Somló Dávid és ZIGGURAT PROJECT

Dupla est: Mandala + Légszükséglet

     
Jegyár: 2000 Ft / diák: 1600 Ft
Trafó bérlet érvényes

Kísérőprogram

Szakmai konferencia november 8-án a Trafóklubban. 

STELLA tánc&tech

SOMLÓ DÁVID: MANDALA

Az előadás egyszerre közösségi koreográfia, a résztvevőt átölelő hang kompozíció és bensőséges meditáció egy üres színházi térben. Arra keresi a választ, hogy miként létezünk és létesítünk kapcsolatot, amikor nem maradt más csak sétálni és hallgatni. Az előadást a résztevő nézők egy lassan kibontakozó folyamat során együtt teremtik meg, a darab zenéjét mozgatható hangszórókon, különböző útvonalak mentén a térben hordozva.

„Mikrokozmosz volna a legtalálóbb egyszavas kritika.” (Alexandra Baybutt, Bellyflop Magazine)

A darab első, színházi térben játszódó verziója 2016 tavaszán lett bemutatva az oxfordi Audiograft Festival pályázatának nyerteseként. A bemutató óta 11 országban több mint ötvenszer előadott darab megvalósult már erdőben, gyárépületben, köztéren is, volt már 4 óra hosszú és akadályozottsággal élőket is bevonó verziója is. Somló Dávid Budapesten élő interdiszciplináris alkotó/zenész. Az elmúlt években olyan interaktív hang alapú performanszokat készít, amelyek mozgó hangforrások segítségével emelik ki a tér, a test és a hang kapcsolatát és egy, a befogadót átölelő előadói teret teremtenek.


davidsomlo.com

--- szünet

ZIGGURAT PROJECT: LÉGSZÜKSÉGLET

A Légszükségletet a szabadtüdős merülés inspirálta. Az előadásban közösen lélegzünk, ugyanakkor mély lélegzeteink figyelmünket a saját testünkre, szellemünkre fordítják. Együtt merülünk a térbe.

Az érzéki tapasztalást interaktív technológia segíti: fény szenzorokra reagáló LED lámpák, viselhető elektronika, interaktív fény és hang design. A táncosokat különböző perspektívákból látjuk, de nem csupán a szemnek szól ez a táncelőadás, inkább egy közös merülés élmény a flow különböző állapotaival, súlytalansággal, adrenalinnal, bódultsággal, függőséggel és a levegő mindent elsöprő szükségletével.

A Ziggurat Project fő fókuszában az olyan interdiszciplináris tér-szenzitív előadások állnak, melyek a kortárstáncot és más művészeti ágakat kapcsolnak össze. Az elmúlt három évben a társulat olyan nemzetközi együttműködésekben vett részt, mint például a PLACCC Fesztivál Picture Projectje (HU, NO), a Visegrádi Alap előadóművészeti rezidenciája (HU/SK), az Art&Tech Days (SK), a Spotter Trip (A), vagy a Let me in Performing Arts Festival (DE).

Mandala

Koncepció, kompozíció: Somló Dávid
Fény: Dézsi Kata

Légszükséglet
Koreográfia: Sarlós Flóra Eszter
Előadók, alkotótársak: Bot Ádám, Kovács Emese/Lakatos-Varga Boglárka, Alexandra Mireková (SK), Barbara Rusnáková (SK)
Fény és interaktív design, viselhető elektronika: Luboš Zbranek (The Manifesto, CZ)
Fény design asszisztens: Lukács Gergő
Zeneszerző: Horváth Ádám Márton
Zeneszerző és sound design: Michal Mitro
Szakmai konzultáns (mentor): Gál Eszter
Produkciós asszisztens, marketing, kommunikáció: Kovács Brigitta

Külön köszönet: Szabó Kristóf, Lakos Fanni, Czakó Máté

Trailer: Lukács Gergő

Partnerek és támogatók: Life Long Burning - DanceWorks!, Nemzeti Kulturális Alap / NKA / Imre Zoltán Program, Nemzeti Táncszínház, Trafó Kortárs Művészetek Háza, Pro Progressione, Műhely Alapítvány, SÍN Művészeti Központ, Szlovák Intézet - Budapest, Cseh Centrum Budapest, Balassi Intézet – Pozsonyi Magyar Intézet, L1 Egyesület, KristofLab, REZI.DANCE Komařice, Sensorium – Bratislava, Summa Artium

Az előadások a STELLA projekt keretében születtek, melynek társfinanszírozója a cseh, a magyar, a lengyel és a szlovák állam a Nemzetközi Visegrádi Alapon keresztül. Az Alap olyan ötleteket támogat, melyek a hosszútávú közép-európai regionális együttműködéseket segítik elő.

A STELLA (Somatic Tech Live Lab) a Ziggurat Project munkája, melyen keresztül hosszútávú kooperációba kezdenek a V4 régióban a mozgás és a technológia területén.

Dupla est: Mandala + Légszükséglet Balassi Intézet
Dupla est: Mandala + Légszükséglet Cseh Centrum
Dupla est: Mandala + Légszükséglet L1
Dupla est: Mandala + Légszükséglet Műhely Alapítvány
Dupla est: Mandala + Légszükséglet Nemzeti Táncszínház
Dupla est: Mandala + Légszükséglet NKA - Nemzeti Kulturális Alap
Dupla est: Mandala + Légszükséglet SÍN Művészeti Központ
Dupla est: Mandala + Légszükséglet Summa Artium
Dupla est: Mandala + Légszükséglet Szlovák Intézet
Dupla est: Mandala + Légszükséglet Trafó
Dupla est: Mandala + Légszükséglet Visegrad Fund
Dupla est: Mandala + Légszükséglet Ziggurat Project
Dupla est: Mandala + Légszükséglet Imre Zoltán Program
Dupla est: Mandala + Légszükséglet Pro Progressione
Dupla est: Mandala + Légszükséglet KristofLab

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • hétköznapokon: 14h-18h
  • -
  • -
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Átmenetileg zárva.
  • -
  • -
Elérhetőségek
Közérdekű

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek