A Trafó és a Slam Poetry Budapest bemutatja: IV. ORSZÁGOS SLAM POETRY BAJNOKSÁG – Döntő

2400 Ft / diák: 1900 Ft
Általános bérlet érvényes
Ikerbérlet érvényes

Az Országos Egyéni Slam Poetry Bajnokságot a tavalyi évben Horváth Kristóf - Színész Bob nyerte meg, a döntőben két forduló után összesen 0,5 ponttal legyőzte a korábbi kétszeres bajnokot, Süveg Márk Saiidot. Arról, hogy ezúttal más állhasson a dobogó tetejére, 25 döntőbe jutott slammer próbál gondoskodni.
 
#szabad – szól a Slam Poetry Budapest (SPB) idei kampánymottója. A hazánkban kilenc éve jelenlévő, amerikai gyökerű előadóköltészeti műfaj annyira népszerű lett az évek alatt, hogy valóságos olvasztótégelye a legkülönfélébb embereknek. Költők, újságírók, színészek, rapperek, diákok, jogvédők, háztartásbelik – a lista végtelen. A közös bennük, sok egyéb mellett, a szabadon kifejezett gondolatok megosztása iránti olthatatlan vágy. A szabadság kiolthatatlan vágya.
 
A döntőn, Horváth Kristóf - Színész Bob és a friss erdélyi bajnok mellett, 24 slammer vesz részt, akik a szeptemberi előválogatókon 170 nevező közül jutottak be az októberi döntőbe. A produkciókat 5 fős zsűri értékeli, 3 előre felkért szakmai taggal, amelyben idén is helyet foglal Petrányi Zsolt művészettörténész, a hazai slam mozgalom és a Budapest Slam események atyja, további két zsűritag pedig, önként jelentkezéses alapon, a közönség soraiból kerül ki. Az ő pontszámaik alapján derül majd ki az első 3 helyezett kiléte, emellett zsűri különdíjast hirdetnek, és a publikum által a helyszínen leadott szavazatokkal kiosztásra kerül a közönségdíj is.
A hangulatot fokozza az Amoeba zenekar, felkért vendégelőadók valamint a megunhatatlan konferanszié páros, Mavrák Kata Hugee és Németh Péter Zeek.
 
Konferansziék / Hosts:
 
Mavrák Kata / Hugee
Németh Péter  / Zeek
 
Zene / Music:
Amoeba
 
Látvány / Visual:
 
Kiégő Izzók
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek