Salamon Eszter (HU/D): EMLÉKMŰ 0: kísértenek a háborúk (1913-2013)

2400 Ft / diák: 1900 Ft
Általános bérlet érvényes
Ikerbérlet érvényes

BESZÉLGETÉS / KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ
Február 19-én, pénteken az előadás után Králl Csaba tánckritikus, szakíró beszélget Salamon Eszterrel, a rendezővel (magyar nyelven). Mindenkit szeretettel várunk!


Eszter mindig megújul: nálunk egy konceptualista duettel indult, aztán jött a dokumentum alapú videó-installáció, majd az elborult hang-füst őrület, most meg a törzsi táncok a háborúkról. Energikus, maszkos-kosztümös, a szokásosnál kicsit könnyebben fogyasztható. A szakma imádja Avignontól Berlinig – és mi is.

Az előadás az első tagja annak a sorozatnak, amit Salamon Eszter a tánc és a történelem kapcsolatának elemzésére szán. A koreográfus számba veszi az elmúlt 100 év háborúinak történetét és hat előadója segítségével színpadra viszi a törzsi, népi és köznapi harci-táncokat, melyek a konfliktusövezeteket jellemzik. Az öt kontinensen szerteszét végzett kutatás eredménye egy olyan sötét és felkavaró előadás, amely rávilágít láthatatlan világokra és tánctörténelmekre.

A háború-palettára való feljutás fő kritériuma, hogy a nyugati világ által megtámadott, megszállt vagy elfoglalt területeken történjenek, vagyis mindenképpen máshol. Ez a máshol azonban nem egy homogén massza, hanem különbözőségek sokasága. Az Emlékmű 0 összegyűjti és újraértelmezi a modernitás által rég elfeledett vagy elhanyagolt kifejezéseket és mozgásokat.
 
 

"A MONUMENT 0 hagyományos értelemben vett zárt táncok sorozatából áll, nem is akármilyenekből, hanem többségében olyan,...

Posted by Trafó House on Monday, February 15, 2016

 

Salamon Esztert világszerte úgy ismerik, hogy Eszter Salamon, hiszen a budapesti Táncművészeti Főiskola elvégzése és az akkor Markó Iván vezette Győri Balettnél tett rövid kitérő után, más irányt vett alkotói pályája. Először Franciaországban, majd Németországban dolgozott, most a legismertebb fesztiválok és táncközpontok megrendelésre készíti új darabjait, minden nívósabb helyen fellép, ma ő az egyik legismertebb magyar koreográfus.
 
„A sokrétű, néptáncos, balettes, kortárstáncos múlttal is rendelkező Salamont ugyanis szigorúan a tánc esztétikája, mesélő képessége: a tánc táncszerűsége talán sosem érdekelte. És ez, úgy tűnik, most sincs másképp, pedig a MONUMENT 0-ban végig táncolnak, ráadásul nem is akárhogyan. A mozgás, a koreográfia inkább egy „alkalmazott műfaj” a kezében, egy segédeszköz, egy megoldókulcs az őt éppen izgató aktuális tétel, kritikai attitűd levezetéséhez, egy „kellék” a nézővel való együttgondolkodás aktusához” (Králl Csaba, revizoronline.com)
 
 
Művészeti vezető: Salamon Eszter
Dramaturgiai együttműködés: Salamon Eszter, Ana Vujanović
Tánc: Börcsök Boglárka, Ligia Lewis, João Martins, Yvon Nana-Kouala, Luis Rodriguez, Corey Scott-Gilbert
 
Fény: Sylvie Garot
Hang: Wilfrid Haberey
Jelmez: Vava Dudu
Jelmez asszisztens: Olivier Mulin
Technikai vezető: Thalie Lurault, Michael Götz
Elméleti tanácsadó, történész: Djordje Tomić
 
Produkció: Alexandra Wellensiek – Botschaft Gbr, Sandra Orain – Studio E.S.
Koprodukció: HAU Hebbel am Ufer (Berlin), Internationales Sommerfestival Kampnagel (Hamburg), Les Spectacles Vivants – Centre Pompidou (Paris), PACT Zollverein (Essen) as part of Départs / European Commission (Culture program), Tanzquartier (Vienna), Centre Chorégraphique de Montpellier Languedoc-Roussillon as part of the residency program.
Támogatók: Centre Chorégraphique National Ballet de Lorraine – Accueil Studio 2013 / 2014, the Regional Directory of Cultural Affairs of Paris – Ministry of Culture and Communication and the NATIONALES PERFORMANCE NETZ (NPN) Coproduction Fund for Dance, which is funded by the Federal Government Commissioner for Culture and the Media on the basis of a decision by the German Bundestag.
Köszönettel: Bureau Cassiopée, Yvane Chapuis, EDEN*****, Zohar Frank, Danielle Kaufmann, Moritz von Rappard, Alexandre Roccoli, Frédéric Seguette, Christophe Wavelet, the team of the CCN Montpellier-Languedoc-Roussillon and the CND, un centre d'art pour la danse.
 

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek