Nonszensz-díjátadó és kiállításmegnyitó

Nonszensz-díjátadó és kiállításmegnyitó

December 6-án 17:30-kor kezdetét vette a Nonszensz alkotópályázat díjátadója, valamint az ezzel egybekötött, a díjazott pályaművekből megszületett kiállítás megnyitója, mely eseménynek a Trafó Kávézója adott otthont. A látogatók laptopokkal, fejhallgatókkal és a plafonról lelógatott kis papírfüzetekkel teli helyszínre érkeztek, hiszen a kiállítás darabjai között képek, fotósorozatok, videóinstallációk és szöveges formátumú alkotások is szerepeltek. 

A Gondolat Generátor szervezőinek felvezetője és köszönetnyilvánítása után a szakmai zsűri tagjai vették át a szót. Bardóczy Ilka rúdtánc művész, Eke Angéla színész, Grecsó Zoltán koreográfus és Kukorelly Endre író röviden, egymást követve fejtette ki a pályázattal és a beérkező művekkel kapcsolatos gondolatait. Egyöntetű lelkesedésüket és gratulációjukat öntötték szavakba, majd hozzáfogtak a díjazottak kihirdetéséhez. A nyertesek egyenként lépdeltek a zsűri színe elé, és egy-egy kézfogás, kedves ölelés kíséretében átvették okleveleiket:

Soproni Kincső: Messze 
Georgita Máté Dezső – Orzói Kristóf – Császár Déniel: Nonszensz
Kovács-Cohner Róbert: Homo Nosce Te Ipsum 
Letális Kultúregylet  / Kazsimer Soma és Takács Márton: Límeárt
Tóth Fanni: Imperatívusz
Bethlenfalvy Péter: Kollégák 
Gyérmán Dávid: A reggeli a nap legfontosabb (v)étkezése 

A helyezést elért pályázók pedig a névre szóló oklevél mellett további díjazásban részesültek, mely nyereményeket a Cyberjump Buda Trambulin Park, a Könyvbár Étterem és a Képfestők biztosították.

1.helyezés: Deák Dorottya: Húsleves
2. helyezés: Bede Kincső: Pista
3. helyezés megosztva: 
Valetty Fanny: Bevágtál  + Muhanna Hálá és Gábirel Miklós Tulics: Tükörtojás

A díjak átadása után elmaradhatatlan körként következett a zsűri munkájának megköszönése, aki egy-egy desszertet is kaptak.

Majd hivatalosan is megnyílt a Nonszensz-kiállítás, mely december 6-a és december 13-a között várja az érdeklődőket. 

Nonszensz-díjátadó és kiállításmegnyitó
Fotók: Takács Márton

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek