STEREO Akt: Felülről az ibolyát

2000 Ft / diákjegy: 1600 Ft
Általános bérlet érvényes
Ikerbérlet érvényes

Az előadás 2016. novemberétől a Jurányi Házban látható!

Mi az a bakancslista? Neked van? Van még valami elintézetlen ügyed, mielőtt meghalsz?


Világszerte több millió ember vezet listát olyan vágyairól, amelyeket teljesíteni szeretne, mielőtt meghal. Tamara és Vasi pár hónappal ezelőtt nekilátott a legfontosabbak megvalósításához. Néhány sikerült. Néhánnyal kudarcot vallottak. Néhányhoz szükségük van a nézőkre.

A STEREO Akt álomgyárában színpadon és filmen elevenednek meg különleges vágyak, a bennük gyökerező titkokkal és félelmekkel együtt. Bűvész trükköt bemutatni, kipróbálni, milyen sellőnek lenni, videoklipben szerepelni, halál közeli élményt átélni – úgy, ahogy álmainkban szeretnénk látni, és úgy ahogy még álmunkban sem szeretnénk.


 
Boross Martin a produkciót a FÜGE Egyesület által hirdetett TITÁNium Tehetségkutató Platform pályázatának nyerteseként állította színpadra 2014 tavaszán és az előadással megosztva elnyerte az Év Titánja fődíjat. Egy évre rá szerepelt a 2015-ös POSzT hivatalos programjában, azóta pedig az előadás elindult külföldi útján, Magyarországon kívül először a németországi Fast Forward fesztiválon mutatták be. A STEREO Akt produkciói formailag nagyon változatosak, de közös bennük, hogy a színház esemény, a néző pedig résztvevő. Az alkotó fantáziavilága találkozik néző valóságával.

KRITIKÁK
- „Végső soron a carpe diem filozófiáját formálja képpé, játékká az előadás, anélkül, hogy didaktikussá vagy közhellyé válna.” (Tompa Andrea, Magyar Narancs)
 
- „Egy szórakoztatói babérjaival bármilyen stand up comedy lazaságát fényévékkel lepipáló mix. A fekete humor és a tánc limonádés egyvelege. Tánc, aminek annyira frappáns-lendületes, az életre hasonlító a koreográfiája, hogy egyáltalán nem is tűnik koreográfiának. Élőzene, performansz, show.” (Schlecht Aliz, librarius.hu)
 
- Szakmai beszélgetés az előadásról a POSzTon
 
- Ványa bácsi blog
 
 
Szereplők: Vadas Zsófia Tamara, Vass Imre, Tóth Szabolcs
Rendező Asszisztens: Varga Brigitta
Producer: Rácz Anikó
Rendező: Boross Martin
 
Kreatív stáb: Téri Gáspár, Schnábel Zita
Látvány: Boros Lőrinc
Videó: Téri Gáspár
Zene: Tóth Szabolcs
Fény: Dézsi Kata
Hang: Rembeczki János
 
Filmes stáb:
Operatőr: Nagy Zágon
Vágó: Téri Gáspár, Boross Martin
További közreműködők: Becsey Kristóf, Csekk István, Koch Simon, Lukács Péter
 
Az előadás elkészítésében zenei közreműködők voltak: Fodor Réka (ének), Kiss Katalin (oboa), Tüske Aladár (fagott), Deák Zsigmond (brácsa), Kovács Márton (hegedű), a Whitebacon zenekar
 
Külön köszönet: Dr. Bihari András
Produkciós partnerek: Füge Produkció, SÍN Kulturális Központ
Támogatók: NKA, Open Latitudes 3, az Európai Unió Kultúra Programja, Orlai Produkció, Sárkánykard Kung Fu és Wu Shu Egyesület


 
 

NKA, Open Latitudes 3, az Európai Unió Kultúra Programja, Orlai Produkció, Sárkánykard Kung Fu és Wu Shu Egyesület

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
-
  • -
  • Házirend
  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek