Vajon a szabadság magányos vagy társas műfaj? Idilli? Komikus? Tragikus? Mindez egyben? Ha senki nem látja, akkor is történik, vagy szükség van arra, hogy valaki kívülről beazonosítsa, elkapja a pillanatot? Mi lenne a szabadság mértékegysége? Nehéz ügy. Az erről való szabad gondolkodásra invitál ez a darab.

A Timothy and the Things 4 év után új bemutatóval jelentkezik. A Szabadulóművészek című kortárstánc produkciójukban arra keresik a választ, hogy mit jelent az egyéni szabadulás folyamata, a szabadság fogalma egy olyan társas rendszerbe ágyazva, ahol önmagunk leválasztása értelmezhetetlen. Egy rendszeren belül, egy rendszer részeként hogyan s miképp élhetjük meg személyes szabadságunkat, s vajon együttműködve elérhető-e egy kölcsönös szabadulás élmény? Mindezt letisztult, absztrakt, mozgásos rendszereken keresztül vizsgálva az alkotók egy olyan puritán, őszinte és naiv teret akarnak létrehozni, ahol a kísérletezés, próbálkozás, építkezés és rombolás, támogatás és ellenállás mind szervesen részei ennek a folyamatnak.

"Amikor a mellkasára hajtottam fejem, végtelen rettegés fogott el. Olyan volt, mintha egyre hosszabb szünet telne el minden dobbanás között. Sose tudhattam, mikor jön a következő. Lesz-e egyáltalán következő? Pedig másodpercek se teltek el. Ahogy az idő szövete nyúlik, az félelmetes. Az egy teljesen más érzet volt, hogy amúgy, itt hajózom egy feneketlen, végtelen óceánon, ami ő, s csak a felszínéhez kapcsolódom. Gyorsuló időben élünk, s közben csak várjuk, kívánjuk, a másik szíve dobbanjon még egyszer, mert már millió dolog történt mindeközben, miért kell ennyit várni két dobbanás között...? Idegtépő az egész. Csak még egy lélegzet, csak még egy dobbanás. Ez nem olyan sok elvárás egy pillanatra. Aztán a következőre. Aztán az összes többire. Csak egyiket a másik után. Ebben a pánikban, hogy is ismerhetném meg ezt a feneketlen mélységet amúgy? Örülhetek, hogy sodródhatok a hajómon ezen az ismeretlen felszínen egyáltalán, s erről gondolkodhatom, pánikolhatok, hogy mi lehet ott mélyen, ami igyekszik, sodor engem is, pulzál, lélegez..." - Fülöp László