2400 Ft | elővételben: 1900 Ft
Az első 100 jegy elővételes
A Volkova Sisters 4 éve indult, Sándor Dániel hangmérnök-gitáros, Berger Dalma és Kovács Gergely gitáros-multiinstrumentalista indította a projektet, melynek alapvető célja az volt, hogy minden olyan zenei elképzelést, ami más projektjeikbe nem fért volna bele, itt teret kapjon. Saját stúdójukban kezdtek el dolgozni, olyan hangzást keresve, mely feleleveníti az általuk nagyrabecsült nyolvanas évek dark wave hangulatát, ötvözve a folkot és a shoegaze hatásait. A csapat 2011 tavaszán az USA-ban részt vett az SXWS fesztiválon, amit egy kaliforniai miniturné követett, ezután alakult ki a csapat jelenlegi felállása. A zenekar 2013 végén Londonba költözött, azóta Angliában és Magyarországon is koncerteznek. A Volkova Sisters egy kreatív kommuna, klippjeiket és az artwork-öt is e lelkes kis csapat készíti. Több magyar filmhez is adták már dalaikat, többek között a Mundruczó Kornél által rendezett Cannes-i közönséges díjas Fehér Isten-hez, amiben egy rövid szerepet is kaptak. Jelenleg első nagylemezük befejezésén dolgoznak, ami várhatóan 2015-ben jelenik meg.

Sándor Dániel - billentyűk és programozás
Berger Dalma - ének és programozás
Kovács Gergely – gitár és zongora

A FOR. Farkas Miklós és Gryllus Ábris projektje. A kollaboráció a hétköznapi designer köntösét hátrahagyva egy meglehetősen intenzív, sok esetben vasnehéz improvizatív hangszövet mögé állva dolgozik. Ez alapvetően egy közel tíz éve tartó párbeszéd aktuális pontja az obszkur és az absztrakt esztétika mentén. Ez az ipari és urbánus dokumentumfilmektől kezdve a jelenlegi klubkultúrán át a magasművészetig számtalan forrásból táplálkozik. A megosztott inspirációk outputjaként alakult a FOR. jelenlegi mocskos, vasas hangzása.
 



Ajánljuk még

Nincs megjeleníthető tartalom.
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 16h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 16h-20h30
  • egyéb napokon: 16h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 16h-22h
  • a többi napon: 16-19h
  • hétfő: szünnap
Elérhetőségek
Közérdekű

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek