L-E-V by Sharon Eyal & Gai Behar (ISR): Sara / Killer Pig

2800 Ft / diák: 2200 Ft
Általános bérlet érvényes
Ikerbérlet érvényes

BESZÉLGETÉS / KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ
Szeptember 18-án, pénteken, az előadás után Sharon Eyal koreográfussal és Ori Lichtik hangművésszel Balkányi Nóra újságíró beszélget, angol-magyar tolmácsolással. Mindenkit szeretettel várunk!


Forró, szexi, ritmusos – finom mozgások, pattogó idomok, torz elegancia.

Az izraeli L-E-V másodszorra jön a Trafóba, 2013-ban az akkor még nagyon friss társulat House című előadásával úgy felrázta a közönséget, mint a legbizarrabb house partiban. Azóta várjuk, hogy újra jöjjenek. Idén két darab is lesz. A Sara először a Nederlands Dans Theater számára készült. A Killer Pig pedig eredetileg a norvég Carte Blanche társulatnak. Ezeket Sharon adaptálta saját társulatára, annak pedig – lévén minden táncos kicsit freak is – még az előzőeknél is jobban áll. A Killer Pig sötét háttéréből kiemelkedő rendezetlen mozgás azonnali zavarodottságot okoz, a tájokozódás hiányát a táncosok kihasználják és átveszik a kontrolt.
 
Sharon Eyal és Gai Behar – két izraeli kreatív szupersztár – már egy évtizede dolgoznak és élnek együtt. Két éve megalapították a közös társulatukat harmadik társukkal, a zenéért felelős Ori Lichtikkel. Eyal a Batsheva Dance Company-ban táncolt és koreografált, Behar pedig élőzenés, techno és underground eseményeket szervezett Tel Aviv parkolóiban és alagsoraiban. Kettejük kooperációjának eredménye egyaránt megfér a Trafó színpadán és egy techno klubban. Stílusukban keveredik a Batshevától örökölt Gaga technika és Eyal védjegye, az androgün erotika. Érzéki, városi-törzsi, pulzáló ösztönös késztetések egy elidegenedett gépvilágban.





Alkotók: Sharon Eyal, Gai Behar
Táncosok: Doug Letheren, Rebecca Hytting, Mariko Kakizaki, Keren Lurie Perdes, Leo Lerus, Gon Biran
Fények: Avi Yona "Bambi" Bueno

KILLER PIG
Zene: Ori Lichtik
Jelmez: Odelia Arnold, együttműködésben/in collaboration with Rebecca Hytting, Gon Biran, Sharon Eyal, Gai Behar

SARA
Eredeti zene: „The knife / From off to on”
Hangterv: Ori Lichtik


TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek