Eseménysorozat performansz-előadásokkal, filmvetítésekkel, szövegekkel és zenével

Résztvevő művészek: Pauline Boudry - Renate Lorenz, Sharon Hayes, Horváth Gideon, Muskovics Gyula - Molnár Csaba - Janky Máté, Paul B. Preciado, Lili Reynaud-Dewar

Kurátorok: Horváth Gideon, Muskovics Gyula, Szalai Borbála, Szalipszki Judit

Az olvasókört Kiss Kata Dóra, a Pécsi Tudományegyetem Kritikai pszichoanalízis doktori programjának hallgatója és Horváth Gideon képzőművész tartják.

Az olvasókör Paul B. Preciado Can the monster speak? című írásával  foglalkozik. A szöveg élőben 2019 novemberében hangzott el, amikor Preciado meghívást kapott, hogy 3500 pszichoanalitikus előtt szólaljon fel az École de la Cause freudienne éves konferenciáján Párizsban. Előadásához Kafka Jelentés az Akadémiának című művéből merített ihletet, amelyben egy majom arról értekezik tudósok gyülekezete előtt, hogy az emberi szubjektivitás olyan, mint egy fémrudakból készült ketrec. A transznemű filozófus ennek mintájára pikírt hangvételben tematizálta, hogy analitikusokból álló közönsége számára ő sem több mint vizsgálati alany, "nemi diszfóriában" szenvedő "mentális beteg”. Preciado ezzel arra kívánta felhívni a hallgatóság figyelmét, hogy az emberi pszichével foglalkozó tudomány bináris gondolkodása a nemek, a gender és a szexuális különbség ideológiájával kapcsolatban egészen a gyarmatosításig nyúlik vissza. Az előadás befejezetlen maradt, mivel közönsége végül kifütyülte Preciadot. Az okostelefonokkal felvett részletek az interneten jelentek meg töredékekben, különböző blogokon lefordították és a pontosságra való tekintet nélkül közzétették azokat. A teljes szöveg, mely olvasókörünk középpontjában is áll, végül másfél évvel később jelent meg a Fitzcarraldo Editions-nél.

Az olvasókör alkalmával arra keressük a választ, miért hatott olyan felkavaróan Preciado előadása az analitikus közösségre; hogyan viszonyul az általa alkalmazott felforgató nyelvezet, beszéde tartalmához; és hogy hogyan jelenik meg abban az esszencializáló tudomány kritikája.

Sharon Hayes több filmből álló Ricerche című műegyüttesének harmadik epizódjában Hayes egy Massachusetts-i leánykollégium diákjaival beszélget. A leánykollégium közege egy sajátos világ a világban: egyesek által meghaladottnak, mások által progresszívnek és biztonságosnak gondolt intézmény; egy véleménykülöbségekkel teli, mégis megtartó közeg, ami lehetőséget ad az átalakulóban lévő identitások megélésére, és az ezekkel való kísérletezésre. A sokszólamú videóban a társadalmi nemmel, a kulturális identitással és a leánykollégium közegével kapcsolatos normatív és a normativitáson túlmutató elképzelések, fantáziák és elvárások fogalmazódnak meg, miközben a személyes véleményeken és megéléseken átszüremlik az ezeknek a tapasztalatoknak a kereteit kijelölő társadalmi környezet.

Hayes filmje Pier Paolo Pasolini 1963-as Beszélgetések a szerelemről (Comizi d'amore) című, a cinéma verité módszerével készült interjúfilmjéhez nyúl vissza, melyben a rendező Olaszország különböző régióiban kérdezi az utca embereit, diákokat, munkásokat – tabutémákat is érintve – a szerelemről és szexuális szokásaikról. 

Pauline Boudry és Renate Lorenz I want című videójának szereplője – akit Sharon Hayes, a vetítési programban látható Richerce: Three című film alkotója alakít – többféle pozícióból szól hozzánk. Kathy Acker punk feminista író és a korábban Wikileaks-nek katonai titkokat kiszivárogtató Chelsea Manning szavainak elegyéből összeálló monológjában a szerepek néha nehezen tetten érhető módon csúsznak át egymásba; az én fogalma pedig külső és belső folyamatok által kondicionált dinamikus változásban lévő dologként jelenik meg.

Boudry és Lorenz videója Kathy Acker kisajátításon és egyes szövegrészletek újrarendezésén alapuló írói gyakorlatából és poétikus stratégiájából is merít, a mű ugyanakkor nemcsak a szövegek és a karakterek terén dolgozik idézetekkel: a videó Acker egy 1977-es kanadai felolvasásának szituációját rendezi újra.

Lili Reynaud-Dewar Rome, 1er et 2 novembre 1975 című filmje szintén az újrajátszás módszerével dolgozik: Reynaud-Dewar Pier Paolo Pasolini halála előtt és halála napján készült, utolsó interjúját viszi színre elsősorban barátai, kollégái és munkatársai bevonásával, valamint a művész maga is feltűnik a film egyik szerepében. A videóban Pasolini a fasizmussal, az erőszakkal, az oktatással, az alávetettséggel kapcsolatos, személyes tapasztalataiból táplálkozó gondolatait civil közreműködők tolmácsolják. A film második részében pedig a Pasolini és később gyilkosává vált szeretője, Pino Pelosi közötti viszony bontakozik ki Albert Ferrara 2014-es Pasolini című filmjét idézve. A töredékes narratíva mentén felépülő film hangi és képi vágásai folyamatosan kibillentik a befogadót abból a bizonyosságból, hogy tudja, ki és milyen pozícióból beszél. A filmbeli beszélgetőpartnerek közötti viszony is nehezen tapogatható le: a soknyelvű dialógusokat alá- és fölérendeltségi viszonyok szervezik.

“Mindannyian veszélyben vagyunk.” – Pasolini ezt a címet javasolja a halála előtti napon vele készült interjúhoz, különös kísértetiességet kölcsönözve a beszélgetésnek. Milyen veszélyekkel jár ránk nézve 2023-ban, ha az identitást egy megdermedt konstrukcióként gondoljuk el? És hogyan hangolódhatunk hozzá a korunkkat meghatározó likvid létállapothoz?

A filmek angol nyelven, illetve angol felirattal kerülnek bemutatásra. Az összesen 90 perc hosszú válogatást négy alkalommal vetítjük le, a vetítések kezdő időpontjai: 16:00, 17:30, 19:00, 20:30

Turai Hedvig: Tisztelt Hölgyeim, Uraim és Mindenki más! | Tranzitblog