Göndör László - Katona Éva

Living the Dream with Grandma

4200 Ft
3200 Ft - diák, pedagógus, nyugdíjas
Trafó bérlet érvényes

„– Mennyire fontosak a visszajelzések az ember életében?

– Csinálom a dolgomat, aztán majd ha olyan, észreveszik.
– És ha nem?
– Hát igen, és ha nem. Na, ide azzal a mézeskaláccsal.”

A Nagymamával álmodtam egy különleges harmadik-generációs trauma-feldolgozást segítő, mégis sok humorral átitatott színházi stand up / monodráma. Az előadás azt az egy hónapot mutatja be, amelyben a 35 éves főszereplő, Göndör László - a pandémia valamint önismereti válsága kellős közepén - összeköltözött a 97 éves holokauszt- túlélő nagymamájával.
Nagymama és unokája 32 napon keresztül próbálták megérteni egymás fájdalmait, traumáit és az egymás iránt érzett mély szeretetet.

Göndör László és nagymamája, Katona Éva beszélgetéseiből és visszaemlékezéseiből a szöveget írta és szerkesztette: Bódi Zsófia, Laboda Kornél Dzsangaman és Göndör László.

Göndör László – szereplő, rendező, író, koncepció
Katona Éva – szereplő
Laboda Kornél – társrendező, író, koncepció
Bódi Zsófi – dramaturg, író, koncepció
Láng Alexandra – hang- és videóvágó, koncepció
Horváth Lili Olga – pszichológus konzulens, koncepció

Bartha Márk – hangdesigner
Csoma Gabriella – látványtervező 
Somoskövi Bence és Nagy Botond – hangmesterek
Bredán Máté – fénytervező
Lengyel Ákos Papa – technikus
Bartha Máté – dokumentumfilmes anyagok rendezése, operálása
Ördög Tamás – külső konzulens
Szakács Zsuzsi – produkciós asszisztens
Mayer Dániel – produkciós vezető
Ausztrics Andrea – kreatív producer

Külön köszönet: Fekete Ádám, Turai Tamás, Daoud Dániel, Szelecki Rozi, Leta Popescu, Hajmási Péter, Ásmány Zoltán, Orbán Nelli, Farkas Katalin, Bánkuti Zsuzsa, Ómama Antikvitás

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg.
Koprodukciós partner: Trafó Kortárs Művészetek Háza, Orlai Produkciós Iroda, Marom Budapest – Zsidó Kultúra 2028
Produkciós partner: SzínMűHely Alapítvány

"Az előadó-alkotó is érzi, mennyire gazdag és súlyos az a gyűjtemény, ami a kezébe került – és épp az a magával ragadó, hogy őt is magával ragadja mindez –, hát félve is nyúl hozzá, óvatos tisztelettel és mértéktelen rajongással engedi csak felszínre."

"A történeteket megmentettem, de ennek ellenére végül létrejött bennem az ott töltött idő alatt egy fordulat, egy felismerés, ami kicsit áthangolta a céljaimat ezzel az előadással. Sokkal inkább a két generáció kapcsolódása, kapcsolatunk rétegei és bonyolultsága került a fókuszba."

"A legfontosabb kérdés azonban az a holokauszt témáját feldolgozó összes előadásnál, így ennél is, hogy miként nem lesz az erről való beszéd problematikus. Ez esetben úgy, hogy az előadás nem a holokausztról beszél, hanem épp a holokauszt elbeszélhetetlenségéről."

"Egy ember, aki kíváncsi egy másik emberre: és ez már elég is a színházhoz."

"A darab úgy szól a traumákról, ami esetünkben a holokauszthoz kapcsolódó traumákat és történeteket jelenti, hogy azokat az előadás jobbára a felszín alatt tartja, a kapcsolaton keresztüli, áttételesen megjelenő (transzgenerációs) hatása jelenik meg inkább."

Budapest Főváros Önkormányzata, Staféta, Füge Produkció, Nemzeti Kulturális Alap, Orlai Produkciós Iroda, Marom Budapest, Zsidó Kultúra 2028, Mozaik Zsidó Közösségi Hub, Somogyi Endre

Living the Dream with Grandma Budapest Főváros Önkormányzata
Living the Dream with Grandma Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Living the Dream with Grandma EMMI-Emberi Erőforrások Minisztériuma
Living the Dream with Grandma FÜGE Produkció
Living the Dream with Grandma Marom Budapest
Living the Dream with Grandma Mozaik Zsidó Közösségi Hub
Living the Dream with Grandma NKA - Nemzeti Kulturális Alap
Living the Dream with Grandma Orlai Produkciós Iroda
Living the Dream with Grandma Staféta program
Living the Dream with Grandma SzínMűHely Alapítvány
Living the Dream with Grandma Zsidó Kultúra 2028
TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek