Mit jelent húsz évesnek lenni? Mitől lesz meghatározó ez a kor? Mit várunk tőle? Miért vágyunk vissza? Mit jelent a nyugdíjas tanárnőnek, az érettségiző fiatalnak, a pályaelhagyó zenésznek vagy éppen egy kortárs művészeti intézménynek a saját húszévessége? Az előadás kapcsolódási pontokat, közös problémákat és egyéni színeket keres arról, mit is jelent két évtized. A létrejövő előadás végül nem csak a felnövésről, a felelősségvállalásról és a szabadságról szól, hanem arról is, hogy mindenki történet.
„... volt egy másik kis kép is a falon, a szoba sarkában egy szakállas arc. Megsejtettem-e akkor, hogy jobban fogok hasonlítani arra az arcra húsz év múlva, mint a sajátoméra?”
„Csak még egy utolsó nyarat csináljunk végig együtt, higgyük el, hogy ez így maradhat.”
„Így utólag egyébként szívesen megkérdezném a többieket, ők hogy emlékeznek rá.”
A Gondolat Generátor minden, ami a Trafó programjait segít tovább- gondolni, értelmezni, megvitatni, vagy hozzájuk kapcsolódva újat alkotni. Alapja a részvételiség, hiszen a Trafó fogalmától ugyanúgy elválaszthatatlan a közönsége, mint a benne megmutatkozó alkotók.
Játszók: Cseh-Szombathy Márton, Csetri Orsolya, Koszty Andrea, Márta Matild, Papp Katalin, Sulyok Rozi, Szetlik Péter, Szikszai Bálint, Várhelyi Valentina
Dramaturg: Szász Hanna
Konzulens: Kelemen Kristóf
Asszisztens: Elefánti Emma
Csoportvezetők: Szepes Anna és Török Tímea
"A #Mindenkitörténet felhívja a figyelmet a színház közösségteremtő funkciójára. Hogy a színház nem feltétlenül csak színházcsinálásról szólhat, hanem lehet a kapcsolatteremtés eszköze is, első körben a környező lakossággal. Ők jelentkeztek közösségi színházazni is: ők, akik a Trafó színházi nevelési-közösségteremtő motorja, a Gondolat Generátor környezetében élnek. Nincsenek jól eladható, közös tulajdonságaik, címke, amit föléjük lehetne írni."
"Jó érzés volt, hogy ezek az emberek megajándékoztak a bizalmukkal és feltárták az identitásukat, legyen az bár a 20 éves énjük, de láthattuk a mútbeli énjükhöz fűződő viszonyukat is. Bátor volt tőlük. Az ember a személyiségével beszél, és ez itt hatványozottan igaz, hiszen egyetlen nagyon komoly feladatot kaptak: legyél önmagad."
A magyar színház hagyományosan nem foglalkozik túl sokat térbeli vagy társadalmi környezetével. Az évadtervek és projektek sokkal inkább a színházvezetők, vezető rendezők, illetve a körülöttük kialakult kulturális elit ízlését, problémafelvetéseit tükrözik, mint a környező terület kérdéseit. A színház ebben a rendszerben szigetként értelmeződhet, mely kiszakadást nyújt legalábbis szűkebb közegünkből, és hogy ez oázis vagy rezervátum, mindenki döntse el maga.