alkotótárs és szereplő: Jenna Jalonen, Molnár Csaba, Márcio Kerber Cannabarro
művészeti konzultáció, dramaturg: Szabó-Székely Ármin
művészeti konzultáció, workshop: Szabó Veronika
zongorán kísér: Dinara Klinton
zene: Liszt Ferenc: Transzcendens etűdök (részlet)
nemzetközi forgalmazás: Ujvári-Pintér György
koreográfia: Hód Adrienn
Támogatók: Nemzeti Táncszínház, AharmadikHely Lakásszínház, EMMI, Off Alapítvány, SÍN Kulturális Központ, Partnerségben a Műhely Alapítvánnyal
Koprodukció: Trafó Kortárs Művészetek Háza
A HODWORKS-ről:
Az ukrán születésű Diana Klinton, zongorista a Rocal College of Music Performance szakán szerezte diplomáját, ahol mestere Dina Parakhina volt. Még diplomája előtt az egyetemi Master of Performance kitüntetésben részesült. A moszkvai Central Music School-ban Velry Pyasetsky-vel tanult, és kitüntetéses záróvizsgát tett a Moszkvai Állami Konzervatóriumban, ahol Eliso Virsaladzével dolgozott együtt. Dinara jelenleg a Royal College of Music zongora szakának egyetemi adjunktusa.
Dinara még csak 16 éves volt, amikor első albuma az amerikai DELOS produkciójában Music of Chopin and Liszt címmel bemutatásra került. Második albuma a Liszt: Études d'exécution transcendante, S. 139 2016-ban a GENUIN Classics közreműködésével jelent meg, legutóbbi CD-je pedig 2017 nyarán a híres The Fryderyk Chopin Intézet által létrehozott Chopin. Complete Works on contemporary instruments (Chopin. Befejezett Munkák kortárs hangszereken) sorozat darabjaként debütált.
www.dinaraklinton.com
"Az Önök kérték! (Még egy online előadás) egyszerre kínálja a televíziós kívánságműsorok és a bemutatókat követő közönségtalálkozók paródiáját, és egyben az interaktivitás túldimenzionálásának kritikáját is adja, amikor megmutatja az akaratuk ellenére is önfeltárásra kényszerített művészek néha kínos vergődését. A streamelt est nem táncelőadás tehát, hanem verbális és fizikai reflexió a talán valóságos, talán fiktív nézői kérdésekre és kérésekre, amelyek egyre csak záporoznak a Trafó üres színpadán, szedett-vedett, szakadt tréningruhában, smink nélkül üldögélő előadókra."
"A Még egy táncelőadásban létfontosságú a nézők jelenléte és a reakciók, de mégsincs valódi hatásuk arra, hogy mi fog történni. Ebből kiindulva találtuk ki, hogy most is kapjanak lehetőséget kérdezni, kérni dolgokat, aztán meglátjuk, mit lehet abból összehozni. Miután megkaptuk a kérdéseket és kéréseket, pár nap alatt összeraktuk ezt a műsort. Elrejtettünk néhány olyan dolgot is benne, amit anno a Még egy táncelőadás alkotói folyamata során játszottunk, improvizáltunk, de mégsem kerültek bele a végleges, bemutatott darabba."
Rejtélyes erők uralják, feszítik és perpetuálják a show-t, anélkül, hogy beazonosíthatnánk az eredőjüket: vajon a zenéből, művészeti szokásrendekből, nézői tekintetből, a táncosok önkifejezési szándékából, a professzionális művészi munkavégzésből és/vagy az ezzel szembeni lázadásból származnak?"
"Hód (...) összezavarja a különbségtételeken alapuló, ábrázoló színház működését, összezavarja a nézőket is. Mert hiába nevetünk, a nevetésbe némi zavar vegyül, minden jelenet egyszerre vicces, obszcén és megalázó is. Ebben az előadásban a játék kényszerűsége, a szeretet- és sikeréhség, valamint a közönség tekintetének való kitettség és kiszolgáltatottság dominál."
"Ám a nézők számára nincs fellélegzés, levezetés. Nincs katarzis, csak a hiány döbbenete. A perspektíva csupán a remény: még jőni fog egy jobb kor, melyben nemcsak űr és kérdések maradnak a lelkekben, ha látunk még egy táncelőadást."
"Egy ponton a sok-sok figyelemfelkeltő, provokáló, polgárpukkasztó gesztus után (vagy ellenére) mindhárom táncos már valós könnyeivel küszködve igyekszik meghódítani a közönség mindig lankadni kész odafigyelését. És ahogyan az eddigi, merészebb rész is tűpontosan, kellő arányban épül fel, úgy érkezik megfelelő ütemben ebbe a „trollhalmaznak” tűnő produkcióba a líra. A költészet. Maga a tánc."
Aharmadikhely Lakàsszínház, EMMI, Off Alapítvány, SÍN Kulturális Központ, Partnerségben a Műhely Alapítvánnyal
Nemzeti Táncszínház |
"Hód Adrienn koreográfus és csapata az Önök kérték!-ben képes úgy beszélni társadalmi konfliktusokról, a művészlét belső harcairól, vívódásairól, egyéni problémákról, mélyen szántó pszichológiai kérdésekről és aktuálpolitikáról, hogy közben nem arról beszél. Vagy éppen arról, de úgy, hogy messze túllépi a jelenlegi társadalmi normák által szabályozott párbeszédes formák konvencióit, és a lehető legprovokatívabb formában, tabuk, szégyen és filter nélkül tolja az arcunkba a – néha szó szerint – meztelen igazságot."