Vadas Zsófia Tamara – Gryllus Ábris – Tóth Márton Emil

Nibiru

2000 Ft / diák: 1600 Ft
Trafó bérlet érvényes

Kísérőprogram

Az előadás után a Gondolat Generátor közönség-összetalálkozót tart. A NézőPont egy fél órás kötetlen program, ahol a közönség egymással vitatja meg az előadás során felmerült kérdéseket.
A Nibiru egy feltételezéseken és víziókon alapuló interdiszciplináris alkotói folyamat, amely következtetéseket von le az emberiség és a Föld jövőjével kapcsolatban. Vadas Zsófia Tamara, Gryllus Ábris és Tóth Márton Emil ezúttal gyerekekkel dolgozik. A legenda szerint Nibiru a Naprendszer tizedik bolygója, amely ha összeütközik a Földdel, véget vet az itteni élet eddig ismert formáinak. Ebből a feltételezésből kiindulva az előadás azzal foglalkozik, mi történhet még a Földön ezután.

„Fénylő nyálkahártya húzódott a birodalmaidat összekötő kék szigetekre. Alumínium darabokat kavargatott a szél, és te műanyag páncélon csúszkálva futottál a vulkán elől. Pedig nem tört ki, csak alulról fortyogott. Földetek olvadó gumiként nyelte el a bevásárlóközpontokat, az alumíniumdarabok pedig a bolygó falába simultak. Ezüstösen csillogott távolról. Már messziről láttuk, ahogy a fűből sárga por lesz, és lábnyomodban a levegőbe hullik. Vártátok már Nibirut, de mi későn érkeztünk. És most az utolsó folyót keressük, amelynek tükör a vize. Gyeptéglákon szökellve kelünk át rajta, hogy elérjünk a házba, ahonnan látszik még az égbolt. Kevesen vagyunk a sziklamező közepén. Kövekből építünk könyvtárat, ruháinkat vörös szél fújja szárazzá, és hajtincseinket apró csövekre csavarjuk fel elalvás előtt.”

A bolygó jövőjével kapcsolatos valós és fiktív aggodalmakat, a gyermekkor bizonytalanságait és a felnőtté válás rítusait az alkotók egy játékos, fantasztikus keretbe helyezik. A világvége ezúttal nem a félelmek, hanem a víziók, az álmok és az utópiák terepe. A Nibiru az újrakezdés lehetőségeit mutatja be egy ember utáni világban, ahol az előítéletek és a bezárkózás helyett kreativitásra és spontán alkotásra van szükség. Az előadás egy több hónapos alkotói folyamat részeként valósul meg, amely a hangsúlyt nem az elérendő eredményekre, hanem az élményalapú tanulásra és a jelen idejű alkotásra helyezi. A munkafolyamat egy kollektív kísérlet, amely a művészeti ágak közötti átjáráson és a generációk közti tudáscserén alapul. Az előadás csupán egy állomása a közös munkának, azzal a céllal jön létre, hogy a résztvevők elképzelései és ötletei minél nagyobb teret kapjanak, és minél teljesebb formában megvalósulhassanak.
Alkotók / Creators: Vadas Zsófia Tamara, Tóth Márton Emil, Gryllus Ábris
Alkotók, előadók / Creators, performers: Bellai Zelma, Czakó Anita, Detrekői Míra, Gálhidy Gizella, Havas Éva, Hegedűs Borbála, Helyei Rozi, Kozma Veronika, Lengyel Julcsi, Molnár Léna, Orbán Hanna, Őri Juli, Pongrácz Villő, Szabó Maja, Varga-Blaskó Léna, Varga Léda
Dramaturg / Dramaturge: Zsigó Anna
Kosztüm / Costume: Marcio Kerber Canabarro
Fény / Light: Dézsi Kata
Mentor, táncpedagógus / Mentor, dance teacher: Varga Viktória
Konzulens / Consultant: Hód Adrienn
Asszisztens / Assistant: Kárpáti Lili Melánia
Workshopvezető művészek, tanárok / Artists, teachers conducting workshops: Vadas Zsófia Tamara, Tóth Márton Emil, Gryllus Ábris, Varga Viktória, Porteleki Áron, Trapp Dominika, Borsos Luca, Magyar Eszter, Mizsei Zoltán, Bajusz Orsolya, Hód Adrienn, Nagy Emese
Producer: SÍN Kulturális Központ
Koprodukciós partnerek / Co-production partner: Trafó KMH, Katlan Csoport
Támogatók / Supported by: Budapest Főváros Önkormányzata, BVA – Budapesti Városarculati Nonprofit Kft, Staféta, Füge Produkció, NKA, Műhely Alapítvány, EMMI
Külön köszönet / Special thanks: az előadásban résztvevő gyerekek családja, Sági Viktor, Izsák Lili, Kollár Éva, Gryllus Samu, Tünet Együttes

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett STAFÉTA Program keretében valósult meg.

Külön köszönet: az előadásban résztvevő gyerekek családja, Izsák Lili, Sági Viktor, Tünet Együttes

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett STAFÉTA Program keretében valósult meg.

Nibiru Budapest Főváros Önkormányzata
Nibiru Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.
Nibiru FÜGE Produkció
Nibiru Katlan Csoport
Nibiru Műhely Alapítvány
Nibiru NKA - Nemzeti Kulturális Alap
Nibiru SÍN Művészeti Központ
Nibiru Staféta program
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek
-
  • -
  • Házirend
  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek