Titkos Társulat / Kárpáti Péter

Díszelőadás

2000 / diák: 1600 Ft
Trafó bérlet érvényes

ebvészméreg, édessütemény, szépasszonyok

Előadja a kísérleti kórbuvár, amiben segít neki egy törékeny asszony, egy nyugtalan ember, egy agg gyermek és további hét kísérleti kórtani lény.

A Titkos Társulat szabad színházi műhely a Tótferihez hasonlóan Kárpáti Péter vezetésével Kárpáti Péter drámáját állítja színpadra. Kárpáti – aki ezúttal a színpadon is szerepel – húsz évvel ezelőtt írta a Díszelőadás alapjául szolgáló szöveget. A megjelenéskor egyöntetűen elismerő fogadtatásra talált. Az előadás társrendezője Téri Gáspár.

„A buvárok eddigelé többféleképpen próbálkoztak az öntudat káros behatásaiból eredő kísérleti hibákat kikerülni. Voltak, akik agyalágyultakon, tébolyodottakon vagy éhezőkön kísérelték meg az észlelést. Az íly emberek ingerlése során valóban előmutatkoztak azok a reflexek, melyeket a tengeri nyulakon tapasztalhatunk, azonban az őrültekkel, hülyékkel és szegényekkel való bánás sokkal több nehézséget jelent, mintsem hogy általános kísérleti módszer gyanánt divatba jöhessen.”
KÁRPÁTI Péter – színész, író, társrendező
TÉRI Gáspár - színész, társrendező
Julia JAKUBOWSKA – színész
HEVESI László - színész
KÁRPÁTI Liza – színész, háziasszony

ZSIGÓ Anna - dramaturg
Veronika KERESZTESOVÁ – látvány
LENGYEL Ákos – fény és hang
Alida BEVK - workshopvezető, konzultáns
FRIGYES Júlia – pszichiáter, Konzultáns
BAROK Andrea - asszisztens
TRIFONOV Dóra – produkciós vezető

Kárpáti Péter nemcsak írta, rendezte, játssza a Díszelőadást, hanem diagnosztizálja is általa a Közép-Kelet-Európát évszázadok óta fertőző betegséget, ehhez pedig nincs szüksége másra, csak egy üres térre és néhány nézőre, akin nyugodt szívvel lehet kísérletezni. DÉZSI FRUZSINA KRITIKÁJA. - revizoronline.com

Kárpáti Péter igazi mesélőként, főleg ücsörögve, néha felállva és a nézők körül sertepertélve adja elő monológját, ám a mesét – amely súlyosan valóságos eseményekre támaszkodik – egy másik dimenzióban is közlik velünk az alkotók: mozgásban, hangokban, fiziológiai jelenségekben elevenednek meg megrázó módon az elbeszélés mellékszereplői, elsősorban is a kísérleti állatok és emberek. - Két Lámpás

Kárpáti Péter, József Attila-díjas író, dramaturg, rendező 1994-ben kezdte el írni a Díszelőadás című könyvét, amely 97-ben a Bárka Színház nyitóelőadása lett Gazsó Györggyel a főszerepben. Most, több, mint 20 év elteltével úgy érezte, hogy érdemes ismét elővenni a szöveget, sőt, arra is vállalkozik, hogy ő maga játssza el dr. Hőgyes Endrét. Beszélgetésünkben arról mesélt, hogy miért kezdte ez a téma foglalkoztatni, milyen volt a korábbi bemutató, illetve, hogy a mostani előadás miben lesz más. - deszkavizio.hu

TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek