Vissza a jövőbe - újratervezett premierek a 20/21-es évadban
„Sokként ért bennünket a leállás. Egy héttel voltunk a premier előtt. Egészen addig próbáltunk úgy tenni, mintha a járványhelyzet nem létezne körülöttünk. De napról-napra ürült ki a Jurányi, néptelenedtek el az utcák, önmaga árnyékává változott a világ" - emlékezett vissza Porogi Dorka, az Árnyék (Euridiké mondja) c. előadás rendezője.
Az Elfriede Jelinek drámájából a Freakin' Disco közreműködésével készülő produkció próbái a nyáron folytatódnak.
Az Árnyék díszlete - próbafotó, tervező: Adrian Ganea
„Nagyjából a darab feléig jutottunk, amikor le kellett állnunk. Eleinte az gondoltuk, csak egy-két hét lesz a szünet és folytathatjuk a munkát. Azóta biztos, hogy elölről kell majd mindent kezdeni, kivéve a filmnézést. Mila Turajlić szerb filmrendező A másik oldal c. filmjét inspirációként néztük meg, hiszen ugyanúgy a délszláv háború idején játszódik, mint a Terék Anna vajdasági költő szövege alapján készülő Csönd c. előadásunk. A szimbolikus film jól érzékelteti a sokfelé szabdalt ország (Jugoszlávia), a politikai törésvonalak mentén megosztott családok és a derékba tört emberi sorsok tragédiáját. A legfontosabb kérdése – ahogyan nekünk is –, hogy a különböző generációknak milyen egyéni, illetve kollektív felelőssége van saját sorsuk alakításában. Számomra ez meghatározó történet, mert én is Szerbiában nőttem fel, ebben az időszakban. A Csönd Josip Broz Tito 1980-ban bekövetkezett halála előtt indul, amely esemény megelőlegezte az addig egységes ország széthullását. A színészek már megtanulták a Tito-indulót – ez a dal csendült fel minden állami eseményen a szeretett vezér dicsőítésére” - mesélte Molnár G. Nóra rendező.
„Még csak az előkészítő munkáknál tartottunk az író-dramaturggal, Vinnai Andrással, amikor a járvány miatt lezártak mindent. Az állandóságról, a változásról és az időszemléletekről beszélgettünk, hogy miként lehet kiszakadni az időből, hogyan határozza meg személyiségünket a belső időnk, s hogyan változik mindez az életünk során. Ezek a kérdések foglalkoztattak, és ezek a darab fókuszai is. Aztán hirtelen „időcsapdába” kerültünk: kiszakadtunk a saját időnkből és a karanténban önmagunk (és mások) megfigyelőjévé váltunk. A különböző korosztályok eltérően reagáltak a helyzetre, mint ahogyan másként éljük meg az idő múlását és annak testünkre gyakorolt hatását is. Az előkészületekbe tehát alapvetően beépül ez a tapasztalat, amivel majd jövő januárban tovább dolgozunk. A kredenc a pincében maradt többgenerációs előadás lesz, amelyben kísérletet teszünk a generációk közötti szakadék feloldására, amihez a testanalízist és a táncot hívjuk segítségül. Meg az emlékezést, hogy felébresszük a testet, és újraéljük elfelejtett történeteinket, érzéseinket. A pincében tartott kredenc – mint az elmúlás metaforája – újra a felszínre kerül, annak minden szépségével és szomorúságával együtt” – nyilatkozta Simkó Beatrix, rendező-koreográfus.
Online megbeszélés a karantén alatt - Vinnai András és Simkó Beatrix
„Egy hónappal a premier előtt tört ki a járvány, amikor már megvoltak a koreográfiák és kezdett összeállni az előadás. Mindenkit megviselt a leállás, hiszen már egy éve dolgozunk a darabon. Nemrég kezdtünk el újra próbálni, megvan az új premier időpontunk, és újult erővel sokkal hatékonyabbak, produktívabbak vagyunk. Az egyik szereplőnk sajnos nem ér rá szeptemberben, ezért lesz egy beugrónk. Mivel saját élményeket dolgozunk fel, az új ember új színt hoz az eddigiekhez, és természetesen az elmúlt hónapok eseményei is beépülnek majd. A karantén mindenki számára szemléletváltást hozott. Eleinte pánikba estünk, hogy mit is kezdjünk magunkkal, aztán rájöttünk, hogy végre van időnk mindenre, amire eddig nem. Megtanultunk lelassulni és koncentrálni a dolgokra. Ami a nyugtalan láb szindrómámat illeti, kezdetben fokozta a hirtelen változás okozta stressz, ám amint be tudtam iktatni rendes edzéseket (erősítést/nyújtást), és odafigyeltem magamra, javult. Ahogy elfogadtam a helyzetet és egyre kevesebb dolgon pörögtem fejben, a lábam is megnyugodott" - mesélte Zoletnik Sophie, a Restlesslegs c. előadás alkotója.
„A próbafolyamat előrehaladott állapotban volt, A kudarc anatómiája előadás már szépen megmutatta az arcát. Öt héttel a bemutató előtt ért minket a zárás, ami akár érvágás is lehetett volna. Bár még sosem éltem át ilyet, és nem szakadt meg ennyire drasztikusan munkafolyamatom, valamiért mégis az volt a sejtésem, hogy egy ilyen helyzetnek drámainak kellene lennie. De akárhogyan is próbáltam magamban megtalálni a csalódottság nyomait, sehogyan sem sikerült. Lehet, hogy ez összefüggésben áll azzal, hogy az előadás miatt sokat foglalkozom a kudarccal. Talán elkezdett bennem átíródni valami a kudarc megélésével kapcsolatban. Jobban izgat a benne rejlő lehetőség, mint a deficit.
Artista minőségemben gyakran foglalkoztat a zuhanás kérdése, és ez az előadásunknak is egy vezérmotívuma. Mindig ott lebeg annak az esélye, hogy odavered magad. „Nem a zuhanás számít, hanem a leérkezés" - szól az egyik kedvenc idézetem a Gyűlölet c. filmből. Ezzel a kérdéssel Mrożek is foglalkozik a Zuhanás közben c. elbeszélésében. Szeretem annak a lehetőségét, hogy képesek vagyunk az evidensnek tűnő dolgokat is megkérdőjelezni, mint például azt, hogy a zuhanás alapvetően probléma-e, vagy csupán egy körülmény a sok közül.
Az elzártság alatt Réthey-Prikkel Tamás barátom egyik beszélgetésünkben nagyon szép, a zuhanás és a pillanatnyi helyzet között húzódó párhuzamra talált rá. Valami olyasmit mondott, hogy úgy érzi magát ebben a vákuumban, mint az az ember a filmben, zuhanás közben. Most még minden rendben, mert ugyebár a zuhanással önmagában nincsen semmi baj, csak hát minden azon múlik, milyen lesz a leérkezés. Van egy olyan érzésem, mintha ennek a rendkívüli helyzetnek a hatása új réteget képezne az előadás szövetén. Jó érzés, hogy ezt hagyhatom megtörténni. Ennek a próbafolyamatnak jót tett a zuhanás" - mondta Téri Gáspár rendező.
„Minden próbafolyamatnak vannak szakaszai, mi épp az ismerkedés stádiumában voltunk, amikor le kellett állni. A témában való elmerülés az alkotótársaimmal ezért még hátra van. Mivel az új bemutatónk időpontja pont egy év múlva lesz, 2021 májusában, egyelőre fejben koreografálok, és hagyom, hogy megérjenek bennem a képek, a gondolatok. Korábban egy spontán fotózás alkalmával készültek image-képek az előadáshoz, ezeket most összefűzöm és továbbfejlesztem.
A Sziget című darabom egy hosszú folyamat eredménye, egyfajta folytatása az eddigi munkáimnak, amelyek mindegyikében kulcsszerepet töltött be a természet. Most a víz ereje kerül fókuszba, amely minden nap velünk van. Általában zsúfoltak a napjaim, többféle munkát végzek, tanítás után próba, irodai feladatok, megbeszélések, és az áthangolódást egy gyors zuhannyal vagy egy alapos kézmosással szoktam megsegíteni. Volt olyan időszakom, hogy a turnék során szökőkutakat fotóztam. Amikor csak tudtam, beálltam középre - csodálatos élmény érezni azt a védett kört, amelyet a víz, vízcsobogás vesz körül. Azoknál a kutaknál, ahol volt a közepén szobor, oda nem mentem be, és elképzeltem, hogy én vagyok az, akit mos a víz. Ezekből az élményekből jött a Sziget kiinduló ötlete. Véletlen egybeesés volt, hogy ekkor kaptam meghívást egy görög szigeteki turnéra, ami olyan volt, mint egy tanulmányút. Soha nem felejtem el a természet csodáit, a tenger, a víz hatalmas erejét. Azóta ez a „sziget” sokféle asszociációt hordoz számomra, és remélem, hogy majd a nézőknek is különleges élményben lesz részük.
Még nem tudom, mikor tudjuk folytatni a próbákat, de addig is mélyre utazom. Belenézek a messzeségbe, a fantáziám szárnyalni kezd, álmodozom, mint egy gyerek. Az élet minden pillanatából tudok ihletet meríteni, csak figyelek önmagamra és a körülöttem lévő képekre, történésekre. Van, amikor egy ötlet váratlanul bukkan fel: amikor séta vagy utazás közben nézem a tájat és belekerülök egy belső utazásba, vagy nézem a felhőket, becsukom a szemem és csak vagyok, vagy amikor elalvás előtt elkezdem eltáncolni a darab meglévő részeit. Ezekben az állapotokban szövöm tovább a koreográfiát, mint egy külső szemlélő figyelem a darab menetét, ritmusát és újabb képek jutnak eszembe. Ezeket mindig megjegyzem, lerajzolom, aztán a próbateremben a kollégáimmal kipróbáljuk, kivitelezzük. Az akusztikus részt általában később teszem hozzá, ám ennél a darabnál Ravel Bolerójának lüktetése adta meg a tempót, a ritmus vezérfonalát. A kezdeti zenei inspirációból azonban mára továbbléptünk, és egy új hangzásvilág van születőben" - mesélte Góbi Rita táncos, koreográfus.
20/21 Trafó. ? Vissza a jövőbe.
Interjúk: Rácz Márta
Szöveg: Miklós Melánia
