„Tűéles mozdulatok, a test teljes megfosztottsága és groteszk félelmei jellemzik a Frenák Pál Társulat darabját. Kemény, fémes és szégyentelen.” Mestyán Ádám: Magyar Narancs
A darab a táncosok árnyjátékán alapul, amelyet videó vetít ki a színpadon elhelyezett négyzet alakú platóra. Az árnyak birodalmában tett fantáziautazás egyértelmű szimbólum. Az ember legmélyebb rétegeinek, tudatalatti tartalmainak keresése, a végső határok újbóli szétfeszítése, valami végső igazság, a lemeztelenített valóság megtalálása - ez a mindenek felett hajszolt és vágyott cél.
A platóra kivetített árnyékok vonzzák a tekintetet. Nemcsak a nézőket, a táncosokat is rabul ejti saját önálló életre kelt sziluettjük látványa, együtt mozognak vele, megpróbálják megragadni, valamiképpen birtokba venni. Az előttünk karnyújtásnyira elsuhanó, csalogató, vagy éppen rémületes árnyak végül mégis megfoghatatlannak bizonyulnak.
A nyugati ember féli és le akarja győzni az árnyékát. A japán kultúra, amely Frenák Pál munkásságára mély hatást gyakorolt, ezzel szemben a belső tartalmak felé fordulást erénynek tartja. Frenák ebben az alkotásában arra tereli a néző gondolatait, hogy az árnyék erősebb, mint a test, mert nem fog rajta az elmúlás, és mivel lehetetlen megzabolázni, talán inkább el kell fogadni, fel kell benne oldódni.
Táncosok: Esterházy Fanni, Maurer Milán, Vasas Erika, Várnagy Kristóf
Díszlet: Kiss Péter, Emmanuel Piret
Jelmez: Maryse Khoriaty
Zene: Fabrice Planquette
Videó: Jean-Sebastian Leblond Duniach
Technika (fény): Marton János
Technika (hang): Hajas Attila
Színpad: Zoltai György
Produkciós menedzser: Móricz Fruzsina
„Csirkefej, gázálarc, kényszerzubbony, piros festék: az Apokalipszis kelléktára Frenák-módra. Az Apokalipszis-Frisson lenyűgöző, kegyetlen előadás, erős és emlékezetes. (...) A Frisson agresszív és heves mozgásvilága leginkább a Káoszéra hasonlít: ugyanaz a szinte elektromos feszültségű, kiszámíthatatlannak tűnő, nyers érzékiségű világ bukkan fel, csak még őrültebb változatban.”
„Az Apokalipszis-Frisson legjobb jelenetei a férfi-nő kettősök. A fiúk és a csajok külön-külön tanulmányozása után Frenák összeeresztette a két nem képviselőit. (…) A leginkább rettegett borzalmak egyénenként különbözőek. Van, aki ettől reszket, van, aki mástól. Természetesen akadnak szép számmal ikonná vált apokaliptikus szörnyűségek, amelyek kitűnően kiegészíthetők a rettegés egyéni ízléssel megkomponált szimbólumaival. A pokollá vált emberi kapcsolatokat is joggal ide lehet sorolni.” Színház 2005 június, XXXVIII. Évf. 6. szám
„Akármennyi spekulációra adnak lehetőséget Frenák színpadi kompozíciói: előadásai nem irodalmiaskodások táncszínpadon. Tiszta táncban fogalmaz. A testek artikulálttá érlelt jelrendszerében. Az összegabalyodó testek gyötrelméből örömöt keltő attrakciók bontakoznak ki. Táncosai összeforrott együttest mutatnak. Négy önálló személyiség. Egyenruhájuk, egyen mozdulataik ellenére is kiemelkedő szólisták. Úgy írják belső életük zavarát, tiszta és elmozdíthatatlanul véglegesre „kiírt" bonyolult jelrendszerükkel a kakasvívó porondjukra, mintha egyetlen fájdalmas mondatot írnának, anélkül, hogy fölemelnék tollukat a papírról.”
„Merész, a maga módján mégis rejtőzködő művészfigura Frenák Pál. (…) Egy alapvetően szeméremes és álszenteskedésre hajlamos társadalomban válhatott művészete roppant népszerűvé. Frenák darabjai szenvedéstörténetek. Ismerősek a kínban összeránduló testek, a túlzó meztelenség, a kihívó csábítás, az egymást kegyetlenül, hidegen kezelő alakok viszonyrendje. Jóleső nézni a fantasztikus ügyességgel dolgozó táncosokat, a puritán, a táncot magát izgalmasan kiemelő, mégis rafinált színpadot.” Mások, 2005. május XV. évf. 5. szám
„Tűéles mozdulatok, a test teljes megfosztottsága és groteszk félelmei jellemzik a Frenák Pál Társulat darabját. Kemény, fémes és szégyentelen.” Mestyán Ádám: Magyar Narancs XVII. évf. 14. szám, 2005. április 7.
 |
EMMI-Emberi Erőforrások Minisztériuma |
 |
NKA - Nemzeti Kulturális Alap |
„A koreográfus leheletfinoman játszik a tragédia és komédia húrjain, mindig ott egy kis bizonytalanság a játék végső színeit illetően. Meglehet, maga sem döntött a dolgok felett, mert mostanság nincsenek tiszta képletek, minden összeér, és mégis megkülönböződik, egybemosódik, és mégis szétesik, formátlan, nyúlós és ragacsos. Valahogy ebben vagyunk most, ebben létezünk S ezt Frenák hibátlanul érzi.“ Péter Márta