Semmiből csinálni valamit - 0O

Semmiből csinálni valamit - 0O

Hang mint képzőművészeti médium, és szertartás mint performansz a smART! sorozat következő programjában. A Null Orchestra hamarosan a Trafóban bemutatásra kerülő előadása másfél évnyi közös lét gyümölcse, a tudomány, a művészet és a történelem találkozása. De hogyan jön létre valami, amire nincs előre legyártott fogalom, ami nem sorolható egy kategóriába sem, és ami a legkevésbé a szavak szintjén létezik?


Valami olyasmit csináltok, ami hazai téren egyedülálló, progresszív és talán nem egyből értelmezhető. Kezdjük a nevetekkel, ami mind fogalmi, mind képi síkon érdekes.

0O: Több vonulata is van; egy művészettörténeti, ami talán a szuprematizmushoz vezethető vissza, főleg a 'null / zero' (megkísérelni redukálni mindent a nullára) valahova ide köthető. Az ‘orchestra’ része egy nagyobb zenekari felállásra utal, ahol vannak különféle szekciók, és sokféle hangszeren játszanak. Mi kevesen vagyunk, de a palettánk széles annyira, mint egy orchestra eszköztára. 

A cím azért érdekes, mert ki lehet használni a szimbólumok jelentését. Ha az ember nem ismeri, akkor is van egy olyan vizualitása, ami elmesélhet egy történetet, a karakter önmagában kontextust teremthet. A Trafós címválasztásnál is ez volt szem előtt. Olyan szimbólumot akartunk találni, amely nagyjából fémjelzi azt, amit majd csinálni fogunk. Visszatérve a névválasztásra, ott is szempont volt: ha megnézed, akkor egy áthúzott körből meg egy nem áthúzott körből áll, tehát a semmiből lesz valami, ez is elmesél valamit, benyomást kelt. Az előadás címében a négy pötty minket jelent, illetve a nézőket, a falak meg azt, ami szétválaszt majd minket az előadás során. Ezek a karakterek szintén kapcsolódnak a digitalitáshoz és az eszközökhöz, amiket használunk, már csak azért is, mert ebben a környezetben léteznek. 

Az ismeretségetek régebbi, mint ez a formáció, de hogyan indultatok el Null Orchestraként?

0O: Érdekes együtt zenélni, a formáció is a közös zenélésből indult. Egy olyan közösséget akartunk létrehozni, ahol az elsődleges szempont mindenképpen az, hogy maga a csapat együtt tudjon működni, és hogy egyben maradjon. Közös nyelvnek, kommunikációs formának és médiumnak mindenképpen a hangot akartuk. Ez nyilván egy elég tág halmaz, amibe sok minden bekerülhet: zenei formanyelvtől a képzőművészeti eszközökön át bármi. 

Heti rendszerességgel találkoztunk, voltak ‘alkotó’ és ‘hallgató’ alkalmak. Az alkotó alkalmakon jöttünk össze mi, ilyenkor tartottunk olyan közös workshopokat - például kazetta loopok gyártását - és improvizációs gyakorlatokat, amik mentén megpróbáltuk ezt a világot közösen felfedezni. A zenecsináláson túl volt ennek egy közösségépítő célzata is. Ezeket kiegészítendő voltak még a hallgató alkalmak, amikor meghívtunk egy-egy külső személyt - voltak, akik zenei területről jöttek, de képzőművészekkel is dolgoztunk együtt. Ezeknek a célja az volt, hogy - mint egy külső szem - valamennyire mi is rálássunk a működésünkre, illetve, hogy a meghívott reagáljon arra, amit csinálunk, és akár kizökkentsen abból a kerékvágásból, amiben épp benne vagyunk. Elterveztük, hogy minden hallgató alkalom után rádióműsor vagy élő koncert formájában is működésbe hozzuk a megszületett anyagot. Ez valamilyen szinten meg is valósult, mert mindig, amikor egy téma, amivel foglalkoztunk beérett, akkor jött egy fellépési lehetőség. Így ezeket a kész témákat le tudtuk zárni.


Mennyiben változott a kezdetekhez képest a csapat működése a közös alkotás során?

0O: Amikor elkezdtük, akkor az volt a cél, hogy közös alkotáson keresztül kialakítsunk egy közös zenei nyelvet, és megéljük a közös improvizáció örömét. Emellett megvolt a lehetőség arra, hogy mindenki egyénileg is fejlődhessen. A közös tanulás során felzárkóztunk egymás mellé, így lett egy olyan alap, amiből együtt ki tudtunk indulni. Eleinte jellemezte az előadásainkat a közönség-fellépő tagolás, és ahogy haladtunk előre az időben, úgy kezdett ez felbomlani. Egyre többfelé nyúltunk, sokszor félszavakból megértettük egymást. Ez nem klasszikus értelembe vett hangszeres együtt zenélés, így rá kellett éreznünk egymás arányaira. Ez a forma abszolút működött, és működik még most is. Folyamatosan és organikusan fejlődött, így kezdtünk eltérni az elején lefektetett gyakorlatoktól is, ami egy teljesen egészséges eltérés volt; igazodott ahhoz, amin keresztülmentünk az együtt töltött idő alatt.

