"Hód Adrienn koreográfus és csapata az Önök kérték!-ben képes úgy beszélni társadalmi konfliktusokról, a művészlét belső harcairól, vívódásairól, egyéni problémákról, mélyen szántó pszichológiai kérdésekről és aktuálpolitikáról, hogy közben nem arról beszél. Vagy éppen arról, de úgy, hogy messze túllépi a jelenlegi társadalmi normák által szabályozott párbeszédes formák konvencióit, és a lehető legprovokatívabb formában, tabuk, szégyen és filter nélkül tolja az arcunkba a – néha szó szerint – meztelen igazságot."

"Az Önök kérték! (Még egy online előadás) egyszerre kínálja a televíziós kívánságműsorok és a bemutatókat követő közönségtalálkozók paródiáját, és egyben az interaktivitás túldimenzionálásának kritikáját is adja, amikor megmutatja az akaratuk ellenére is önfeltárásra kényszerített művészek néha kínos vergődését. A streamelt est nem táncelőadás tehát, hanem verbális és fizikai reflexió a talán valóságos, talán fiktív nézői kérdésekre és kérésekre, amelyek egyre csak záporoznak a Trafó üres színpadán, szedett-vedett, szakadt tréningruhában, smink nélkül üldögélő előadókra."

"A Még egy táncelőadásban létfontosságú a nézők jelenléte és a reakciók, de mégsincs valódi hatásuk arra, hogy mi fog történni. Ebből kiindulva találtuk ki, hogy most is kapjanak lehetőséget kérdezni, kérni dolgokat, aztán meglátjuk, mit lehet abból összehozni. Miután megkaptuk a kérdéseket és kéréseket, pár nap alatt összeraktuk ezt a műsort. Elrejtettünk néhány olyan dolgot is benne, amit anno a Még egy táncelőadás alkotói folyamata során játszottunk, improvizáltunk, de mégsem kerültek bele a végleges, bemutatott darabba."

Rejtélyes erők uralják, feszítik és perpetuálják a show-t, anélkül, hogy beazonosíthatnánk az eredőjüket: vajon a zenéből, művészeti szokásrendekből, nézői tekintetből, a táncosok önkifejezési szándékából, a professzionális művészi munkavégzésből és/vagy az ezzel szembeni lázadásból származnak?"

"Hód (...) összezavarja a különbségtételeken alapuló, ábrázoló színház működését, összezavarja a nézőket is. Mert hiába nevetünk, a nevetésbe némi zavar vegyül, minden jelenet egyszerre vicces, obszcén és megalázó is. Ebben az előadásban a játék kényszerűsége, a szeretet- és sikeréhség, valamint a közönség tekintetének való kitettség és kiszolgáltatottság dominál."

"Ám a nézők számára nincs fellélegzés, levezetés. Nincs katarzis, csak a hiány döbbenete. A perspektíva csupán a remény: még jőni fog egy jobb kor, melyben nemcsak űr és kérdések maradnak a lelkekben, ha látunk még egy táncelőadást."

"Egy ponton a sok-sok figyelemfelkeltő, provokáló, polgárpukkasztó gesztus után (vagy ellenére) mindhárom táncos már valós könnyeivel küszködve igyekszik meghódítani a közönség mindig lankadni kész odafigyelését. És ahogyan az eddigi, merészebb rész is tűpontosan, kellő arányban épül fel, úgy érkezik megfelelő ütemben ebbe a „trollhalmaznak” tűnő produkcióba a líra. A költészet. Maga a tánc."