Molnár Csaba - Vadas Zsófia Tamara - Vass Imre

game changer - PREMIER

     
jegyár: 3200 Ft 
kedvezményes: 2800 Ft 
 diák: 2200 Ft
Trafó bérlet érvényes

„Sorry. Próbáltuk, de nem sikerült. Próbáltunk visszatérni a normalitásba, a sötét színházterembe, létrehozni egy táncelőadást, és azzal foglalkozni, amihez a legjobban értünk– de nem sikerült.

Próbáltuk az ellenkezőjét: valami mást csinálni, valahogy máshogy csinálni, megválaszolni a kérdést: mit tehet három alkotó gyökeres változásért az utolsó órában? Két irány közé szorultunk. Egy résbe, a mindent felforgató változás és az állandóság között. Egy sötét terembe, ahol kihúzzuk a talajt a lábaink és a lábaitok alól, hogy aztán megtegyük az első lépést.”

Vadas Zsófia Tamara, Molnár Csaba, Vass Imre

Hármójuk legújabb kollektív munkájában a köztes terek után kutatnak, a változás lehetőségeit és lehetetlenségeit vizsgálják. Reflektálnak egymásra, az alkotói szerepfelfogásukra, közönségükhöz való viszonyukra, az őket körülvevő társadalmi és intézményi keretekre. A táncból indulnak el, de végül mégis színházi helyzetekben találják magukat. Meg minket is. Mást adnak és mást várnak a nézőtől. Kezdésképp itt a 3 alkotó száma: +36705362880, +36705941024, +36705362883 – arra az esetre, ha van valami.

Alkototók, előadók: Molnár Csaba, Vass Imre, Vadas Zsófia Tamara
Kreatív munkatársak: Juhász András, Janky Máté Előd, Dézsi Kata, Thury Gábor, Vass Csenge
Produkciós vezető: Kárpáti Lili Melánia

Külön köszönet: Borsos Lőrinc, Czirák Ádám,Horváth Orsolya, Keresztesi Botond, Mélyi József, Pintér Gergő, Tóth Márton Emil, Ofner Gergely

Produkciós Partner: Katlan Csoport 
Koprodukciós partner: Trafó Kortárs Művészetek Háza

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg. 
Támogatók: Budapest Főváros Önkormányzata, Staféta, Füge Produkció, EMMI, NKA, Art Quarter Budapest

"Molnár Csaba, Vadas Zsófia Tamara és Vass Imre game changer című darabja egy szabályokat kifordító, önfeledt játékba sűrítette a feje tetejére állt világ életérzést."

"Az oda-vissza kommunikáció „belsős” beszélgetéssé alakul, miközben egyre egyértelműbben megfogalmazódnak bennünk az alkotóhármas intenciói. A kortárs művészeteket körbelengő misztika ledöntésének vágya kölcsönhatásba lép az egyéni életutak nehézségeinek kérdéseivel."

Támogatók: Budapest Főváros Önkormányzata, Staféta, Füge Produkció, EMMI, NKA, Art Quarter Budapest

game changer - PREMIER Budapest Főváros Önkormányzata
game changer - PREMIER FÜGE Produkció
game changer - PREMIER Staféta program
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
-
  • -
  • Házirend
  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek