mint a Berger Gyula Táncegyüttes, a Közép-Európa Táncszínház, az Orkesztika Csoport, vagy Lőrinc Katalin. Az est zárásaként, egy improvizációs játék keretében, néhányan színpadra is lépnek.

„Ebben az időben nagy jelentőségű, úttörő vendégelőadások adtak döntő impulzusokat a hazai alkotók szinte teljes mezőnye számára. Az elzártság hosszú, szikkasztó évtizedei után egyszerre sorozatban jelentek meg Magyarországon az addig nagyrészt csak hírből ismert nagyok, kik a műfaj kisszámú, Nyugatot megjárt hazai jelesei számára hivatkozási alappá váltak, ám a szakma és közönség széles rétegei számára nem vagy alig voltak hozzáférhetőek. Budapesten egyszerre számtalan alternatíva öltött testet. A néptánc, a klasszikus, a pantomim irányából a kortárs tánc területére igyekvő, sodródó műhelyteremtő személyiségek a rendszerváltás idejére részint már túl voltak a bizonyításon, a közösségteremtő munka kezdetein, s folyamatosan formálódó profilú formációkba tömörültek, melyek közt intenzív átjárás volt tapasztalható. E formációk idővel markáns stílussal rendelkező, jellegzetes művészi felfogással felruházott kiindulási ponttá lettek – ahonnan egyre újabb önállósodó alkotók szakadtak ki, hogy függetlenedve induljanak el a maguk útján.”*

Program:
18:00-19:30 Beszélgetés
19:30-20:30 Vetítés
20:30-21:00 Szünet
21:00-22:00 Happening

Résztvevő alkotók: Árvai György, Berger Gyula, Goda Gábor, Kovács Gerzson Péter, Lőrinc Katalin, M. Kecskés András, Szögi Csaba, Tatai Mária
Moderátor: Péter Petra - tánctörténész

* Halász Tamás: Elágazások, Színház magazin, 2007. augusztus

Támogatók: EMMI, NKA
Együttműködő partner: Petőfi Irodalmi Múzeum - Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Táncarchívuma
Külön köszönet: Halász Tamás, Varga Andrea
Szervezés: Parallel Művészeti Alapítvány
Zene: Sőrés Zsolt - zeneszerző, hangművész - LFZE Elektronikus Zenei Médiaművészet

2. Szerpentin Táncfilm Fesztivál, 2019. április 25-28.
www.szerpentinfilm.hu

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek