Interaktív installáció, amelyben a nézők mozgása vezérel mindent.
Komplex, több rétegű mozgásfelvétel, aktív hanggenerálás, vetítések. A Temporal Spaces olyan interaktív installáció, amelyben a nézők mozgása vezérel mindent, azaz cselekvő részvételt kíván a nézők egy részétől.
Az installáció alapja egy olyan nyílt tér, amelyben a közönség tagjai kapcsolatba léphetnek a mozgásérzékelő rendszerrel, sőt saját zenét generálhatnak és rögzíthetik az általuk kitalált táncot/koreográfiát és össze is vethetik munkájukat a korábbi résztvevők felvételeivel is. Az installáció az audiovizuális eszközök és a fények egyszerű, de szigorú együttesét alkalmazza. Kíváncsiságra és elmélkedésre ösztönöz, miközben olyan intim környezetet teremt a táncolókkal, amely nagy mértékben függ a közönség összetételétől és a részvételük/megfigyelésük mértékétől. Az előadás 45 percenként újra kezdődik, de bekapcsolódni bármelyik ponton lehet.
A tánc állandóan és kontrollálatlanul fejlődik. Egyik legdinamikusabb területe az elérhető technológiai újítások alkalmazása. Anyagi források hiányában igen kevés hazai művésznek van lehetősége ezen a téren kalandozni, kutatni. A Creative Europe által finanszírozott MODINA programnak köszönhetően most három produkción keresztül megnézhetjük, milyen kutatások zajlanak Európában.
Koncepció: Max Levy és Cosa Mentale (Célia Bétourné, Louis Cortes)
Vizuális rendezés: Célia Bétourné.
Világítás: Louis Cortes
Hangtervezés: Max Levy
Mozgásrendezés: Max Levy
Textúra/Shader: Louis Cortes
Technikai mentorálás és fejlesztés: Nuno Correia, Andreia Matos, William Primett
Projektmenedzsment: Kärt Kelder
Creative Europe |