DÁNYI/MOLNÁR/VADAS: Nyúzzatok meg

1500 Ft / diák: 1200 Ft
Általános bérlet érvényes
Ikerbérlet érvényes

A dunaPart3 magyar kortárs előadóművészeti showcase keretében.

„Játékosan, szeretetből nyúzunk, vállalva a padló erejét.”
 
Dányi Viktória, Molnár Csaba és Vadas Zsófia Tamara fiatal, kortárstánccal foglalkozó művészek. Közös munkáik – fiatal koruk ellenére – hosszú múltra nyúlnak vissza, több hazai és nemzetközi projektben dolgoznak együtt, ezzel a darabbal azonban önálló alkotókként fogalmazták meg és állították színpadra gondolataikat. A folyamathoz két fiatal zenész (Porteleki Áron és Czitrom Ádám) is csatlakozott, akik nemcsak kísérletező zenéjükkel, de aktív színpadi jelenlétükkel l is beszálltak a kreatív együttműködésbe. Öten mesélnek kapcsolataikról, szerelmeikről, viszonyaikról, majd leképezik, lecsupaszítják, lenyúzzák és elemeire bontják őket, hogy közelebb kerülhessenek hozzájuk. Ezzel pedig az utóbbi idők egyik legszórakoztatóbb kortárstánc előadását hozták létre. A darab olyan viszonyokat és gesztusokat elemez, amelyekben mind az öt résztvevőnek egyaránt fontos szerepe van. Humoros és üdítő produkció. Valahogy így teremtődik meg a menő.


 
Az előadást a nagy múltú európai kortárstánc hálózat, az Aerowaves 38 szakembere Ljubljanában tartott éves találkozóján 419 jelentkező közül a 2014-es év 20 kiemelt előadása közé választotta. Ezen kívül a darab megkapta a 2014-es év legjobb táncelőadásának és koreográfusának járó Lábán Rudolf-díjat.
 
„Kopásig ismételt kliséket karikíroz, miközben a koreográfusok legtitkosabb és csak legritkábban elért vágyát lazán mintázza. A végy egy üres teret…, emeld azonos rangra a zenét és a mozgást, merj tabukhoz nyúlni, hagyd a nézőt gondolkodni típusú retorika itt azonban mind-mind realitás. […] Életszagú és cafatos marad mindvégig, szemtelen, ugyanakkor furcsa, flegmatikus és odavetett, darabos. Mégis roppantmód működik.” (Komjáthy Zsuzsanna, Ellenfény.hu)
 
Alkotók, előadók:
Dányi Viktória, tánc
Molnár Csaba, tánc
Vadas Zsófia Tamara, tánc
Czitrom Ádám, gitár, effektek
Porteleki Áron, dob, brácsa
 
Díszlet: Terebessy Tóbiás
Jelmez: Artista
Fény: Dézsi Kata
Produkciós vezető: Rácz Anikó

 
 

Nemzeti Kulturális Alap, SÍN Kulturális Központ, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Műhely Alapítvány, Új Előadóművészeti Alapítvány, Élőkép társulat


TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek