Nyitott Műterem #01 - Ulbert Ádám

November 26-án, csütörtökön indul a Trafó Kortárs Művészetek Háza e-Trafó elnevezésű online programsorozata, amely minden hétköznapra digitális platformokon elérhető programokat kínál; többek között live seteket, online táncórákat, webinarokat, beszélgetéseket és speciális online előadásokat.

A programsorozat részeként a Trafó Galéria online műteremlátogatás-sorozatot indít minden csütörtökön 21 órától. Az esti élő beszélgetések során kurátorok és szakírók kalauzolásával nyerhetünk betekintést egy-egy képzőművész műtermébe, és ismerhetjük meg legfrissebb műveiket és terveiket. Első alkalommal, november 26-án az Amszterdamban tanult fiatal képzőművész, Ulbert Ádám stúdiójába látogatunk el Molnár Ráhel Anna művészeti író vezetésével.

A következő alkalmak során Csörgő Attila varsói, Csákány István düsseldorfi és Bukta Imre mezőszemerei műtermében vezet körbe minket. A 2021-es évet Perlaki Mártonnal indítjuk, aki londoni műterméből a Puha sarkok című szóló kiállításának anyagáról is beszél majd. Ezt követően pedig Gróf Ferenc párizsi, Keresztesi Botond budapesti, Katarina Šević berlini műtermében mesél majd legújabb műveiről.

A beszélgetéseket a Trafó Galéria Facebook-oldalán élőben lehet követni, az online műteremlátogatások végén pedig ugyanitt várjuk a művészeknek feltett kérdéseket.

A sorozat további alkalmai: https://trafo.hu/openstudios

Ulbert Ádám (1984, Budapest) esztétikai, filmelméleti és kulturális antropológiai tanulmányait (ELTE, 2003 - 2007) követően 2010-ben szerzett BA diplomát a MOME-n, majd 2014-ben elvégezte az amszterdami Sandberg Instituut képzőművész mesterképzését, 2016-tól pedig a Rijksakademie kétéves rezidens-programján vett részt.

Egyéni és duókiállításai Birminghamben (2014, The Lombard Method), Amszterdamban (2014, Stedelijk Museum Bureau), Budapesten (Trapéz Galéria, Artkartell projectspace, Pince, ENA Viewing Space), Prágában (2017, Karlín Studios) és Párizsban (2018, Paris Internationale) voltak láthatóak. Mindeközben számos csoportos kiállításon szerepelt Graztól Madridon és Sanghajon át New Yorkig. A Trafó közönsége Ulbert Ádám munkáival a 2016-os Figura complexus című csoportos kiállításon is találkozhatott.

Ulbert Ádám "3D animációkat, rajzokat, festményeket, szobrokat és szövegeket összekapcsoló sorozataiban (pontosabban inkább műcsoportjaiban) az átmenet és átmenetiség felületeit, a különböző diszciplínák átfedéseinek finom szövedékét vizsgálja, szedi darabjaira és helyezi új hálózatokba. A látszólag hermetikus felosztások és kulturális narratívák töréspontjai érdeklik. Szerteágazó esztétikai, filozófiai, kultúr- és eszmetörténeti referencia- gyűjteménye a vallástörténet, a hiedelemvilág, a folklór és a tudatalatti ingoványos tartományainak egymás mellé rendelésével kérdőjelezi meg a bináris, modernista felosztásokat." Molnár Ráhel Anna

www.adamulbert.com


TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h-22h
  • stúdió- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek