„Azt szeretném, hogy a közönség elvarázsolva érezze magát, nem pedig becsapva” - interjú Gyertyán Balázs bűvésszel
Gyertyán Balázzsal, a Trafó e-NÉZŐ EXTRA következő vendégével online interjúzom – éppen úgy, ahogy a közönség is találkozhat majd vele február 12-én este, a Virtual Irrealities című virtuális bűvészműsorban. Bár mindig is a személyes beszélgetések híve voltam, percek alatt a képernyőhöz ragaszt: miközben mikromágiáról, mentalizmusról, titkokról mesél, félkézzel kártyatrükkel lep meg. A Trafóklubból élőben streamelt produkciót Varga Vince látványtervező vizuális kulisszái teszik majd még különlegesebbé.
Hogyan szerettél bele a varázslatok világába?
Az első bűvészdobozomat édesapám hozta Olaszországból. Sajnos nem volt benne magyar nyelvű leírás, így bezárkózott a szobájába, lefordította a varázslatokat, majd mutatott egy trükköt, amitől lehidaltam. Csodálatosnak találtam, hogy pár perc alatt varázsló lehet bárkiből. Járni kezdtem a budapesti bűvészboltba, kellékeket kértem a szülinapomra és karácsonyra, de pár év után elhalt ez a vonal. Érettségi környékén ébredt bennem újra a szenvedély, miután megnéztem A tökéletes trükk című filmet. A régi kellékeim akkor már gyerekesnek számítottak, de az interneten találtam olyan videókat, amik segítettek rálépni az útra.
Emlékszel még, mi volt a legelső trükk, amit megtanultál?
A golyós kehely trükk. A kehelybe beteszünk egy kék labdát, letakarjuk, csettintésre eltűnik, majd mikor újra csettintek, előkerül. Valójában nem nagy attrakció, már nagyon sokan ismerik, de látványos.
Gyertyán Balázs - Illúziók x smART! XTRA / Trafóklub 2018 / fotó: BOGDÁN Réka
Egy korábbi interjúdban említetted, hogy a bűvészeten belül az underground vonalat képviseled, mikromágiával foglalkozol. Ez mit jelent?
A bűvészet irányzatai nem válnak el markánsan egymástól. A klasszikus felosztás arra vonatkozik, hogy mekkora a távolság a művész és a néző között. Szakmán belül azt nevezzük illúziónak, amikor például nagyszínpadon, nagy közönség előtt eltüntetnek vagy kettéfűrészelnek embereket. Ezt követi a színpadi bűvészet, ahol már kisebb eszközök vannak – például a kalapból előhúzott nyuszi –, ha pedig ennél is közelebb jön a néző, az a mikromágia. Ez esetben csak pár centi választja el egymástól a nézőt és a bűvészt, és főként kártyákat, befőttes gumikat, pénzérméket, hasonló apró eszközöket használunk. A személyessége teszi élvezhetővé igazán, ugyanis az emberek szeretik közelről látni, mi történik. Míg egy távoli színpadon bármit csinálhatsz, itt a néző orra előtt, a kezemben történik a trükk, és így sokkal erősebb hatást vált ki. Egyébként tettem egy kis kitérőt a mentalizmus irányába is – ami a gondolatolvasás és jövőbelátás illúzióját kelti – , valamint csináltam fakír trükköket is – például borotvapengéket nyelek vagy 100-as szöget verek az orromba – , de mindig visszatérek a mikromágiához.
Mentalizmus, fakírság – ezekhez nem csak a trükkök ismerete, de pszichológiai érzék és fizikai felkészültség is szükséges. Szerinted mitől lesz valakiből jó bűvész?
A bűvészek cirka 6000 év alatt fedezték fel azokat a mozdulatokat és optikai illúziókat, amikkel át lehet ejteni az emberi szemet és/vagy agyat. Ezért mondom, hogy a bűvészet egy alkalmazott pszichológiai tudományág, amit az utóbbi években a tudomány is felfedezett, ma már kutatások vizsgálják, hogy működik a bűvészek alkalmazta figyelemelterelés. A legfontosabb azonban az előadói készség, hiszen a legtöbb ember el tudja sajátítani ezeket a technikákat, ha sokat gyakorol. Sokan hiszik, hogy csak nagyon jó kézügyességű emberek lehetnek bűvészek, de ez nem igaz. Van, aki Parkinson-kórral vagy amputált végtagokkal is helytáll.
Te is találsz ki új trükköket?
Nagyon sok rétege van a bűvészetnek, csak a fogásokról könyvtárnyi irodalom szól. Ezekből állnak össze bizonyos trükkök, e köré lehet építeni egy előadásmódot, prezentációt. Új fogásokat nem találtam ki soha, a meglévő módszereket próbálom új kontextusba helyezni és a saját stílusomra szabni.
Művészetnek tartod a bűvészetet?
Abszolút, ebből írtam a diplomamunkámat média szakon. A világ nem úgy működik, hogy fogunk egy művészetfilozófiai definíciót, és az alapján határozzuk meg, mi a művészet. Arra törekszem, hogy az előadásaimban a puszta becsapáson túl is legyen tartalom. Nem csak mutatni akarok valamit, amit mások nem értenek, hanem plusz rétegeket akarok hozzáadni esztétikai minőséggel vagy történetmeséléssel. Ennek köszönhetően művészi értékkel telik meg egy előadás.
El szoktad árulni, hogy csinálod a trükköket?
Természetesen nem. És ezt persze a közönség is tudja, de azért mindig megkérdezik. Eleinte nagyon bőkezűen bántam a titkokkal. Egy csomó ember azért kezd bűvészkedni, mert a trükk mint rejtvény érdekli őket. És valóban, annyira zseniálisak ezek a technikák, hogy szívesen megosztanánk őket a barátainkkal, közönségünkkel. Viszont úgy gondolom, a nézők érdeke, hogy ne mondjam el a trükkök megoldását, mert nem szeretnék csalódást okozni ezzel. Azt szeretném, hogy a közönség elvarázsolva érezze magát, nem pedig becsapva.
A mentalista trükkök esetében tényleg megkérdőjelezi a néző időnként, hogy van-e tudományos magyarázat.
Igen, és ez a szép benne igazán. Etikailag viszont kényes kérdés. Hozzáad az élményhez, ha elhitetem a nézővel, hogy varázsolok, és erre a mentalizmus a legütősebb eszköz, hiszen abban nincsenek csapóajtós magyarázatok. Ha eltalálom a számot, amit gondolt a néző, az nem olyan materiálisan megmagyarázható, mintha kihúzok egy nyulat a kalapból. Viszont nem mindegy, hogy milyen kontextusban állítom azt magamról, hogy parafenomén vagyok. Szerintem ott a nagyon éles határ, ha ez kilép a szórakoztatás műfajából, és valaki gyógyítónak vallja magát, túllép a saját kvalitásain. Ha a közönségben olyan segítséget vár tőlem valaki, amit nem áll hatalmamban megadni, nem tartanám etikusnak, hogy igent mondjak rá. Aki hinni akar, az hinni fog, aki szkeptikus maradna, az úgyis az marad. Ez egy műsor, én szimplán szórakoztatni szeretném a közönségem.
Ezek szerint ez egy 100%-ig tanulható dolog, vagy tényleg kell valamiféle hatodik érzék?
Minden bűvésznek vannak olyan történetei, amiket nehéz megmagyarázni. Van, hogy mi magunk is úgy érezzük, hogy varázsoltunk. De én inkább arra szeretném helyezni a hangsúlyt, hogy a varázslat az előadásmódban rejlik, ugyanúgy, mintha táncot vagy színházat néznél. Szerintem bármi megtanulható és fejleszthető, a tehetség maga már egy misztikusabb dolog.
Illúziók x smART! XTRA / Trafóklub 2018 / fotó: BOGDÁN Réka, grafika: Nagy Gergő
Ez elmúlt hónapokban te is online térbe költöztetted a produkcióidat. Mennyire adható át az élmény képernyőn keresztül? Nem vádolnak meg azzal, hogy könnyebb így csalni?
Igen, ez egy nagyon nagy kihívás. A bűvészet akkor működik leginkább, ha interaktív, pláne, ha mentalizmusról beszélünk. Jelen körülmények között nem mehetek oda a nézőkhöz, nem kérhetem meg őket, hogy vizsgálják meg a kártyáimat, a szögeket, hogy igaziak-e. De ami az egyik oldalról nehézség, a másik oldalról emeli a varázsfaktort. Egyrészt, Varga Vince vizuális látványelemei plusz réteget adnak és saját atmoszférát, pontosan megtervezett vizuális esztétikát kölcsönöznek az egyes trükkökhöz, hogy a néző ne mindig tudja eldönteni, hogy amit valóban lát, az ott van vagy sem. Másrészt, ha most egy csettintésre leesne egy könyv a hátad mögött, az sokkal ütősebb lenne, mint amit a színházban mutathatnék. Ráadásul így olyan emberek is bekapcsolódhatnak, akik a világ messzebb pontjain élnek. Persze technikai szempontból nehéz kérdés, hogy lehet a mágiát átvinni az emberek életterébe. Nagyon fontos szempont, hogy az interakció megmaradjon, és egyértelműen lássák a nézők, hogy nem használom ki a kamera holtterét csalásra.
Mire számíthatunk a trafós előadáson?
Ez vállaltan egy kísérleti előadás 50, élőben bejelentkező néző számára, amihez újra kell terveznem a trükköket, és azt is, hogyan kezelem a közönséget. De mivel a mikromágia személyes műfaj, talán megmaradhat a produkció intimitása. Ez az egész egy közös játék, mintha elmentünk volna együtt színházba – ez is az illúzió része. Varga Vincével egyébként 2018-ban találkoztunk először a smART! XTRA meghívott vendégeiként, és már akkor elkezdtünk beszélni a sorozat szerkesztőjével, Kovács Andreával, hogy milyen jó lenne egyszer egy vizuális elemekből építkező közös bűvészperformanszt csinálni együtt. Nem gondoltuk volna, hogy éppen a digitális platformok elterjedése hozza majd az apropót erre, de végül így lett.
A február 12-i e-trafós előadásről bővebben: IDE kattintva
FB-eseménye: https://www.facebook.com/events/810459333184912
