Mesterséges valóságok Szabadiskola / MODINA
Beszélgetés a Hollow tagjaival (Muskovics Gyula, Páll Tamás, Szeri Viktor)
A Mesterséges valóságok összművészeti fókusz része / Napi programbontás / Teljes fókuszprogram
Artist talk a Hollow művészcsoport tagjaival, akik a MODINA együttműködés részeként nemcsak Baby című új munkájukat mutatják be november 9-én a Mesterséges valóságok fókusz részeként, hanem november 2-án artist talkkal és workshoppal mutatják be praxisukat.
A Hollow Szeri Viktor táncos-koreográfus, Páll Tamás médiaművész és Muskovics Gyula író és kurátor közös hallucinációit testesíti meg. A három alkotó 2018 óta valósít meg immerzív performanszokat és installációkat Budapest és más európai városok színházaiban és kiállítótereiben.
Támogatók: MODINA, Európai Unió Kreatív Európa program
A program része a MODINA (Mozgás, Digitális Intelligencia és Interaktív Közönség) nemzetközi táncközpontok és kutatóintézetek együttműködésén alapuló projektnek, melynek célja a kortárstáncról, koreográfiáról és közönség bevonásáról való gondolkodás tágítása a digitális technológia – elsősorban mesterséges intelligencia és interaktív technológiák – használatán keresztül, miközben ezeket kritikusan is vizsgálja.
A MODINA az Európai Unió Kreatív Európa programjának társfinanszírozásával valósul meg.
| Creative Europe Programme HU | |
| Modina |
