Mit gondolnak Magyarországról a magyar fiatalok?

500 Ft
Andres Veiel, a kortárs német színház európai hírű, kiváló író-rendezője. A verbatim elv alapján készíti előadásait, akárcsak az őt vendéglátó társulat. Eredeti interjúkat készít alanyaival, és dramaturgja segítségével állít össze belőlük darabot, melyet aztán színpadra állít. Hasonló módszerrel készülnek filmjei is.

Leghíresebb drámája a Der Kick (“A rúgás”) tizenévesekről szól, épp arról a nemzedékről, akikről ez a workshop is. A filmet a workshopot támogató Goethe Intézet október 22-én levetíti, Veiel másik alkotása már október 9-én látható, október 30-án pedig beszélgetést hallhatnak vele az érdeklődők magyar szinkrontolmácsolással.

A workshop a PanoDrámának, a következő másfél évet átfogó, Vox Populi munkacímre hallgató projektsorozatának első állomása. Az utolsó állomás A néma nemzedék című produkció, a Trafó nagytermébe tervezett bemutatója lesz 2016 elején.

Jelen munka a társulattal immár rendszeresen együttműködő középiskolás csapattal folyik, az AKG-ból, a Burrattinóból és a Vörösmarty Gimnázium drámatagozatáról  érkező diákok láthatók Az igazság szolgái esküdtszékében is, illetve az oktatásról szóló, TTT 2014-2015 egyik jelenetében. Rajtuk kívül a PanoDráma állandó színészei láthatók.

Interjúk, kérdőívek, kutatások segítségével vizsgáljuk a mai fiatalok viszonyát Magyarországhoz, hazánk történelméhez, illetve saját szüleik és nagyszüleik attitűdjéhez.
 

a diákok, Feuer Yvette, Ördög Tamás, Urbanovits Krisztina, valamint Garai Judit, Hárs Anna és Lengyel Anna közreműködésével
 
a workshopot vezeti: Andres Veiel  
kreatív producer: Lengyel Anna
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek