Ingyenes program
Az erőszak vége fókuszhoz kapcsolódva megismételjük Koltay Dorottya Szonjának a NEXTFESZT nőnapi feminista fókuszára készült performansz-sétáját! A Téglakar énekkel, tánccal és szókimondó szövegekkel hív az utcára: demonstráció, körmenet és kiállás a nők elleni erőszak ellen, Kőmíves Kelemennével az élen.
A Téglák, ha hallgatnak is, nem némák. Nehéz történetek, dalok ismerői. A Téglák sokat látott fallakóként, közelről ismerik Kőmíves Kelemenné bánatát. Ismerik Kelemenné kölykét is, aki megunta anyja hangtalan panaszát, érte és vele együtt is törik a falat és a csendjét.
Építkezési területekről ismert elemekkel együtt rendeződnek bontási együttesé, megénekeltetik a talicskákat, vakolókanál vokállal kísérik a bontógolyó robaját. A Téglák Kelemenné kifalazásán dolgoznak, zenével és tánccal, azért, hogy olyan térben éljenek, ahol nincs falba rakott asszony, nincs vár, ami áldozatra és hallgatásra épül. Bár használnak kalapácsokat, a szerszámokat a hangjukért is működtetik, hogy azzal szimbolikus épületeket, rögzült struktúrákat lazítsanak fel. Zsivajukkal társadalmunk szorító várainak puhítására törekednek. Ezt-rád műsoruk, gyakorlat a mozgástér kivívására, egy félig nyitott forma, ami számít az esetleges bekapcsolódásra, de nem teszi meg feltételének a bevonódást.
Közös tánc- és dalemlékeinket nyersanyagként használják, a táncházas tapasztalatokon túl mondókák, altatódalok, munkadalok, mozgalmi dalok, revükben használt formák és popkultúrális idézetek bedolgozása a munkaeszközük. Új helyzetben, új összefüggésben, meglévő jelentésrétegek felhasználásával próbálják újrahangolni az örökségünket. Nép és pop-hagyományainkkal való zenei és jelentésbeli játékok adják akciójuk magvát. Népdalainkat nem mint rögzített, hagyományos formákat, hanem élő és alakítható hagyományokként látják, amelyek illeszkednek a népművészet eredeti, életszervező és alakító funkcióihoz. A rapre mint kortárs folklórra tekintenek.
A Téglakar (Dévai Asszonykórus Falbontás Menti Téglatáncegyüttes) jelenleg egy kb. 15 főt számláló csoport (nők, férfiak vegyesen), akik a közösségi színház eszközeivel, demokratikus döntéshozásra törekedve, performatív formákat hoznak létre, amiket aztán külső helyszínen aktiválnak. A résztvevők különböző segítő szakmákból, illetve a közösségi és alternatív színházi világból érkeznek, többnyire egyszerre mind a kettőből. Téglatornákkal gyúrják magukat, így tesznek a megkötés ellen, és tégladalokkal és téglatánccal erősítik az összetartást.
Koltay Dorottya Szonja 2020-ban diplomázott a Képzőművészeti Egyetem festő- és grafika szakán. Műveit az interdiszciplináris szemlélet és a mediális sokféleség jellemzi. „Mindig félek a hullaszagú kiállításoktól, jobban szeretem azt, amikor a jelenlét hangsúlyosabb.” Munkáiban olyan emberi határhelyzeteket és interakciókat keres, amik lecsapják nála a biztosítékot. Az elmúlt évben művészeti gyakorlatát kinyitotta a közösségi alkotás irányába is. 2024-ben Seress Annával közösen elnyerte a Kassák Kortárs Művészeti Díjat.
Együttműködő partner: Kassák Múzeum
