Teatr.doc (RUS): Egy óra tizennyolc (perc)

2000 Ft / diák: 1500 Ft / Trafó bérlet érvényes
Orosz nyelven magyar felirattal.
 
„Egy óra tizennyolc percig magára hagynak egy haldokló embert. A földön, megbilincselve, bármiféle orvosi segítség nélkül. Kérdés, hogy az ügyészi öltöny, orvosi köpeny, vagy éppen egy bírói talár viselete megfosztana-e bárkit emberi mivoltától? Vagy ezek tényleg nem hagynak viselőikben egy cseppnyi emberséget?” (Mihail Ugarov, rendező)
 
Poznan, Helsinki és Szentpétervár után most Budapesten vendégszerepel a 2011-es moszkvai Arany Maszk-díjra jelölt előadás!
 
Mihail Ugarov a kortárs orosz színház egyik kiemelkedő tehetségű alkotója. Rendező, drámaíró, ugyanakkor a Teatr.doc művészeti vezetője. Ezt a független színházat fiatal drámaírók alapították 2001-ben azzal a céllal, hogy objektív képet adjanak a valóságról. Ők az egyetlen olyan orosz társulat, akik mernek az államgépezet ellen szólni, és tabutémákat feldolgozni.
 
2009 novemberében elhunyt a 37 éves védőügyvéd Szergej Magnyickij. Ekkor egy éve volt vádemelés nélkül, előzetes letartóztatásban. (Fogsága egy éve alatt nem született ellene szóló ítélet.) Ez egy átlagember ellen elkövetett gyilkosság története. A rendszerrel való szembefordulás és az elkerülhetetlen bukás drámája. Magnyickij naplója és levelei, a szemtanúk és hivatalos szervek beszámolói rendelkezésünkre álltak, kijelenthetjük: ami Magnyickij -jel történt, nem volt baleset. Ami vele történt, az megtörténik másokkal is, most is. A rendszer, amely megölte mások életét is fenyegeti, ereje teljében van. Legalább a színházban szeretnénk ellene tanúskodni.” (Mihail Ugarov)
 
„Az előadás Magnyickij «ügyét» nem ismerteti meg a maga borzalmas, kísérteties részleteiben, csak tragikus halálának körülményeit idézi fel. Ugyanakkor szinte vádirat is: az államgépezet ellen. Hiszen bármilyen bűnt követett is el valaki, egy csésze forró vizet senkitől nem lehet megtagadni. Az egy csésze forró víz teszi az előadást igazi orosz színházzá, amely túllép a jelen kriminálkapitalizmusán, az emberjogi harcokon, és az örök kérdéseket tűzi zászlajára.”
(Tompa Andrea)
 
Az előadás részeként a társulat beszélgetésre invitálja a nézőket, Sz. Bíró Zoltán történész és Tompa Andrea színikritikus vezetésével.
 
 
Rendező /Directed by: Mihail UGAROV
Társrendező /Co-directors: Alekszej ZSIRJAKOV, Georg GENOUX
Színpadterv / Staging composition: Jelena GREMINA
Dokumentumok, kutatómunka / Collection of documentary material: Jekatyerina BONDARENKO, Anasztaszija PATLAJ, Zoszja RODKEVICS
Szereplők / Cast: Anasztaszija PATLAJ, Alekszej KRIZSEVSZKIJ, Alekszej ZSIRJAKOV, Ruszlan MALIKOV, Alekszandra REBENOK, Anna KOTOVA, Aszkold KUROV, Alekszej MASZLODUDOV, Olga LYSAK
Támogatók / With the support of: NKA, 1000 Út Utazási Iroda

 
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
-
  • -
  • Házirend
  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek