Freakin' Orpheusz - interjú a Freakin' Discóval

"Pető Kata Eurüdikéjének szózuhatagával dialógusba lép a zene és a tánc, hat Orpheusz: a Freakin’ Disco négy tagja, Kákonyi Árpád és Gergye Krisztián személyében." Különleges koncertszínházi előadásban Elfriede Jelinek: Árnyék című darabja legközelebb december 2-án a Trafóban!

Hogyan merült fel az együttműködés ötlete?

Keresztes Gábor: Pető Kata már évek óta tervezte, hogy szeretne egy előadást csinálni ebből a darabból. Amikor elkezdett konkretizálódni egy koncert-előadás koncepciója, megkeresett engem. Egyszerre voltak klasszikus- és elektronikus zenei elképzelései. Az első beszélgetés alkalmával oda jutottunk, hogy az elektronika tudna lenni a Freakin’ Disco, Kákonyi Árpi pedig a klasszikus vonalat képviselhetné.

Tehát nem kifejezetten rátok lett írva a darab.

K.G.: A darab nincs ránk írva. A koncepció viszont adta magából, hogy egy félig klasszikus, félig elektronikus zenekar álljon a színpadon, és onnantól ehhez a felálláshoz lett igazítva az előadás. 

Mennyire alakult át az alapötlet, amiből kiindultatok?

Csizmás András: Teljesen szabad kezet kaptunk. Úgy kezdtünk el próbálni, hogy improvizáltunk: Kata mondta a szöveget, mi pedig rájátszottunk. A próbák során ez kikristályosodott és lefixálódott.

Szabó Sipos Ágoston: A bulizene és a klasszikus zene a végére teljesen összefonódott. Árpi is játszik csembalóval a mi zenéinkben, és mi is játszunk szintikkel, nagybőgővel és brácsával az ő darabjaiban. Sikerült egységes, mégis bátran szerteágazó zenei világot létrehoznunk.

Hogyan csatornázzátok be magatokat zenekarként az előadásba? Van átjárás a színházi és bármilyen zenei műfaj között, vagy a ti hangzásvilágotok különösképp alkalmas erre?

K.G.: Sokféle zene érdekel minket. Próbálunk egy minél tágabb zenei körből fogalmazni, és a helyzetekhez alkalmas zenéket írni. Ennek van egy alapvetően ránk jellemző karaktere, amitől sokszor el is térünk, amikor ezt igényli a darab. 

Cs.A.: Fontos, hogy elég nagy színházi múltunk van, külön-külön és együtt is. Általánosságban másféle gondolkodást igényel a színházi zenélés, mint a koncertszerű, és ebben már van tapasztalatunk. Sokszor azt érzem, hogy olyan szempontból könnyebb az alkalmazott zene, hogy mindig van kiindulópont, van irány: például egy rendező egy elképzeléssel. Amikor négyen írunk zenét, akkor az egész univerzumból kell kiszűrnünk az ötleteket, ami néha nehezebb, de megéri.

Sz.S.Á.: Én nagyon szeretek alkalmazott zenét játszani. Olyankor teljesen másképp dolgozunk, mint amikor egy koncertre készülünk. Nagyon izgalmas dolgokat hoz ki belőlünk a másfajta energia: egy színész, táncos vagy rendező. Mindig inspiráló az ilyen munka, és sokat lehet belőle tanulni. A Freakin’ Disco zenei szókincse szerencsére eléggé kiterjedt. Amit a koncertjeinken játszunk, az a zenekar mostani időszaka, de ezen túl rengeteg más eszközt is elő tudunk venni, amelyeket a bulikon mostanában nem nagyon hallani, de öt éve lehetett. Ebben a darabban nagyon sok mindent ki tudtunk próbálni, ami óriási dolog szerintem. Árpi jelenléte is iszonyú izgalmas. Ráadásul néha kicsit külső szemmel is rá tudott látni az egészre, ami szintén sokat segít. 

K.G.: Az alapvető különbség az, hogy amikor magunknak írjuk a zenét, akkor azt kell megfejteni, hogy mit akarunk mondani a zenénkkel, mi az, amit szívből játszunk, míg egy alkalmazott munkánál meg van adva a téma, azt kell kifejezni zenével.

Komjáti Áron: Amikor felkérnek bennünket, hogy szerezzünk zenét egy előadáshoz, a Freakin’ Disco-t szeretnék. A mi stílusunkkal és nyelvünkkel kell fogalmaznunk, miközben kapcsolódnunk kell a témához, ami jó feladat. Porogi Dorka rendező sok mindenben szabad kezet adott, míg végül találkoztak az elképzeléseink.

A koncertközönségetek vajon értelmezni tudja a színházi zenei működéseteket? Van-e átfedés a trafós közönség és a Freakin’ közönsége között?

K.G.: Talán lesz olyan, aki miattunk jön el, hogy megnézze, hogyan működünk egy színdarabban, de nem gondolom, hogy a koncertjeink közönsége fog ülni a nézőtéren. Aki eljön, annak biztosan izgalmas lesz. Ez nem egy saját produkció, hanem egy színházi előadás részei vagyunk.

Mi az, amire leginkább ráhatásotok volt a darab alakulása során? Dramaturgiában, látványban hogyan alakítjátok a teret?

Cs.A.: Az például, hogy milyen zenék születnek a jelenetekhez, formálja az előadás dramaturgiáját, de mindenki a saját szakterületén dolgozik. Kicsi a csapat, és nagyon fontos, hogy hogyan reagálunk egymásra, mindenki véleménye számít.

K.Á.: Valóban, Dorka nagyon nyitott minden ötletre és megoldásra. Szimpatikus, hogy nincsenek megrendíthetetlen elképzelések, és ez tényleg igazi csapatmunka. 

Sz.S.Á.: Mindegyik tényező formálja a másikat. Ha kialakul egy zenei ötlet, ahhoz picit idomul a szöveg, a tempó, és vica versa. A térbeli elhelyezkedésünk miatt a közönség látja, hogy mit csinálunk. Jelentős hangszermennyiség is lesz a színpadon, ami már látványában is izgalmas. Tehát a teret is meghatározza, hogy oda van rakva egy zenekar. 

Hogyan élitek meg ennek a sok tényezőnek, előadói műfajnak a találkozását és a darab formáját?

K.Á.: Nagyon érdekesnek és szellemesnek tartom a szöveget. Mai és közérthető, pedig nem könnyed. Már az olvasópróbán is nagyon izgalmas volt. 

Sz.S.Á.: Mivel egy időben nagyon távoli, ókori történetről mesélünk mai nyelven, ezért rengeteg minden belefér. Jelinek szövege is rugalmasan dobálózik műfajokkal, és az Orpheusz-történet is sokrétű, hiszen minden korban feldolgozták. Iszonyú sok zeneszerző, költő és más művész foglalkozott a témával, emiatt nem lóg ki belőle semmi. Lejátszhatsz egy ókori dallamot, és utána egy minimál-technót, működni fog. Kísérleti, összművészeti és progresszív előadás született, azt hiszem.

K.G.: Nem láttam még olyan előadást, amilyen ez lesz. Egy elektronikus tánczenét játszó zenekar élőben végigkísér egy monodrámát. Nagyon egyedi a formája, és külön fűszere, hogy a Freakin’ Disco és Kákonyi Árpád kollaborál; ennek is izgalmas varázsa van.