Sodró színpadi mix a találkozásokról, a rigolyákról, az előítéletekről. Arról, hogy nem vagyunk olyan különlegesek, mint hisszük, és ez nem baj.
Kilépünk az ajtón. Minden nap egy expedíció. Nézzük az embereket, ahogy magukba zárva hordozzák történetüket.
A próbafolyamat egy része a próbateremben, a másik köztereken, például a Moszkva téren folyt. Az alkotók alaposan megfigyelték a tereket, az ott megforduló embereket. Az előadás egypercnyi köztéri szemlélődés megnyújtott, elmélyített, magunkra vonatkoztatott olvasata. Az öt szereplő személyes története úgy mixelődik össze a járókelők történeteivel, ahogy egy DJ keveri a hangsávokat.
Keressük önmagunkat a tömegben. Tudjuk, hogy nemcsak szemtanúi vagyunk a változásnak, hanem részesei is. Minden rajtunk múlik. Let’s dance.
Az előadás a közhelyen túli közös helyet keresi, hogy hogyan kerülhetünk közelebb egy másik ember megértéséhez a saját történetünkön keresztül. Az alkotók mindezt táncos és szöveges formában, humorral és öniróniával, egyszerre hiperrealista és absztrakt stílusban fogalmazzák meg, élőben kevert zenével, DJ közreműködésével. A nézők könnyen magukra ismerhetnek a gesztusokban, mozdulatokban és történetekben, akárcsak egy pop dalban.
A Nem emlékszem, hogy így neveltek volna folytatásaként Ardai Petra (Space Színház) és a Tünet Együttes magukat nem kímélve folytatják az egyén és a közösség kapcsolatának feltérképezését. Mi az, hogy értékrend? Hogyan kerülhetjük el a közönyt?
Rendező: Ardai Petra
Koreográfus-asszisztens: Hód Adrienn
Előadók-alkotótársak: Cuhorka Emese, Gőz István, Valencia James, Szabó Réka, Szász Dániel, Varga Vince
Zene, hang, zörej: Varga Vince
Kosztüm: Szabados Luca
Fénytervező: Szirtes Attila
Külön köszönet: Furulyás Dóra, Kárpáti Péter, Molnár Csaba
Emberi Erőforrások Minisztériuma, Nemzeti Kulturális Alap, Nyílt Társadalom Alapítványok
