Nagy József és a Jel Színház (H/SCG/F): Éden

Azt, hogy létezik egy magyar származású, jelenleg Franciaországban élő táncművész–koreográfus, valószínűleg sokan tudják. Azt azonban, hogy a 2002-ben munkásságának 15 éves évfordulóját ünneplő Nagy József–Jozef Nadj–Szkipe milyen “intézménnyé” vált a francia és az európai kulturális életben, azt valószínűleg kevesen.

Az olyan, immár színháztörténeti jelentőségű alkotások koreográfusa, mint a Pekingi kacsa, A hét rinocéroszbőr, Commedia Tempio, A kormányzó halála, Woyzeck, Orfeusz létrái, Utazók, Habakukk kommentárok, Virrasztók, Filozófusok, Éjfél után, Egy ismeretlen naplója... 1995 óta vezeti Orléans-ban Franciaország 21 Nemzeti Koreográfiai Központjainak egyikét. Számos díj mellett 2001-ben az aktív művészek kategóriájában ő nyerte el az Európai Színházak Szövetségének (Premio Europeo per il Teatro Taormina) Taormina nevű Európa-nagydíját, amelyet eddig olyan XX. századi nagyságok kaptak, mint Peter Brook, Ariane Mnouchkine, Giorgio Strehler vagy Heiner Müller. Kitüntették a Becsületrend lovagja érdemrenddel, és Thomas Ostermeyer és Jan Fabre után 2006-ban őt kérték fel az Avignoni Fesztivál társszerkesztőjének.

Nagy József a szereplők személyes szenzibilitására építő előadásai a játék, tánc és a színház határvonalán mozognak, de koreográfiáit leginkább a Pina Bausch nevével fémjelzett táncszínházként tartják számon. A képzőművészeti tanulmányokkal indító, a mozgással pedig a pantomímen keresztül kapcsolatba került alkotót manapság leginkább a japán butoh és az úgynevezett kontakt-rögtönzés érdekli. A butoh, mert vele a legmélyebb emberi érzelmeket lehet kifejezni, a kontakt-rögtönzés pedig azért, mert általa a táncosok egymás folyamatos ihletettségét hozzák létre. Munkáiban természetesen nagy szerepe van még a zenének és a képzőművészetnek. Nagy József darabjaiban mindig egy központi gondolat ölt testet, a zene, a mozdulatok és a vizualitás segítségével.

Az 1957-ben a délvidéki Magyarkanizsán született Nagy József bevallottan szűkebb környezetéből, Kanizsáról meríti mind témáinak nagy részét, mind figuráit, a mozgások jellegét, darabjainak vízióját. A most bemutatásra kerülő, Éden című koreográfiája a tavaly készített Éjfél után folytatása, az Apocrif Codex nevet viselő trilógia középső része. A darab kiindulópontjául egy olyan költő sorsa szolgál, aki otthonától távol hosszú évekig arról álmodik, hogy hazatér, és amikor ez a vágya teljesül, hazaérve a börtönbe kerül. “Arról a vészhelyzetről szeretnék szólni, amikor egy alkotó, költő a forradalmak, az elnyomások idején ki van szolgáltatva. Arról, hogyan találja föl magát, amikor kihúzzák a lába alól az alkotáshoz szükséges talajt. Sok büntetőtábori és börtöntörténetet olvastunk például a recski táborról, tehát az ötvenes évek kemény viszonyairól. De nemcsak a magyarországi, hanem a szélesebb térségre is kivetíthető írói sorsok érdekelnek.” – mondja Nagy József.A cím voltaképpen azt fejezi ki, hogy minden emberben megvan a szabadságvágy és a képesség, hogy a poklot átértelmezze és a maga módján élhetővé, Édenné változtassa. A színészeken és a táncosokon kívül az előadás fontos szereplői a zenészek, akik segítségével ezúttal is egy sajátos, a jazz és a népzene ötvözéséből születő zenei atmoszféra jön létre.

Rendező: Josef Nadj
Zene: Szelevényi Ákos 
Előadók:
Josef Nadj
Bicskei István
Francia Gyula
Krupa Sándor
Gemza Péter
Szakonyi Györk
Mezei Kinga
Szorcsik Kriszta

Zenészek:
Szelevényi Ákos (szaxofon, fuvola, fúvós hangszerek)
Víg András (lant, koboz)
Žorž Grujić- (furulyák, duda)
ifj. Burány Béla: bariton szaxofon, szoprán szaxofon)
Ágoston Béla (szaxofon, furulya, duda, fúvós hangszerek)
Szokolay Dongó Balázs: szoprán szaxofon, fuvola, furulya, fúvós hang)
Benkő Róbert nagybőgő)
Geröly Tamás (dob, ütőhangszerek)