"Időbuborékba hívjuk az embereket, hogy kikapcsolhassanak"

"Időbuborékba hívjuk az embereket, hogy kikapcsolhassanak"

A történelemkönyvek szerint már a homo erectus is ismerte a tüzet, és a nyelv- és az eszközhasználat kifejlesztése mellett ez volt a harmadik legfontosabb állomás, ami a civilizálódásunkat segítette. Érdekes jelenség, hogy a tűztől való félelem mégis a használat elsajátítása után jelentkezett először – talán ekkor ismerte fel az ősember, hogy egy nálánál nagyobb erővel került szembe? Az ősi elem megfoghatatlan, ambivalens, egyszerre életmentő és halálosztó természete adta az inspirációt Vass Csenge, Barna Nóra és Mákó Rozi intermediális performanszához, az URFORM-hoz, amit október 6-án mutatnak be a Trafóklubban. A program a smART! XTRA sorozat részeként, a Design Hét keretében, a FabLab támogatásával valósul meg.

Mind a hárman eltérő területről jöttök. Mi mégis a közös szál, hogy vonható össze ez a három különböző művészeti ág?

Csenge: Én a divat és textil világából jövök, iparművészként végeztem a MOME-n, viszont inkább a koncepció alapú, kollaborált helyzetek érdekeltek mindig is. Kovács Andi kurátori felkérésére indítottuk el a projektet. A URFORM saját inspirációból jött, és nagyon jó alkalomnak tűnt, hogy végre önálló alkotóként, de más művészekkel együtt dolgozhassak. Szerintem ez az irány működik leginkább a kísérleti helyzetekben: különböző médiumok csatlakoznak és együtt létrehoznak valamit, ami korábban ebben a formában nem létezett.

Rozi: Én a vizualitás és a zene világából érkezem, nálam párhuzamosan indult el a kettő. Grafikát tanultam a MOME-n, ezt váltotta fel szépen lassan a zene, mint fő hivatás. Nagyon örülök neki, hogy ma már főállású zenészként mutatkozhatok be. Eredetileg klasszikus és jazz-zongorán játszottam, most pedig már elektronikus hangszerekkel is készítek zenét, egyedül és kooperációkban egyaránt.

Nóra: Én tánccal, performansz-előadóművészettel foglalkozom. Az elmúlt években olyan munkákban vettem részt, amik főként a megosztásról szóltak. Az érdekel leginkább, hogy hogy lesz a táncból közösségi élmény a vertikális demonstráció helyett, amelyben a befogadók csupán passzív résztvevők. Ez szembe megy a tánc természetével. Az a legfőbb kapcsolódás, hogy Csenge alkotásai, Rozi zenéje és az én táncom egy közös térbe és élményre hívják az embereket.



Hogy találtatok egymásra?

Csenge: Eredetileg önálló installációként indult a dolog, de úgy éreztem, hogy ennek a témának minden egyes layere szépen újraírható, megszólaltatható ezeken a médiumokon keresztül. Nórát ismertem már korábban, és mindig nagyon tetszett a mozgása, illetve a táncon belüli orientációja, Rozit pedig egy kiállítás megnyitóján hallottam, ott csaptam le rá. Mindig is olyan emberekkel akartam kooperálni, akiknek nem kell elmagyarázni, mit szeretnék, hiszen azonnal egymásra tudunk hangolódni. Úgy érzem, az alkotáson keresztül ismerjük meg egymást igazán.

Rozi: Nem volt kérdés, hogy csinálni fogom. Mikor leültünk beszélgetni Csengével, 10 perc után tudtam, hogy részt szeretnék venni a projektben. Itt egy olyan összeállás jött létre, aminek lesz egy mások számára is élvezhető állomása. Olyan, mintha mind a hárman egyszerre értünk volna el arra a pontra az életünkben, hogy meg szeretnénk osztani valamit. Talán ez egy korszakváltás is, amit szuper, hogy közösen élhetünk át.

A performansz fő témája a tűz mint őselem, ezt hogyan fogjátok megjeleníteni?
Csenge: A központi elem a tűz ősereje. Hogyan éljük ezt meg ma, mik azok a fizikai-lelki-szellemi állapotok, amikor ez az elem megjelenik – ezt osztottuk meg Rozival és Nórával. Elkezdődött a párbeszéd, és kiderült, hogy számukra is hordoz jelentőséget ez az elem.

Rozi: Ha nem is feltétlenül maga a tűz, de bizonyos megélések, szituációk igen. Párhuzamot tudtunk vonni. Ezt bontottuk ki később, mindenki a maga nyelvén. Nóri Brazíliában élt sokáig, onnan hozta a saját értelmezését. De alapvetően Csenge víziójába csöppentünk bele, az ő elképzelésén alapszik a projekt. 

