Frenák Pál Társulat

CAGE - A Radikal Dance közreműködésével

     
2800 Ft
Trafó bérlet érvényes

(illúziószerűen átlátható, zárt tér, önmagában foglalja világunk kaotikus rendszerét, és a művészeknek szabad kreatív lehetőséget ad milliónyi megközelítéshez)

Az új generációs társulás első előadásában vizionális perspektívába helyezi korunk társadalmi, szociológiai és politikai kórképeit, megidézve egy általuk vágyott, de nem megélt illuzórikus kor nosztalgiáját. A felvillanó, erős emocionális emlékképek kijátszása és megélése a megfelelés kényszere nélkül kerül színpadra, a fiatal generáció alkotóinak szabad értelmezésében.

A táncosok nem kínálnak konkrét megoldásokat és olvashatóságot, nem bizonygatják igazukat és nem játsszák korunk áldozatait sem. A FrenAK által adott szabad művészi játszótéren a mesteri kéz egyetlen célja a táncosok segítése önmaguk azonosságának és hitelességének megtalálásához, nem szégyellve a fiatalság fragilitását és az ezzel vállalt közös rizikót. 

A Radikal Dance négy fiatal táncos-alkotó által életre hívott szabad formáció, akik először alkotnak együtt egy adott koncepció és szcenográfiai tematikán belül. A Radikal alkotói nem magyaráznak, ötleteiket és spontán megszületett érzeteiket őszintén és egyenesen kommunikálják. Teszik mindezt a táncművészet legmagasabb szintjén, a testi képességek maximális kihasználásával, meglepő fizikalitással, frontális, direkt ütközésekkel, a kortárs táncban saját útjukat keresve. A táncosok saját létük teljességében és egyszerűségében mutatkoznak meg, nem redukálva művészi képességüket a tagadás gesztusára.


Az előadás a Trafó, a Pannon Várszínház, a Radikal Dance és a Frenák Pál Társulat közös produkciója.

Koncepció, rendezés: FrenAK
Koreográfia: Radikal Dance, résztvevői: Esterházy Fanni, Eoin MacDonncha, Maurer Milán, Anibal dos Santos

Filozófiai konzultáns: Horváth Nóra (filozófus, egyetemi docens - Széchenyi István Egyetem)
Szcenográfia: Smiló László, Paradigma Ariadné
Alpintechnika: Zoltai György
Zenei szerkesztő: Halász Gábor
Fény: Marton János
Hang: Hajas Attila

"Bacon nyomán úgy dolgozom, hogy van egy kiindulópont az elején, és menet közben rátalálok olyan dolgokra, amik átvehetik a szerepét annak, ami a kiindulópont volt."

" Egy Frenák-táncosokkal készült Frenák-előadást látunk a jól ismert, megbízható Frenák-színvonalon."

EMMI, NKA, EKF2023 Veszprém

CAGE - A Radikal Dance közreműködésével EMMI-Emberi Erőforrások Minisztériuma
CAGE - A Radikal Dance közreműködésével NKA - Nemzeti Kulturális Alap

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek