Csörgő Attila: Inverz kartográfia

Csörgő Attila törékeny egyensúlyi helyzeteket, esetlegesnek és sérülékenynek ható struktúrákat, és olyan pillanatnyi együttállásokat hoz létre, melyek képesek megingatni, vagy akár újrarendezni azt a nézőpontot, amelyből a körülöttünk lévő világra tekintünk, és kifordítani azokat a (matematikai, geometriai és fizikai) rendszereket, amiken amúgy ezek a struktúrák maguk is alapulnak. Ez a hozzáállás nemcsak Csörgő művészeti gyakorlatára, hanem jelen esetben a Trafó Galéria terére vonatkoztatva is érvényes. 

„[Mint] találomra odaöntött dolgok halmaza, olyan a legszebb rend.” A Hérakleitosztól származó gondolat Csörgő értelmezésében azzal egészül ki, hogy létezhet olyan nézőpont, ahonnan a találomra odaöntött dolgok mégis rendezettséget mutatnak. A galéria terében látszólag véletlenszerűen szétszórt ragasztószalag csíkok és amorf elemek pontosan szerkesztett formákká állnak össze a nyomtatott fotókon, miután Csörgő a térről készült képeket különböző térképészeti leképzéseknek vetette alá. A leképzések eltérő logikájából adódóan a galéria tere különböző módokon torzul, azonban mindegyiken megjelenik ugyanaz a geometriai alapforma: a négyzet. 

A Föld felszínén lévő pontok síkon való ábrázolását lehetővé tevő térképészeti vetületek a kijelölt nézőponttól, a térkép céljától, felhasználási területétől, vagy akár az adott társadalmi világképtől függően nagyon különböző torzításokat eredményeznek. Csörgő inverz kartográfiája három térképészeti vetület logikáját fordítja ki és vetíti vissza a térbe úgy, hogy az adott pontokat a gömb felszíne (földgömb) helyett egy képzeletbeli gömb belső felületén (csillaggömb) jeleníti meg, és így a nézőpont a külső, mindent látó pozícióból a gömb közepébe kerül át.  A különböző nézőpontok és – a más-más történelmi időkben készült, eltérő célok mentén kidolgozott – leképzési rendszerek egymásmelletisége egy többnézőpontú rendszert hoz létre, melyben a találomra odaöntött dolgok újra és újra összerendeződnek. 

Csörgő Attila (1965) műveiben a fotográfia, a szobrászat és a rajz médiumait ötvözi. Matematikai, fizikai, geometriai, optikai vagy egyéb tudományos kérdésfelvetésekből kiinduló művei a rend és a rendetlenség közötti állapotok között mozogva, vagy ellentétes irányú erők között egyensúlyozva fordítják ki, zavarják össze, vagy bonyolítják tovább a saját maguk számára meghatározott rendszert, és fogalmaznak meg kétségeket a valóság konstruáltságával és az észlelés mechanizmusaival kapcsolatban. 

Csörgő Attila 1988 és 1994 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő- illetve intermédia szakán tanult, 1993-ban az amszterdami Rijksakademie van beeldende Kunsten szobrász szakának hallgatója volt. 1998-ban Smohay-díjat, 2001-ben Munkácsy-díjat kapott, 2008-ban a Nam June Paik Award díjazottja. Számos egyéni kiállítása és csoportos tárlaton való részvétele mellett szerepelt a 22. São Paulo-i Biennálén (1994), a Velencei Biennálén (1999 és 2017) és a Documenta 13-on (2012). Szólókiállításai külföldön többek között a ljubljanai SKUC Gallery és Galerija Gregor Podnar, a New York-i Art in General, a bialystoki Galeria Arsenal, a luxemburgi MUDAM, a Kunsthalle Mainz, a párizsi Palais de Tokyo, a bécsi Secession, az esseni Museum Folkwang im RWE Turm és a Hamburger Kunsthalle – Galerie der Gegenwart intézményekben voltak láthatóak. Hazai egyéni kiállításainak a Budapest Galéria, a Ludwig Múzeum, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum, a Vintage Galéria és a Glassyard Galéria adott otthont. Jelenleg Varsóban él és dolgozik. 

Munkái számos közgyűjteményben, többek között a párizsi Centre Pompidou, a varsói Center for Contemporary Art Ujazdowski Castle, a párizsi CNAP–Centre National des Arts Plastiques, a zürichi Museum Haus Konstruktiv, a luxemburgi MUDAM, Musée d´Art Modern Grand Duc Jean, a budapesti Ludwig Múzeum és a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) gyűjteményében megtalálhatóak.