Csenge: Bár a téma tőlem ered, ez nem csak az én saját projektem, ez hármunk utazása.

Nóra: Számomra nagyon intenzív ebben a transzformáció, a változás élménye. A változás rettenetesen kényelmetlen, az ember elveszt minden bizonyosságot általa. Ez sokszor a testből indul ki, és egy őserővel kell kapcsolódni – amit nevezhetünk tűznek, vagy bármely elemnek – de valójában az a kérdés, hogy mi ennek az őserőnek az esszenciája. Hogy hogyan lehet színekkel, anyagokkal, ritmussal, hangképpel, mozdulatokkal megjeleníteni. Én nem is a tűzzel, inkább ezzel az egész átalakulás élménnyel kapcsolódtam. És fantasztikus, hogy itt vagyunk hárman nők, és beszélhetünk erről. Ez egy nagyon sérülékeny, rejtegetni való téma is lehetne, de az együttműködésünknek köszönhetően megoszthatjuk, értelmezhetjük.



Ezek szerint mind a hárman a saját művészeti ágatokon keresztül megteremtetek egy-egy transzélményt?
Rozi: Igen. Csenge létrehoz egy installációt, Nóri táncol, én pedig a hanggal hívom közös térbe, időbuborékba az embereket, hogy kikapcsolhassanak, és csak a jelenben létezzenek. Számomra egyedi élmény a zenélés, egy unikális állapot, ami segít, hogy csak az adott pillanatra koncentrálhassak. Az, hogy most elindul köztünk egy kommunikáció, amiben folyamatosan egymásra reflektálunk, egy komplex és nagyon izgalmas történetet eredményez.

Hogy vesznek ebben részt a nézők?
Csenge: Ez egy kísérlet, amiben a nézők egy nem megszokott helyzetbe kerülnek. Az ősállapotban, amit létrehozunk, van egyfajta magányosság: számomra nagyon izgalmas, hogy mi hárman, a különböző területeinken magányos fókuszban dolgozunk, mégis van köztünk egy nagyon erős szociális kötelék, egy csatorna. Ha bekerül ebbe a háromszögbe a látogató, egyszerre élheti meg az egyedüllétet és a közösségi élményt, és bízom benne, hogy ez segít nekik az ősi állapot elérésében.

Nóra: Rengeteg információ ér bennünket a mindennapokban, ezzel szemben itt egy olyan térbe jutnak be a nézők, ahol egyetlen felajánlott dologra figyelhetnek. Tárgyak, színek, fények, ritmusok és testek segítenek, miközben mindenki szabadon mozoghat és befogadhat.

Hosszú távra tervezitek a projektet?
Csenge: Egyre több ötletünk van, hogy hova, miként vihetnénk tovább az installációt. Az a szép benne, hogy egyre magabiztosabbak leszünk a saját területünkön, így egyre jobban merünk lemondani, változtatni, újragondolni, ha erre van szükség. Az URFORM egy vázlat arra, hogy ezt a fajta kollaborációt hogy lehet megvalósítani. Nem túl gyakori ez a forma itthon, nyilván egy rizikós vállalás, de ha működőképes a struktúra, érdemes foglalkozni vele.

Nóra: Az is érdekes, hogy milyen terekben tud ez létrejönni. Vajon milyen lenne egy klubban, vagy egy színházban, esetleg a természetben? Vagy akár videóinstallációban? Jelenleg azt keresgéljük, hogy hány módon, milyen formátumokban tudjuk jól megvalósítani.

Ha jól sejtem, ez az a dolog, amit nem lehet kétszer ugyanúgy megcsinálni. Improvizáltok egyébként?
Nóra: Igen. Nyilván próbálunk előtte, de improvizálunk. Illetve Csengének nem lesz benne konkrét szerepe, ő a tárgyi környezetet teremti meg, nekünk viszont majd a térben kezdődik a feladatunk Rozival.

Lesz tűz a színpadon?
Csenge: Nem gyújtunk tüzet, de a szimbólum megjelenik majd.

Jövőbeni tervek?
Nóra: Van olyan vágyunk, hogy ezt az alkotófolyamatot kiszakítsuk a kontextusából, és elvigyük alkotói rezidenciákra, hogy még koncentráltabban foglalkozzunk vele.


TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Jegypénztár nyitva tartás:
  • nagytermi előadásnapokon: 17h - előadás vége + 30 perc, max. 22h
  • stúdió-, kabin- és klubelőadás napokon: 17h-20h30
  • egyéb napokon: 17h-20h
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Előadási napokon 16-22h.
  • Nyitva: kedd-vasárnap: 16h-19h
  • Hétfőnként zárva.
Elérhetőségek

  • A Trafó Kortárs Művészetek Háza Nonprofit Kft. Budapest Főváros Önkormányzata fenntartásában működik.

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek