Hangover Reading Club #14: Egy szörnyszülött szól hozzátok - Paul B. Preciado filozófiájáról
A Trafó Galéria olvasókörének következő alkalma, 2023. június 3-án (szombat) 14 órakor kezdődik. Az olvasókört Horváth Gideon és Kiss Kata Dóra vezetik.
Az olvasókör Paul B. Preciado Can the monster speak? című írásával foglalkozik. A szöveg élőben 2019 novemberében hangzott el, amikor Preciado meghívást kapott, hogy 3500 pszichoanalitikus előtt szólaljon fel az École de la Cause freudienne éves konferenciáján Párizsban. Előadásához Kafka Jelentés az Akadémiának című művéből merített ihletet, amelyben egy majom arról értekezik tudósok gyülekezete előtt, hogy az emberi szubjektivitás olyan, mint egy fémrudakból készült ketrec. A transznemű filozófus ennek mintájára pikírt hangvételben tematizálta, hogy analitikusokból álló közönsége számára ő sem több mint vizsgálati alany, "nemi diszfóriában" szenvedő "mentális beteg”. Preciado ezzel arra kívánta felhívni a hallgatóság figyelmét, hogy az emberi pszichével foglalkozó tudomány bináris gondolkodása a nemek, a gender és a szexuális különbség ideológiájával kapcsolatban egészen a gyarmatosításig nyúlik vissza. Az előadás befejezetlen maradt, mivel közönsége végül kifütyülte Preciadot. Az okostelefonokkal felvett részletek az interneten jelentek meg töredékekben, különböző blogokon lefordították és a pontosságra való tekintet nélkül közzétették azokat. A teljes szöveg, mely olvasókörünk középpontjában is áll, végül másfél évvel később jelent meg a Fitzcarraldo Editions-nél.
Az olvasókör alkalmával arra keressük a választ, miért hatott olyan felkavaróan Preciado előadása az analitikus közösségre; hogyan viszonyul az általa alkalmazott felforgató nyelvezet, beszéde tartalmához; és hogy hogyan jelenik meg abban az esszencializáló tudomány kritikája.
Kiss Kata Dóra a Pécsi Tudományegyetem Elméleti Pszichoanalízis szakának doktorjelöltje. Főbb kutatási területei a kritikai tudományok, ezen belül elsődlegesen a pszicho-tudományok kritikája, valamint az ökofeminista diskurzus.
Horváth Gideon képzőművész, tanulmányait az Université Paris VIII.-en és a Képzőművészeti Egyetemen folytatta. Fő kutatási területei a gender és queer elméletek.
Az olvasókör a Trafó Galéria Kék órák. Három este a fluiditásról című eseménysorozatának részeként valósul meg.
A Hangover Reading Club-on megbeszélésre kerülő szöveget angol nyelven olvassuk, a beszélgetés magyarul zajlik majd. A szöveget előzetesen emailen elküldjük az érdeklődőknek, kérjük, az olvasókörre a gallery@trafo.hu email címen regisztráljanak. A nyomtatásról vagy az olvasáshoz szükséges eszközről a résztvevőknek kell gondoskodniuk. Az olvasókör egyes alkalmai, bár kapcsolódnak egymáshoz, nem egymásra épülnek, így bármelyik alkalommal lehet csatlakozni.
Az esemény ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk!