Duda Éva Társulat

Wonderland

     
2800 Ft / diák: 2200 Ft
Trafó bérlet érvényes

Kísérőprogram

18:00 - Beszélgetés a klímavédelemről

Climate talk

„Egy azonban biztos: egy percig sem unatkozunk, hanem folyamatosan rácsodálkozunk abszurd világunk eme bizarr színpadi leképeződésére. ”Megyeri Léna: Alámegy az élet (szinhaz.net)

„Duda Éva színpadáról nekem ez a csodálatos világ köszön le, amelyben bármiről azt gondolhatunk, amit akarunk, amelyben minden és annak ellenkezője is igaz lehet, amelyben olyan mitológiai hősöket fabrikálhatunk magunknak szabadon választott múltból, jelenből és jövőből, amilyeneket csak akarunk.” Kutszegi Csaba: A hattyú szépséges döglődése (tanckritika.hu)

Minden azon múlik, hogy épp milyen szemüvegen keresztül nézzük a világot. Lehet minden csodás, felemelő, káprázatos és szórakoztató is. Talán csak annyi az egész, hogy a dolgokat hogyan keretezzük be. Engedhetünk a csábításnak és az illúziónak olykor, hogy minden rendben van, mert a világ szép, minden szikrázóan ragyog körülöttünk és a legjobb helyen élünk a Földön, itt bármi megtörténhet. Csodaország itt van, benne élünk, bennünk él!

A színek és formák mögött ugyanakkor kétségek bújnak meg, kérdéses, hogy mennyire valódi a csillogás, hogyan uralkodik el a romlás és a káosz, tudunk-e egymásért mozdulni, vagy a like-ok száma képes-e megmenteni minket a saját magunk okozta katasztrófáktól? Az viszont bizonyos, hogy mindez esszenciális része annak a hátborzongatóan csodálatos világnak, amiben épp létezünk.

„Teljesen abszurdnak élem meg a mai világunkat, rengeteg szélsőséggel, szörnyűséggel, éhezéssel, klímavészhelyzettel a nyakunkban, és közben mérhetetlen fényűzés, felelőtlenség, pazarlás és nem végső soron mások kihasználása és manipulálása van a másik oldalon. Ezeket számomra baromi nehéz feldolgozni, ezeket az érzéseket próbálom most humorba önteni, és vadabban, jókora szarkazmussal valahogy megfogalmazni, hogy ne nyomasszon annyira.” Duda Éva 



Szereplők: Bacsó Gabriella, Csuzi Márton, Gaál Júlia, Ivanov Gábor, Lukács Levente, Taba Benjámin, Bujdosó Anna, Vitárius Orsolya

Zenei szerkesztő: Vajdai Vilmos

Animáció: Fancsikai Péter

Jelmez: Kiss Julcsi

Fény: Payer Ferenc

Produkciós asszisztens: Csák Bea

Produkciós vezető: Kárpáti Lili Melánia

Rendező-koreográfus: Duda Éva

"Duda Éva színpadáról nekem ez a csodálatos világ köszön le, amelyben bármiről azt gondolhatunk, amit akarunk, amelyben minden és annak ellenkezője is igaz lehet, amelyben olyan mitológiai hősöket fabrikálhatunk magunknak szabadon választott múltból, jelenből és jövőből, amilyeneket csak akarunk..."

Nemzeti Kulturális Alap, NKA Imre Zoltán Program, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata, Műhely Alapítvány, Movein Stúdió

Wonderland EMMI-Emberi Erőforrások Minisztériuma
Wonderland Movein Studio
Wonderland Műhely Alapítvány
Wonderland NKA - Nemzeti Kulturális Alap
Wonderland Pesti Est

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek