Göndör László – Katona Éva

Nagymamával álmodtam II. fejezet: Az Ebéd

     
4200 Ft
3200 Ft - diák, pedagógus, szenior
Trafó bérlet érvényes
#folyamatos #élni #akarás

Második fejezettel folytatódik Göndör László nagysikerű Nagymamával álmodtam projektje: egy másfél órás ebéd keretében, egy immerzív zenei térben ismerhetjük meg Katona Éva humanista örökségét.

„Laci: Folyamatos félelem?
Nagymama: Folyamatos élni akarás.”

A Nagymamával álmodtam II. fejezet: Az Ebéd Göndör László és nagymamája, Katona Éva Nagymamával álmodtam színházi projektjének folytatása. Míg a projekt első fejezete az előadás rendezőjének, Göndör Lászlónak nagymamájával való viszonyát helyezi a középpontba, addig a második fejezet Katona Éva 20. századi túléléstörténeteire és humanista szellemi örökségének megosztására fókuszál.

Az előadás egy különleges dokumentarista-színházi hangperformansz, amely egy, a 20. századot, és annak részeként a holokausztot túlélő nő, Katona Éva morális-szellemi örökségét dolgozza fel az unokájával való együttélésből származó dokumentumok, valamint koncertszínházi eszközök segítségével.

Az alkotók egy különleges színházi eseményre invitálják a nézőket, amely során Göndör László és nagymamája 2020. december 22-én, ebéd közben lezajlott beszélgetését élhetik át egy különleges, Bartha Márk által komponált immerzív zenei térben.
Az alkotói folyamat megnyitása után pedig egy visszajelző, megosztó kör veszi kezdetét az alkotókkal együtt.

Míg a Nagymamával álmodtam első fejezete montázsszerű fragmentumokkal dolgozik az eredeti hangarchívumból, addig a Nagymamával álmodtam II. fejezet: Az Ebéd egy intim, szinte költői ihletettségű másfél órás ebéd teljes hanganyagát helyezi az előadás és a nézők figyelmének középpontjába.


Koncepció: Bartha Márk – Devich Botond – Göndör László – Horváth Lili Olga – Laboda Kornél – Szakács Zsuzsi – Thury Gábor

Rendező: Göndör László
Zenészek: Rádli Ramóna, Barta Gyöngyi, Baqais Ádám, Bos Lilla Michaela - cselló
Társrendező: Laboda Kornél
Dramaturg: Thury Gábor
Konzulens: Horváth Lili Olga

Díszlettervező: Devich Botond
Zeneszerző, sound designer: Bartha Márk
Fény-tervező: Lengyel Ákos Papa
Operatőr: Gyuricza Mátyás

Produkciós asszisztens: Lajkó-Balogh Zsuzsanna és Szakács Zsuzsi
Kreatív producer: Ausztrics Andrea
Producer: Mayer Dániel

Szereplők: Katona Éva (hang), Göndör László


A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg.
Koprodukciós partner: Trafó Kortárs Művészetek Háza, Marom Budapest – Zsidó Kultúra 2028, STEREO AKT, SzínMűHely Alapítvány.
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek