„The piece of the Frenák Pál Company can be characterised by sharp movements, the total destitution of the body and grotesque dismay. It is hard, metal-like and shameless.” Ádám Mestyán: Magyar Narancs
Frisson is based on the dancers’ shadow-play, projected on a square-shaped platform on stage. The fantasy journey in the realm of shadows is obviously a symbol: the search for the deepest layers of man and their unconscious contents, to extend limits and to find some final truth, some kind of pure reality -these are the most desired goals of mankind.
The shadows on the platform attract our attention. Not only the spectators, but also the dancers are trapped by their own silhouettes coming to life. They are moving together with their shadows, trying to -catch or somehow possess them. However, the tempting or sometimes fearsome phantoms flying by within reach finally prove to be unreachable.
In the western civilization, people are afraid of their –shadows and want to defeat them. However, in the Japanese culture, which has had a deep influence on Frenák’s art, facing the inner-self is a virtue. In this new creation, Frenák tries to remind us that shadows are stronger than the physical body, because they cannot be touched by -time, and since we are unable to control the world of shadows, it is best to accept it and dissolve in it.
Performers: Fanni Esterházy, Milan Maurer, Erika Vasas, Kristóf Várnagy
Set design: Péter Kiss, Emmanuel Piret
Costume: Maryse Khoriaty
Music: Fabrice Planquette
Video: Jean-Sebastian Leblond Duniach
Technician (light): János Marton János
Technician (sound): Attila Hajas
Stage: Gyorgy Zoltai
Production manager: Fruzsina Móricz
„Csirkefej, gázálarc, kényszerzubbony, piros festék: az Apokalipszis kelléktára Frenák-módra. Az Apokalipszis-Frisson lenyűgöző, kegyetlen előadás, erős és emlékezetes. (...) A Frisson agresszív és heves mozgásvilága leginkább a Káoszéra hasonlít: ugyanaz a szinte elektromos feszültségű, kiszámíthatatlannak tűnő, nyers érzékiségű világ bukkan fel, csak még őrültebb változatban.”
„Az Apokalipszis-Frisson legjobb jelenetei a férfi-nő kettősök. A fiúk és a csajok külön-külön tanulmányozása után Frenák összeeresztette a két nem képviselőit. (…) A leginkább rettegett borzalmak egyénenként különbözőek. Van, aki ettől reszket, van, aki mástól. Természetesen akadnak szép számmal ikonná vált apokaliptikus szörnyűségek, amelyek kitűnően kiegészíthetők a rettegés egyéni ízléssel megkomponált szimbólumaival. A pokollá vált emberi kapcsolatokat is joggal ide lehet sorolni.” Színház 2005 június, XXXVIII. Évf. 6. szám
„Akármennyi spekulációra adnak lehetőséget Frenák színpadi kompozíciói: előadásai nem irodalmiaskodások táncszínpadon. Tiszta táncban fogalmaz. A testek artikulálttá érlelt jelrendszerében. Az összegabalyodó testek gyötrelméből örömöt keltő attrakciók bontakoznak ki. Táncosai összeforrott együttest mutatnak. Négy önálló személyiség. Egyenruhájuk, egyen mozdulataik ellenére is kiemelkedő szólisták. Úgy írják belső életük zavarát, tiszta és elmozdíthatatlanul véglegesre „kiírt" bonyolult jelrendszerükkel a kakasvívó porondjukra, mintha egyetlen fájdalmas mondatot írnának, anélkül, hogy fölemelnék tollukat a papírról.”
„Merész, a maga módján mégis rejtőzködő művészfigura Frenák Pál. (…) Egy alapvetően szeméremes és álszenteskedésre hajlamos társadalomban válhatott művészete roppant népszerűvé. Frenák darabjai szenvedéstörténetek. Ismerősek a kínban összeránduló testek, a túlzó meztelenség, a kihívó csábítás, az egymást kegyetlenül, hidegen kezelő alakok viszonyrendje. Jóleső nézni a fantasztikus ügyességgel dolgozó táncosokat, a puritán, a táncot magát izgalmasan kiemelő, mégis rafinált színpadot.” Mások, 2005. május XV. évf. 5. szám
„Tűéles mozdulatok, a test teljes megfosztottsága és groteszk félelmei jellemzik a Frenák Pál Társulat darabját. Kemény, fémes és szégyentelen.” Mestyán Ádám: Magyar Narancs XVII. évf. 14. szám, 2005. április 7.
 |
EMMI-Emberi Erőforrások Minisztériuma |
 |
NKA - Nemzeti Kulturális Alap |
„A koreográfus leheletfinoman játszik a tragédia és komédia húrjain, mindig ott egy kis bizonytalanság a játék végső színeit illetően. Meglehet, maga sem döntött a dolgok felett, mert mostanság nincsenek tiszta képletek, minden összeér, és mégis megkülönböződik, egybemosódik, és mégis szétesik, formátlan, nyúlós és ragacsos. Valahogy ebben vagyunk most, ebben létezünk S ezt Frenák hibátlanul érzi.“ Péter Márta