Compagnie XY (FR)

Möbius

4200 Ft
kedvezményes: 3600 Ft
diák: 2900 Ft
gyerek: 2000 Ft (12 év alatt)
támogatói: 10000 Ft

Mint a seregélyek.

A Möbius-szalag az, amikor egy papírcsíkot összeragasztunk, úgy hogy az egyik végét elfordítjuk 180 fokkal. Így lehet egy kétdimenziós felületnek mégis csak egyetlen oldala. Ahogy ez az iparban sokat használt eszköz az önmagába forduló, folytonos és végtelen körforgást érzetét kelti, úgy áramlik a színpadon egy csoport akrobata, egyszerre, széttartóan, spirálban. Hullámoznak, akár egy halraj, vagy egy csapat madár. Keresik az egyén szerepét a közösségben, a természetet a kultúrában, a kívült a belülben.

A Compagnie XY, ami az egyik legelismertebb újcirkuszi csapat Franciaországban, már két előadással is ámulatba ejtette a Trafó közönségét, a Le grand C-vel és a Mégsincs estével, amiket az óriási társulat bámulatos összhangja, játékossága, az elképesztő mutatványok és a csapatszellem fegyelme tett felejthetetlenné. A társulatnak 20 körüli tagja van, ami nagyon sok, ha az ember belegondol, hogy ennyi emberrel kell kooperálni naponta, együtt utazni, együtt élni. Kutatásaik középpontjában is ez áll: hogy mitől lesz egy csoport közösség.


Az előadás a Compagnie XY és Rachid Ouramdane koreográfus közös munkája. A koreográfus szintén visszatérő vendég a Trafóban: Torzió című emlékezetes duettjét 2017-ben láthatta nálunk a közönség. A Möbius Ouramdane első cirkuszi rendezése, így nem meglepő, hogy keverednek benne az akrobatika, a tánc és a színház elemei. A társulat Ouramdane-nal közös együttműködéséről úgy nyilatkozott, hogy egész eddigi munkájuk mind azért volt, hogy ehhez az előadáshoz elvezesse őket, az utat pedig precizitás, érzékenység és a mottójuk szegélyezte: „Egyedül gyorsabban megy, együtt tovább megyünk”.

Akrobaták: Abdeliazide Senhadji, Airelle Caen, Alejo Bianchi, Arnau Povedano, Andres Somoza, Antoine Thirion, Belar San Vincente, Florian Sontowski, Gwendal Beylier, Hamza Benlabied, Löric Fouchereau, Maélie Palomo, Mikis Matsakis, Oded Avinathan, Paula Wittib, Peter Freeman, Seppe Van Looveren, Tuk Frederiksen, Yamil Falvella
Művészeti partnerek: Rachid Ouramdane, Jonathan Fitoussi, Clemens Hourrière
Fénytervező: Vincent Millet
Jelmeztervező: Nadia Léon
Akrobatika tanácsadó: Nordine Allal
Produkciós menedzser és adminisztráció: Peggy Donck and Antoine Billaud
Hangtechnikus és színpadmester: Claire Thiebault-Besombes

Külön köszönet: Mayalen Otodon, Agalie Vandamme, Catherine Germain, Roser Lopez-Espinosa

Koprodukciós partnerek: Cirque théâtre d’Elbeuf et La Brèche Cherbourg – Pôle National Cirque en Normandie / Le Phénix – Scène nationale Pôle européen de création à Valenciennes / Maison de la Danse – Lyon / MC2 – Grenoble / Tandem – Scène nationale / La Villette – Paris / Maison de la Culture de Bourges / TEAT – Champ Fleuri – La Réunion / Agora – Pôle National Cirque Boulazac Aquitaine / Les Gémeaux – Scène nationale de Sceaux / Bonlieu – Scène nationale d’Annecy / Carré Magique – Pôle National Cirque Bretagne – Lannion Trégor / Espace des arts – Scène nationale de Chalon-sur-Saône / Le Bateau Feu – Scène nationale de Dunkerque / Espace Jean Legendre – Théâtre de Compiègne / Festival Perspectives – Festival franco-allemand des arts de la scène – Saarbrücken – Allemagne / La Coursive – Scène nationale de La Rochelle

Möbius has been supported, through help to creation, by the Région-Hauts-de-France and the Minister of Culture and Communication (DGCA).
The Company XY is supported by the Minister of Culture and Communication and the Direction Régionale des Affaires Culturelles Hauts-de-France, through help to government-regulated company with national and international standing.
The company XY is associated with le Phénix – Scène nationale de Valenciennes as part of an European Pole of Creation and with le Cirque Théâtre d’Elbeuf – Pôle National Cirque en Normandie.
The company XY is also supported since 2016 by the BNP-Paribas foundation.


TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek