Újrahasznosították a legendás stadion betonjának ledarált darabjait.

Makrisz Agamemnon Éneklő fiatalok című szobrát a Népstadion díszútján állították fel, és a rendszerváltáskor sem mozdították el, ma újra látható a Puskás Aréna mellett. A kétszeres életnagyságú alumínium alakokhoz hét évtizede képzelhetünk el újabb és újabb agitatív dalokat.

Mit énekeltek az ötvenes években és mit énekelnek ma? Mit üzen a hatalom a megrendelt és köztereken elhelyezett alkotásokkal? Mely művészekkel, előadókkal vállal közösséget rendezvényei színpadjain? Miről énekelnek a rendszerek kegyeltjei? Velük énekelünk?

A Népstadion (1953) az első ötéves terv, a Puskás Aréna (2019) a Nemzeti Együttműködés Rendszerének szimbolikus épülete, közpénzből készültek, az első a népnek, a második a nemzetnek címezve. A két szó szinonimának tűnik, de az ötvenes évek és a 2010-es évek szóhasználata más-más ‘mi’-értelmezést takar. Az Éneklő fiatalok 1945 és 1956 közötti mozgalmi és tömegdalok és 2010 utáni pop-, rock, folk számok szövegeit és zenei stílusjegyeit elemezve, és a zenék társadalmi, politikai, kulturális kontextusát kirajzoló nyilvános szövegeken keresztül vizsgálja a két fogalmat, valamint a nép, a nemzet és a hatalom viszonyát. Szigeti Máté eredeti zenéje izgalmasan, játékosan merít a két időszakból, azok nyelvrendszerét időben és stilárisan távolabb eső zenei világok elemeivel gazdagítva. Dallamtapadás veszéllyel is számolnia kell a hallgatónak!

Makrisz három fiatalja megduplázódva alkot kórust a színpadon: a hatalom támogatta populáris zene visszatérő témái, kifejezései és kontextusteremtő dokumentum-kommentárok összeéneklésével kérdeznek rá arra, hogy milyen véleményeket, attitűdöket teszünk belsővé ismert slágereken keresztül, amelyek gyakran fiatal korunktól kísérnek minket, és amelyeket sokszor reflexió nélkül énekelgetünk.