Dollár Papa Gyermekei

Árvácska

2800 Ft / diák: 2200 Ft
Trafó bérlet érvényes

Kísérőprogram


por / sár / tűz

„Igen késő volt, mikor rájöttem, hogy voltaképpen csak azt lehet leírni, ami fáj. Ami megsebzi az embert.”

Móricz a legenda szerint 57 éves korában a mai Szabadság hídon találkozik egy fiatal lánnyal, aki öngyilkosságra készül. Felkarolja és befogadja a volt lelencet, akinek megrázó történeteiből ihletet merít új novelláihoz és Árvácska című regényéhez. A Csibe által elmesélteknek inkább szerkesztőjeként mintsem szerzőjeként, kegyetlen naturalizmussal ábrázolja a Magyarországon uralkodó élet- és léleknyomort. Az árva kislány passiótörténetében az egész társadalom traumái és megváltás utáni vágya tükröződik. Állami Árvácska élete az ártatlanság és tisztaság megmaradásának lehetetlenségéről beszél. Móricz tudja, hogy az írásaiban felvetett problémákra sokszor nincs felelet és nincs megoldás, talán csak balzsam és vigasz. Ez a legtöbb, amit szereplőinek és olvasóinak fel tud kínálni, amikor már nincs remény, s amikor már az ember sorsának jobbra fordulása lehetetlennek látszik.

Móricz Zsigmond regénye alapján írta: Bíró Bence és a társulat 

Szereplők: Georgita Máté Dezső, Kulka János, Messaoudi Emina, Ördög Tamás, Simkó Katalin, Stork Natasa, Terhes Sándor, Török-Illyés Orsolya, Varga Lana
Továbbá: Jegesi Virág/Varga Luca és Engárd Emil/Lévai-Rázsó Rafael Florián 
Jelmez: Je Suis Belle - Dévényi Dalma és Kiss Tibor
Dramaturg: Bíró Bence
Rendezőasszisztens: Herpai Rita
Rendező: Ördög Tamás

Külön köszönet: Dargay Marcell

" Egy szenvedés történetét sokféleképpen el lehet mesélni. Ördög Tamás Árvácska-rendezése maga a nyers, ólomsúllyal a vállakra nehezedő valóság. Nincs rejtőzködés, csak az igazság a maga pőre formájában. A Dollár Papa Gyermekeinek elő­adá­sa felveti azt a kérdést: miért állnak érte kígyózó sorok hidegben-forróságban. "

Mennyire nyomorítható meg egy lélek? Lehet-e lélek nélkül élni? Van-e határa a kizsákmányolásnak? Kiből lesz kizsákmányoló és kizsákmányolt? Van-e remény egy lehetetlen és élhetetlen helyzetben? A Színházat nekünk friss recenziója az Árvácskáról.

"Muszáj komolyan venni és nehéz nem a hatása alá kerülni." - Urfi Péter írása

ÖRDÖG TAMÁS RENDEZŐ ELŐADÁSA VÉGIG A KÉT VÉGLET KÖZÖTT INGÁZIK: A TELJES ELBESZÉLHETETLENSÉG ÉS A MINÉL TELJESEBB ELBESZÉLÉS KÖZÖTT. - Kovács Bálint kritikája

"Ilyen kis térben úgy kell fröccsennie a vérnek, úgy kell a parázsnak a kézre kerülnie, hogy minden pillanatában az eset szemtanújává tegye a nézőt és főleg: őszinte legyen." - Czeglédi Fanni írása

NKA-Nemzeti Kulturális Alap

Árvácska hps group

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
-
  • -
  • Házirend
  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek