VIII. Országos Slam Poetry Bajnokság – Döntő

     
2400 Ft / diák: 1900 Ft

szabadszáj, poézis, küzdelem

Az Országos Egyéni Slam Poetry Bajnokságot a tavalyi évben Molnár Péter nyerte meg, a CEU-n rendezett döntőben, majd ezzel a lendülettel behúzta a magyarországi rendezésű 2018-as Európa-bajnoki címet is, a Trafó színpadán, 2018 novemberében. Azért, hogy ezúttal más állhasson a dobogó tetejére, majd képviselhesse Magyarországot a következő Európa-bajnokságon, 26 döntőbe jutott slammer próbál mindent megtenni, ami a Slam Poetry műfajába belefér.

A hazánkban 13 éve jelenlévő, amerikai gyökerű előadó-költészeti műfaj annyira népszerű lett az évek alatt, hogy nincs olyan közepes méretű magyarországi város, aminek ne lenne saját havi Slam Poetry klubja, melyek valóságos olvasztótégelyei a legkülönfélébb embereknek. Költők, újságírók, színészek, rapperek, diákok, jogvédők, háztartásbelik, idősek és fiatalok – a lista végtelen. A közös bennük, sok egyéb mellett, a szabadon kifejezett gondolatok megosztása iránti olthatatlan vágy. A szabadság kiolthatatlan vágya.

A döntőn, Molnár Péter, regnáló bajnok, és a Nest Slam Poetry erdélyi bajnoka, Demeter Ferenc mellett, 25 slammer vesz részt, akik a szeptemberi előválogatókon közel 100 nevező közül jutottak be az októberi döntőbe. A produkciókat 5 fős zsűri értékeli, melynek elnöke Babiczky Tibor költő, író, kiegészülve további két, előre felkért szakmai taggal. A zsűriben idén is helyet foglal Szabados-Mavrák Kata, örökös „slam házigazda”, a hazai slam mozgalom egyik úttörője, további két zsűritag pedig, önként jelentkezéses alapon, a közönség soraiból kerül ki. Az ő pontszámaik alapján hirdetik majd ki az első 3 helyezettet, emellett zsűri különdíjast hirdetnek, és a publikum által a helyszínen leadott szavazatok alapján kiosztásra kerül a közönségdíj is.

A hangulatot fokozza az Amoeba zenekar, a Kiégő Izzók vizuál csapata, felkért vendégelőadók valamint a Süveg Márk Saiid és Pion István házigazda párosa.

A döntőbe jutott versenyzők:

Bájer Máté

Bánóczi Bea

Bárány Bence

Baranyai Barna

Békési Zoltán 'Zebulon'

Borsos Bence

Fazekas Viktor

Fejér Johanna

Galló Bence

Gömöri Eszter

Hegyi B. Anna

Lukács Gergely

Maier Péter

Mészáros Péter

Nagy Sándor

Németh Ádám Bambusz

Nyáry Olivér

Pintér Kristóf

Pinthér Anna

Rózsa Luca

Sárközi Richard

Székely Zoárd

Tóth Viki

Udvari Csenge

Wawra Máté Wactor

Linkek:

slampoetry.hu 
facebook.com/SlamPoetryHungary
https://www.facebook.com/events/858939570851093/


Ajánljuk még

Nincs megjeleníthető tartalom.
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 16h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 16h-20h30
  • egyéb napokon: 16h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 16h-22h
  • a többi napon: 16-19h
  • hétfő: szünnap
Elérhetőségek
Közérdekű

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek