Érzelmi tranzakciók – Interjú Yin Aiwennel

Érzelmi tranzakciók – Interjú Yin Aiwennel

A Trafó március eleji smART!-programjának, a ReUnion – A házasság és családmodell újragondolása workshop kapcsán beszélgettünk Yin Aiwen (CH/NL) művésszel, aki Jelena Viskovic (HU/HR) és a Rites Network mellett a projekt társszerzője. 


Yin Aiwen

Német Szilvi: Milyen problémára vagy rendellenességre világít rá a ReUnion projekt a mai társas kapcsolatokra vonatkozóan?

Yin Aiwen (ReUnion): A ma egyik legégetőbb problémája, hogyan szervezzük a magánéletünket és a munkánkat a tömeges automatizációk hátterében. Az emberek hajlamosak azt gondolni, hogy a gondoskodás lesz az utolsó munkaforma, amit majd gépekre cserélünk le, hiszen annak alanya egy organikus élet, azaz egy ember, akinek érzelmi juttatásra is szüksége van az ápolás és gondoskodás fizikai gesztusa mellett. Az általános feltevés az, hogy ezzel az emocionális adok-kapok viszonnyal nehezen birkóznak meg a gépek. A projektünkkel ezt a gondolkodást vittük kicsit tovább abba az irányba, hogyan lehet az érzelmeket egy piaci rendszerbe illeszteni, hiszen ma már szinte mindenből képesek vagyunk objektív adatokat kinyerni és azokat sokszorosítható termékké transzformálni.

Bár a professzionális gondoskodás vagy a gépi megoldás nincs teljesen alul értékelve, mégis úgy érezzük, hogy a család és a barátok által nyújtott informális törődés olyan finom és bonyolult érzelmi szálakon fut, amelyek felcserélhetetlenek és nem redukálhatóak tovább abból a célból, hogy egy gazdasági csere rendszerébe illeszkedjenek. Szerintünk viszont egy olyan rendszer létrehozása szükséges, ami már a tervezési szakaszban úgy van kialakítva, hogy az érzelmi munka sajátos természetét a legteljesebb mértékben figyelembe vegye. Ezt tekintettük a nulladik pontnak, amikor elkezdtünk dolgozni a ReUnion projekten, hogy alternatív megoldást találjunk a közösségi hálózatokban történő és azok hátterében meghúzódó financiális műveletekre. A gondoskodás és a hosszú távú elköteleződés ökonómiája járt a fejükben, az absztrakt gondolati elemektől egészen a csereeszközök körforgásáig.


Az otthonápolás is munka! Tüntetés 2018. nyarán a Kossuth téren, Fotó: Harmati András/alfahir.hu

Német Szilvi: Hagyományosan munkaként olyan tevékenységekre tekintünk, amelyekért bérezés jár. A “gondoskodás is munka” jelszava alatt zajló küzdelmek viszont azt mutatják, hogy ennek gazdasági elismerése még várat magára. Ugyanakkor mindenki érzi a veszélyt abban, hogy menedzsment taktikákat vagy piaci alapú viszonyrendszereket húzzon rá az érzelmek “ajándék ökonómiájára”.

Yin Aiwen: Úgy gondolom, legalább két olyan tényező is közrejátszik, amelyek elég súlyosak ahhoz, hogy az immateriális munka a kortárs diskurzus élvonalába tartozzon. Az egyik az olyan identitás politikákkal kapcsolatos mozgalmak és szellemi áramlatok, mint a feminizmus, a queer elmélet vagy a poszt-kolonializmus, amelyek folyamatosan napirenden tartják az immateriális munka témáját. Legfőképpen azért, mert rendszerszinten az elismerés nélkül maradó nem-fehér-férfi testek szolgálnak általános alanyul a különféle immateriális munkák definiálásában. Ez a kizsákmányolás egyik jellemző formája ezekkel a csoportokkal szemben, így a jogkiterjesztő és elismerésért harcoló diskurzus térhódításával az immateriális munka témája megkerülhetetlenné válik. Másodsorban a világgazdaság általánosan meghaladta a materiális, termelés-központú szakaszt és az absztrakt/kognitív/információ/kommunikáció által hajtott ciklusba lépett. Ebben pedig az immateriális munka a központi produktív erő – függetlenül attól, hogy azt emberek vagy gépek végzik-e. Ez a hangsúlyeltolódás rengeteg paramétert változtatott meg azzal kapcsolatban, hogy határozzuk meg a munka- és termelési viszonyokat, amelyben a mentális és érzelmi munka értékének elismerése az egyik továbbra is sokat vitatott határterület. Ez a környezet véleményem szerint időszerűvé teszi, hogy újratervezzük az értékrendszerünket és a társadalmi szerkezeteket, mert ezekben mindenki érintett, minden típusú test a fehér férfitól a nemhumánig. Az immateriális munka és az azt kísérő érzelmi kizsákmányolás többé már “nem csak” a kisebbség ügye, hanem mindenki közös problémája. Ez az a nézőpont, amiből egy kevéssé kizsákmányoló társadalom felé tarthatunk, ha mindenki osztozik ennek a terhében.


2018 - A családok éve program “tokenei. / Magyar Nemzeti Bank, 2018. május 25.

Német Szilvi: Hogyan képes fennmaradni egy olyan pre-modern társas kötelék, mint “a család” a mindent maga alá temető individualizáció és flexibilis életformák korában? Milyen alternatívák jöhetnek szóba? A személyes természetesen mindig politikai, a gyermeknevelés, az idősek ellátása, a demográfiai változások mind kormányzati szintű kérdések és ott is kerülnek elbírálásra.

Yin Aiwen: Egy nemrég forgalmazásba került japán film, a Bolti tolvajok tesz fel egy fontos kérdést ezzel kapcsolatban: vajon a rokonság az egyetlen módja annak, hogy családot alapítsunk? A filmben a meleg és szeretetteljes családi légkört olyan emberek alkotják, akiket nem köt vérségi kapcsolat egymáshoz, ugyanakkor anyagi és érzemi szükségleteiket tekintve kölcsönösen függenek egymástól. Bár ez a vegyes összetételű család törvénytelen a hatóság szemében, számukra mégis ez a közösség jelenti a családi köteléket, miután törvény szerinti családjuk mindannyiukat elhagyta.
Azt gondolom, hogy nem az individualizáció és a növekvő flexibilitás itt a valós probléma. Épp, hogy a család fogalmának túlzottan merev meghatározása az, ami távol tart attól, hogy őszinte beszélgetéseket folytassunk a gondoskodásról, a függőségről és ezek gyakorlati vonatkozásáról. Úgy gondolom, ha képesek lennénk egy nyílt párbeszédet folytatni arról, hogy mi is “a család” – akár olyan egyszerű kérdéseken keresztül is mint például “kit hívnál fel telefonon, ha valami baj van?” – rengeteg köztes megoldás tárulna fel. Az a kérdés, mit tesz az állam, a piac vagy bármilyen harmadik fél ezekkel a köztes utakkal – támogatólag lép fel vagy elnyomja a fejlődésüket? Vagy nincs is jelen? A ReUnion-nal ezeket a hézagokat tárjuk fel és igyekszünk empatikusan és támogatólag fellépni, annak tudatában, hogy ezek a törekvések mindig sok kockázatot rejtenek magukban.



Német Szilvi: Hogyan lehet a szívet menedzselni? Mi az ára annak, ha a privát érzéseket társadalmi kontroll alá vonjuk? Az én kvantifikálásával egyfajta fordított irányítást hajtunk végre, aminek az eredménye, hogy folytonos optimalizálási kényszert alkalmazunk önmagunkon.

Yin Aiwen: Attól függ, hogy a társadalmi tervezés miként történik és kiért van. A neoliberális gazdaságban a “szív menedzselése” annak érdekében folyik, hogy elrejtse az immateriális munka előállításának folyamatát, így növelje a rátákat és a profitot. A felszolgálótól elvárjuk, hogy kedves legyen és figyelmes, végezze úgy a munkáját, hogy szinte otthon érezzük magunkat, ezzel hozzájárulva a zavartalan felhasználói élményhez, ami miatt majd visszatérünk, hogy újra igénybe vegyük a szolgáltatást. Ha úgy nézzük, ez az érzelmi munka Airbnb-je, ahol a privát érzelmeidet viszed a vásárra egészen addig, amíg abból már nem jut a barátaidnak, családodnak vagy már saját magadnak sem. Annak ellenére, hogy a ReUnion hoz egyfajta “menedzsment szemléletet” magával, a megközelítésünk mégis fordított. Nem arról szól, hogy előre csomagolod az érzelmeidet, hogy aztán majd felkínáld őket a piacon megvételre, sokkal inkább arról, hogy egyfajta egyensúlyi állapotra találj mások segítségével. Például a munka újragondolásával és elemeinek elosztásával annak érdekében, hogy megvédd magad a kiégéstől. Ez a projekt egyik állítása: az érzelmi munka és a gondoskodás iránti többletkereslet könnyen kiégéshez vezet. A láthatatlan kizsákmányolás mindenhol és minden nap jelen van. Célunk egy olyan nyitott tér létrehozása, ami együttműködésen és kölcsönös egyezkedésen alapul. Ugyanakkor ténylegesen úgy gondolom, hogy a mennyiségi meghatározás az érzelmi kapcsolatok ellen dolgozik.
A szerelem, a legtágabb megfogalmazásban is egyfajta homályosságban és misztériumban létezik. A szerelem vagy szeretet ezen karaktere azonban könnyen teszi kiszolgáltatottá az érzelmi munkát – látványos példa erre a művészeti világ, ahol az embereket azért használják ki, mert “szeretik” a művészetet vagy a nőket a háztartási viszonyrendszerben, mert “szeretik” a családjukat és a gyerekeiket. Ha a kizsákmányolás részén próbálnánk meg dolgozni, az érzelmi befektetés varázsa sérülne. Ezzel tisztában vagyunk és igyekszünk olyan körültekintéssel eljárni, amennyire csak lehet.



Német Szilvi: Az időmenedzsment a projekt egyik központi eleme. Az idő és az energia lennének korunk leginkább keresett, de szűkös készletei?

Yin Aiwen: Igen is, meg nem is. A fent említett okok miatt. Nem, mert az idő és energia sok szempontból emberi konstrukciók. Szűkösség-e vagy sem, az teljes mértékben attól függ, hogyan tekintünk rá és hogy fogjuk fel. A ReUnion-ban háromféle idővonallal dolgozunk, amelyek inkább egyfajta mentális állapotot jeleznek, mintsem az idő tárgyiasult egységei lennének. Ezek abban segítenek, hogy az időnk és az érzelmi kapcsolataink minőségéről nyissunk párbeszédet. Hogy egy példát mondjak, a családdal töltött idő nem jelent semmit, ha mindenki a telefonján lóg vagy a szabadidő sem minősül annak, ha közben az ember munkával kapcsolatos e-mailekre válaszol. Az idő furcsa módon képződik a társadalmunk sokrétegű terében, amelyet a különböző média létre hív, így új módon kell megközelítenünk magát az időt is az immateriális munkával közös gondolkodásban.

A programon való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
 Férőhelyek száma: 30 fő Jelentkezés március 1-ig az andrea@trafo.hu email-címen.



TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 16h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 16h-20h30
  • egyéb napokon: 16h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 16h-22h
  • a többi napon: 16-19h
  • hétfő: szünnap
Elérhetőségek
Közérdekű

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek