Hangokról, személyesen - 5+5+1 kérdés Kálmán Esztertől és Matkó Tamástól

Kálmán Eszter látványtervező és Matkó Tamás zeneszerző rendszeresen dolgozik együtt színházi munkákban, és most egy közös projekt keretében fedezik fel a hangban rejlő lehetőségeket. A kísérleti előadás két formailag különböző részben foglalkozik a hangok és zörejek dramaturgiai szerepével, a hang és kép, illetve a hang és előadó viszonyával, valamint a hallás színházi élményével. A január 31-i bemutató kapcsán kérdeztük őket.

1. Hogyan született meg az ötlet, hogy a Domestic Noise című első részben a saját párkapcsolatod történetét meséljétek el?

Kálmán Eszter: Nem tudtam elképzelni, hogy melyik színésznőt kérjem fel, hogy zajokat csináljon a színpadon, miközben klasszikusan színészi feladat nincs. Ezért úgy döntöttem, én csinálom Friedenthal Zolival, aki amúgy is az egyik zenei/zöreji felelőse a projektnek, színész is, és nem mellesleg a férjem. Így adta magát, hogy ha együtt csináljuk, akkor magunkról szóljon.

2. Mi a legmeghatározóbb "háztartási zaj" számodra?

KE: A cirkónk elviselhetetlenül hangos bír lenni néha, mostanában nagyon idegesít. Van egy antik cipőkanál az előszobában, a kamra kilincsén lóg. Nagyon markáns hangja van, amikor találkozik a kilinccsel: mint egy harang, ahogy a fémek összeérnek. Ezt nagyon szeretem. 

3. Milyen érzés szereplőként a színpadon állni, és hogyan instruálod magad?

KE: Azt gondoltam, kibírom, és átlépem a határaimat, színpadra állok. Nekem ez nagy dolog, és remélem, nem leszek benne rémes. De ahogy próbálunk, halad az idő és sűrűsödnek a színpadi feladatok, egyre jobban szorongok. Nem instruálom magam, mert már egyáltalán nem látom kívülről. A többiektől kérdezgetem mindig, hogy ők hogyan látják. Csak az érzeteimre támaszkodhatok, és szörnyen izgulok. 

4. Az élőben keltett és rögzített hangok mellett elhangoznak-e fontos vagy kedvenc zenéitek?

KE: Igen, elhangzik a dalunk. Vagyis hát az egyik dalunk. A nászutunkhoz köthető, de hogy mi ez, az legyen meglepetés. Illetve felbukkan egy japán zene is, szintén a nászút körül. Ja, és még van egy! De az is meglepetés.

5. Ha egy színt / tárgyat / szagot (illatot) / képet kellene az előadáshoz párosítani, mi lenne az?

KE: Színnek a fehéret mondanám, pedig nem is fehér... Azt hiszem, a rend miatt. Illatnak a sampont, vagy a zuhanyzás utáni friss érzetet mindenestül, képnek pedig egy tükörtojást.

1. Hogyan találtál rá Beckett tévéjátéknak írt művére, és mi fogott meg benne?

Matkó Tamás: Beckett Quad I+II című darabját először olvasva ismertem meg. A mű egy mindössze 1-2 oldalas instrukció-dráma, ahol forgatókönyvszerűen vannak rögzítve a szereplők mozgásai, az ehhez kapcsolódó zene, még a fény is. Lényegében egy kotta, ami egy zeneművet kelt életre. Ez rögtön megfogott.

2. Van-e tudomásod a szerzői szándékról, leírta-e ezt valaha Beckett vagy valaki más?

MT: Mint sok más rövid darabjában, technikájában itt is jelen vannak az örökké ismétlődő, állandóan permutálódó eseménysorok, ami az emberi létezésből való kiúttalanságot, a fojtogató szorongást és a végeláthatatlan reményteli várakozás érzetét idézi elő.

3. Mi marad meg az eredeti műből?

MT: Az eredeti műnek végül csak az „alaprajzát" és a térben történő mozgásformáját tartottam meg. A darab lefolyása, nyelve, dramaturgiája semmiben sem kapcsolódik Beckett Quadjához. Amit viszont fontosnak tartottam átörökíteni, az a színpadi mű zeneisége, szürrealitása, bizarr abszurditása, lényegében a „Beckett-i létezés" esszenciája, amit megpróbáltunk átkonvertálni, áthangszerelni egy saját formára.

4. Zenészként, zeneszerzőként milyen "hétköznapi hangok" állnak hozzád a legközelebb?

MT: Nem mondanám, hogy vannak kedvenc, konkrét hangjaim. Sokkal jobban lázba hoz a „bármilyen hangok" véletlenszerű egybeesésének vagy egymásutániságának a megfigyelése. Például hogy hogyan alakul ki hétköznapi hangokból zenei élmény pusztán a megfigyelő jelenlététől, és a figyelmünk áthelyezése által hogyan kerülnek fókuszpontba, vagy hogyan válnak drámai jelentőségűvé egyébként teljesen hangsúlytalan akusztikus folyamatok

5. Beckett azt állította, hogy a munkája nem színpadi mű, bár a videofelvétel perspektívája egy színházi tér színpadtól távolabbi sorban ülő nézőjének a nézőpontja is lehetne. Számít a befogadói perspektíva a készülő előadásban, ahol ezúttal nem (csak) a vizualitáson lesz a fókusz?

MT: Mivel az én olvasatomban a vizualitás annyira összekötődik a hangokkal az által, hogy a színészek hoznak létre minden hangi történést, elválaszthatatlannak látom egymástól az előadás akusztikus és vizuális rétegét.

+1: Ha egy színt / tárgyat / szagot (illatot) / képet kellene az előadáshoz párosítani, mi lenne az?

MT: Ebben az előadásban hagymaszag lesz. Erős hagymaszag.

Készítette: Kövécs Luca, Miklós Melánia