"A jelenetek sodró ritmusúak (a felvételeken a szereplők futva érkeznek általában és ugyanígy távoznak), és van bennük nem egyszer valami megkapó, élénk, de hiteles költői többlet is: a magány és a közösség élménye áthatja a produkciót. Közben pedig házfalakon mászkálnak, kirakatokban tűnnek fel, oszlopok tetejére állnak, testekből hoznak létre gyalogos átkelőt, a parkolóban pedig autón cigánykerekeznek. Röviden szólva, belakják a várost, és ha nem is felforgató erővel, de játékosan újraírják a teret, illetve annak használatát."
"Az alapkoncepciót, a különleges 360°-os kamera használatát és a valós élmény ötvözését már ősszel kitaláltuk. (...) Még mi is csak ismerkedünk vele, de azt már most látjuk, mennyi lehetőség van benne. Az az izgalmas, hogy nem egyetlen adott nézőpontból mutat, és egyszerűen nincs olyan, hogy képen kívül. Amiatt nehezített a pálya, hogy minden koreográfiát úgy kellett átgondolnunk, mintha a néző abban benne állna, így ő pontosan ugyanazt a perspektívát látja, amit a közreműködők."
"Átalakul a néző-résztvevő pozíciója is, a technika mondhatni megfordítja a nézők és alkotók helyét. A telefonnal való forgolódás közben mi magunk válunk láthatóvá a többi járókelő számára. De nem csak ezt fordítja meg az előadás: a megtekintett videók egyúttal egy múltbéli esemény emlékei is, hiszen nem egyidőben történik az artisták játéka és azok befogadása, ezzel az előadás az otthoni négy fal közötti élő-streamelést felcseréli az utca nyílt terében való videó megosztásra. Az „élő” érzete így elsősorban a nézői tevékenység miatt alakul ki, nem a játék jelenpillanatban való megtörténéséből."