WHS (FI)

Búcsú (Lähtö)

2400 Ft / diák: 1900 Ft
Általános bérletek és ikerbérlet érvényes

Kísérőprogram

NÉZŐPONT / Közönség-össze-találkozó

Az előadás után

Helyszín: Trafóclub

Együttlét = illúzió?
 
Erre a kérdésre keresi a választ a WHS produkciója: mi köti össze, majd mi szakítja szét emberi kapcsolatainkat? Adott egy férfi és egy nő. Komplikált a viszonyuk. Elsodródnak egymástól. Nem marad másuk csak közös emlékeik, képek és illúziók. Ott állnak zavarodottan a színpadon. Ahogy az érzelmeik és a gondolataik kavarognak, úgy mozognak. És úgy mozdul, úgy kel életre környezetük is.
 
A Búcsú kiemelkedő jellegzetessége a tökéletes illúzió megteremtése majd lerombolása, ahogy minden igazán jó fizikai színháznak. A vizuális effektek szinte észrevétlenül teremtik meg az előadás álomszerű jellegét, olyan tűpontossággal, hogy az ember egy adott ponton saját valóságérzékelésében kezd el kétkedni.
 
A WHS egy finn kísérletezőkedvű színházi csoport, produkcióik a vizuális színház és az újcirkusz határán helyezkednek el. 


 

A 2002-ben Kalle Nio – az egyik legismertebb finn illuzionista és képzőművész - által alapított WHS csapata a legkülönbözőbb bűvésztrükkökkel ötvözi a historikus elemeket és kortárs videóművészetet. Darabjaikban az újcirkusz modern, független és folyamatosan változó kifejezésmód, amely jól keveredik más művészeti formákkal. A csapat több mint harminc országban lépett színpadra, és szerepelt nagy sikerrel, köztük a Trafó színpadán is, ahol Ville Walo és Kalle Hakkarainen közös produkcióját, a Katoamispiste / Vanishing Point című előadást tekinthették meg az érdeklődők.
 
Rendezés: Kalle Nio
Koreográfia: Vera Selene Tegelman, Kalle Nio
Előadók: Kalle Nio, Vera Selene Tegelman
Jelmezek: Mila Moisio, Kaisa Rissanen
Zene- és hangtervező: Samuli Kosminen
Fénytervező: Jere Mönkkönen
Vetítés: Matias Boettge, Kalle Nio
Fénytechnika: Anssi Ruotanen
Színpadtechnika: Johannes Hallikas, Lotta Karhuvaara, Leena Nio

Les Migrateurs / Associés pour les Arts du Cirque, The Finnish National Theatre, Kone Foundation, The Finnish Cultural Foundation, Arts Promotion Centre Finland and Alfred Kordelin Foundation.

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek