“Természetes összmagyar és hiteles konzervatív”– interjú Molnár Péterrel

A magyar és európai slam poetry színtér fontos alakja, az 2018-as országos és európai bajnokság győztese. Slamjeinek történelmi, hosszú távú politikai vonatkozása kendőzetlen személyességgel keveredve rajzolja ki egy középkorú közép-európai író és slammer alakját. A Trafóban megrendezett október 23-i VIII. Országos Slam Poetry Bajnokság előtt beszélgettünk a műfajról röviden, tömören.

Az interjúban megtaláljátok Molnár Péter, azaz a "hangyaszorgalmú tücsök" idei döntős slamjét is!

A slam poetry egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, de műfaja nem behatárolt, formai követelményei a laikusok számára kérdésesek lehetnek. Milyen a költészet és a slam poetry viszonya?

M.P.: A slam poetry költészet is, átfedésben van a kettő. Bennem az utóbbi időben tudatosodott, hogy a slam poetry elnevezés félrevezető, mert sokan azt gondolják, hogy ehhez a műfajhoz költőnek kell lenni, és a soroknak rímelniük kell. Pedig a slam jelenthet bármilyen – rímelő vagy nem rímelő – verset, és prózát is. Sőt, lehet a mikrofon előtt három percig hallgatni is. A Földalatti Slam egyik szerkesztőjeként táncosokat is hívok tánccal slammelni. A slam ilyen szempontból nagyon nyitott. Pontosabb meghatározásához jó megközelítés lehet az, hogy általában olyan szövegekről van szó, amelyeket a slammer, vagy az én játékos szavammal a szóritmusoló, arra ír vagy épít fel magában, hogy élőben elmondja a közönségnek, tehát nagyon fontos része az előadás(mód). 

Mit határoznál meg a slam poetry legfontosabb sajátosságaként?

M.P.: Leginkább talán az önreflexivitást: valaki a saját szavaival beszél a saját tapasztalatairól és gondolatairól, még ha be is csúsznak közhelyek. A slam poetry alapvetően az átélt élményekre épít, az ereje és a hitelessége is ebből a személyességből adódik. A szövegépítő, azaz az író és az előadó személye ebben a műfajban egy és ugyanaz. Ez így van a “Hate Speech” Monologues című előadásban is, amelyben többnyire CEU-s diákszereplőkkel mesélünk rövid történeteket az előítéletekről.

Mondhatjuk, hogy a 3 perces slamekben gyakran megjelennek trágár kifejezések, esetenként akár az egész szöveg központi szervezőelemét jelentik. A káromkodás műfaji attribútum?

M.P.: Nem az, viszont a szólásszabadságnak feltétlenül része. A slam poetry azt jelenti, hogy bárki behozhatja a témákat. Nincsenek "door keeper"-ek, akik ellenőriznek. Jelentkezel, elmondod a szövegedet, a közönségtől kapsz észrevételeket, és ez alapján eldöntöd, hogy hozol-e slamet legközelebb is. Ez egy nagyon demokratikus forma, ami arra épül, hogy mindenki egyenlő ehhez a szólásszabadság-terephez való hozzáférésben. Ennek káromkodások is részei lehetnek, ha a slam kontextusában hitelesek, és nem mennek át hatásvadászatba.

Hasonlóan van ez a slam politikus jellemvonásaival is?

M.P.: Az önreflexivitás és annak felszabadító, inspiráló hatása minden jó slam sajátja, attól függetlenül, hogy a szöveg hordoz-e politikai tartalmat, vagy sem. De amellett is lehet érvelni, hogy nem politikai slam nem létezik. Hiszen ha például csak a szerelemről szól egy szöveg, abban is óhatatlanul van politika. Egy szerelmi kapcsolat kontextusa, dinamikája, hogy mennyire egyenlőek a partnerek, egyáltalán kik a természetesnek tekintett partnerek, mind tükröznek egy adott társadalmi környezetet. Ha valaki elmond egy olyan történetet, amelyben megjelenik a heteronormativitás, az politikai állásfoglalás. Persze lehet úgy is szerelmi történetet mondani, hogy ez nem jelenik meg benne, ami szintén politikai jelentést hordoz. Szerintem a slamnek feladata is, hogy a közügyekről való tudatos, önreflektív beszéd értelmében politikus legyen. Az életünknek minden vonatkozását áthatja, hogy egy adott közösségben élő emberek hogyan építik fel azokat a jogi és intézményi, valamint íratlan szabályokat, amelyek szerint a társadalom működik, és hogyan bánik a körülötte lévő más élőlényekkel. Kétségeim vannak afelől, hogy egy igazán jó slam ettől távol tudja-e tartani magát. A közhangulatot tükröző szerepe mellett az is a slam feladata, hogy inspirálja a válsághelyzetekből való kiútkeresést, és hogy reményt keltsen. Ezt persze felkészülten kell tenni, ezért is alapítottam meg áprilisban a Slam Akadémiát , amelynek az eddigi estjein történészekkel és egy klímakutatóval beszélgettünk. A résztvevő slammerek slammel is hozzászóltak a témához, a Trianon-emlékmű esetében  pedig határon túlról való slammerek mondták el a véleményüket.

Vannak számodra kiemelkedően fontos témák, szívügyeid?

M.P.: Igen, ezért adom minden Földalatti Slamen az Ember- és Fajogi Különdíjat, a Keresők, avagy a lány neve című kisregényemből készült képregényt annak, aki aznap este a legszebben slammel az emberek és a fák (és az általunk még el nem pusztított más élőlények) jogairól. Nagyon szeretem a slamben azt, hogy természetes összmagyar, egyben hiteles konzervatív mozgalom is, amely a magyar nyelv fantasztikus gazdagságára épül, miközben alapvetően szabadelvű, hiszen elkötelezett a 48-as 12 pont elsője iránt, amely a történelmi örökségünk egyik legértékesebb része. A nemzetközi slammozgalom részét képező magyar slamközösségben alapérték, hogy egyenlő szabadságú személyként tekintünk mindenki másra, és ezt az esélyegyenlőséget elősegítő társadalomszervezéssel is elősegítendőnek tartjuk. Szeretem, hogy egymástól fantasztikus szavakat, sorokat hallhatunk, határon belülről és határon túlról való magyar slammerektől, és ezzel a gazdagsággal tudunk mindenről beszélni, és közös történetet, történelem-értelmezést építeni. Ebben hihetetlen erő van, erőszakmentes erő, ez benne a legelragadóbb szépség. A szavak szerelmesei vagyunk, és persze a szívügyekről is beszélünk.