Egy törékeny asszony, egy nyugtalan ember, egy agg gyermek és további hét kísérleti kórtani lény segítségével előadja a kísérleti kórbuvár.
 
“Kisebb fokon mosolyt vagy sírást gerjeszteni könnyű, mert a mosoly látása és a sírás hallása már önmagában véve is ragadós. Azonban gyújtsuk föl a nézőtéri csillárt - nincs az a kitűnő színész, mely képes volna eredménnyel ingerelni, ha a nézők a fényben megláthatják egymás arczait. Épp ilyen hatástalannak bizonyul a kísérleti ember ingerlése, ha tudja és érzi, hogy a figyelem gyúpontjába került.
A buvárok eddigelé többféleképpen próbálkoztak az öntudat káros behatásaiból eredő kísérleti hibákat kikerülni.
Voltak, akik agyalágyultakon, tébolyodottakon vagy éhezőkön kísérelték meg az észlelést. Az íly emberek ingerlése során valóban előmutatkoztak azok a reflexek, melyeket a tengeri nyulakon tapasztalhatunk, azonban az őrültekkel, hülyékkel és szegényekkel való bánás sokkal több nehézséget jelent, mintsem hogy általános kísérleti módszer gyanánt divatba jöhessen.
Kérem szépen, buvárlataim során gyakran éreztem egy ideális kísérleti ember hiányát. Végül hosszas próbálkozások után megtaláltam azt a hystero-epileptikus cselédleányokban, melyek egyesítik magukban a tébolyultak, hülyék és az éhezők minden előnyeit, ráadásul mindig a kellő mennyiségben állnak rendelkezésre a Rókus-kórház nőbeteg osztályán.” 
Kárpáti Péter húsz évvel ezelőtt írta a szöveget, mely szinte egyöntetűen elismerő fogadtatásra talált, elsősorban az irodalomkritikusok körében. Az előadás mégse szószínház.
A társulatnak a próbafolyamat során Alida Bevk, szlovén színésznő tartott workshopot, aki a Fitzmaurice Voicework módszeren keresztül egy olyan világba vezette be őket, ahol az autonóm idegrendszer bekapcsolásával az automatikus, akaraton túli mozgások veszik át a test fölött a hatalmat.
Az író-rendező ezúttal előadóként is részt vesz az előadásban.