A munka-szabad-idő összművészeti fókusz része.

A Dollár Papa Gyermekei alapítói, Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás legújabb előadásukban munka és magánélet határait feszegetik, mint művészek és szülők. A tőlük megszokott szókimondással a mindennapok banalitását ütköztetik az alkotói önmegvalósítás vágyával és a hazai kultúrpolitikai helyzettel. A színpadra társakat hívnak maguk mellé - színészt, táncost, rendezőt, látványtervezőt, videóművészt, a tanítványaikat - akik behozzák a saját valóságukat.

„(...) Kiss-Végh és Ördög csupa olyan dologról beszélgetnek, ami lehetne igaz rájuk mint magánemberekre is, de ez nem számít, mert csak az számít, hogy bármilyen magyarországi alkotópárra ugyanígy igaz lehetne ma, 2025 Magyarországán (...) Két téma tekereg egymás körül, mint az aljnövényzet sötétjéből kitörni hiába próbáló indák: az alkotó vagy egyáltalán, bármilyen élet két kisgyerek mellett, és a művészi kiégés és/vagy reménytelenség.” (Kovács Bálint, HVG)

Mit jelent létrehozni valamit? Önmagunkat. Egy gyereket. Színházat. Vagy egy teljesen új világot. Néha történnek velünk dolgok, amik mindent megváltoztatnak. Nem mi változunk, hanem a helyünk a világban. Vagy maga a világ. Önmagunkat írjuk színpadra? Hogy milyen szülőnek lenni. Vagy milyen embernek lenni? 

Virginia Woolf szerint a személyiségünk nem csak abból tevődik össze, amit mi gondolunk magunkról, hanem abból is, amit mások gondolnak rólunk. És ennek a két képnek a kontrasztja döbbent rá az egyén valódi mivoltára. Ha ez igaz, akkor az is vagyok, amit gondolok magamról, de az is, amit például a gyerekem gondol rólam. Vagy te, ki e sorokat olvasod.

Eszköztelen, hiperrealista, zsigeri, provokatív, szuperközeli. Az előadásainkról ezek juthatnak először az emberek eszébe. Most szeretnénk túllépni ezeken a szavakon és meghívni a nézőket az alkotási folyamat szürkezónájába. Egy próbafolyamat közepébe. De ez nem csak a nézőknek, hanem nekünk is új, ismeretlen terep. A színpadra társakat hívtunk magunk mellé, színészt, táncost, rendezőt, látványtervezőt, videóművészt, akik behozzák a saját valóságukat. De megjelennek szemtanúként a tanítványaink is, akik még a krízisek, az örömök, a kudarcok, a sikerek előtt állnak. 

Milyen volt Japán? Nagyon jó. Gyerekek élvezték? Nagyon tetszett nekik.