Ez akkor mutatkozik meg a legmarkánsabban, ha visszagondolunk arra, hogy amikor elkezdtük a közös munkát, volt egy rossz értelemben vett kakofón jellege annak, amit csináltunk. Nem láttuk tisztán egymás hozzáállását, vagy azt, hogy ki milyen módon vesz részt egy ilyen közösségben, esetenként megpróbáltuk túlharsogni egymást. Ezzel szemben eljutottunk oda, hogy - mint egy összeszokott formáció - egymás legkisebb rezdüléseit is nyomon tudjuk követni. Szépen lassan megtanultuk úgy belevetni magunkat a közös munkába, hogy az nem arcoskodás, hanem együttműködés. 

A tárgyak a hangi és zenei összeszokás után kerültek képbe?

0O: Igazából a tárgyak már a legelső fázisban felmerültek. A térbeli elrendezés, meg az, hogy miről játszunk, hamar bejött a képbe. Volt pár variáció, de végül a nagyon antropomorf dolgok jöttek elő, illetve fontos szempont volt az is, hogy legyen olyan akusztikai tulajdonságuk, amivel be tudjuk emelni őket az előadásmódba. Ez összefügg azzal is, hogy kontakt mikrofonokat (ellentétben a hagyományos mikrofonokkal, ez csak a tárgyak rezgéseit veszi fel) kezdtünk gyártani, és olyan tárgyakat kerestünk, amelyek ezzel jól működnek. Maga a kontaktmikrofon-készítés és a kazetta-loopok használata is visszavezethető arra, hogy szerettük volna kitágítani a laptopon kívülre az alkotást. Rájöttünk, hogy a szoftverek nem adnak elég teret, az előadások és közös gyakorlatok tárgyak, anyagok használata nélkül korlátozott. 

Az Trafós esemény hangzását javarészt fémtárgyak felerősített rezgése fogja adni. Szóval lényegében nem is maga a tárgy, hanem a forma és az akusztikai tulajdonságok azok, amik indokolttá teszik, hogy használjuk. Ezekre szereljük a kontakt mikrofonokat. Ennek van egy performativitása, ami felé - ha megnézzük, hogy milyen fellépéseket csináltunk, akkor elmondható, hogy - egyre inkább nyitottunk. Annak vizuálisan nincs nagy jelentősége, hogy állunk a laptopjaink felett. (Persze, amikor ezt csináltuk, akkor is volt koncepciónk, ami a hangi és vizuális interpretációban is egyaránt megnyilvánult.)



Az eddig  elmondottak alapján a kis közösség, amit létrehoztatok - a hallgató alkalmak mellett is - erősen fókuszál önmagára. Mennyire célotok, hogy a sound art műfaja nagyobb teret és jelentőséget kapjon a hazai szcénában?

0O: A közép-kelet-európai régióban alulreprezentált médium a hang. Mi törekszünk rá, hogy - akár az egyéni képzőművészeti praxisainkban - ezt próbáljuk előtérbe helyezni. Viszonylag kevesen foglalkoznak ezzel, ezért ha valaki elmélyed benne, előbb-utóbb szembesül vele, hogy nem lehet túl nagy halmazból válogatni. Ezért az ilyen jellegű kiállításokon például esélyes, hogy ugyanazokkal az emberekkel futsz össze. 

A sound art feltétlenül high-tech?

0O: Egyáltalán nem. Ha sound artról beszélünk, mindig mögötte van az, hogy ez konceptuális alkotás. Az, hogy ennek van valamilyen technikai irányultsága inkább a kort jellemzi, amiben élünk. Azok a művészeti produktumok, amikben jelen van a hang, bemutatják azt is, hogy milyen technikai sajátosságokkal rendelkezik az adott történeti korszak. Elkerülhetetlen az, hogy ebbe bekerüljenek olyan elemek, amelyek a kor technológiai vívmányait is reprezentálják. De ettől függetlenül a koncepció az, ami meghatározza. Mi is visszanyúltunk archaizáló eszközökhöz, mint például a kazetta, ami húsz éve volt divatban, és ilyen távlatból már elavultnak mondható.

A Trafóban egy olyan performanszt fogtok előadni, ami szertartások, rituálék formájából táplálkozik. Ezt csak hangi, vagy általánosabban, szerkezeti síkon kell érteni?

0O: Inkább formailag van jelen abban, amit csinálunk. A darab három részre oszlik, magában hordozza egy szertartás fázisait. Az eleinte felvezetett hanganyag egy ponton átértelmeződik, és a performansz végére ‘beteljesül’. Ha megvizsgáljuk azokat a népeket, törzseket, akiknek a kultúrájában tulajdonképpen a transzcendensre irányuló kommunikációs csatornaként működött a rituálé, akkor felismerhető egy sajátos dramaturgia. Ez alapján építettük fel a saját előadásunkat is, amelyben mi vagyunk a szertartás levezénylői. Van valamilyen igény, ami valamilyen módon kinyilatkoztatásra kerül, és amire vagy érkezik válasz, vagy nem. A performanszban ebből a folyamatból születik egy metaobjektum a jelenlévő tárgyak összehordásával. Ez értelmezhető az egész előadás végkifejleteként. 

A trafo.hu programleírásában az áll, hogy “A ※ c. előadás a csoport tevékenységét foglalja össze és zárja le.” 

0O: Annak ellenére, hogy ez már egy posztumusz fellépésnek tekinthető, az együttműködés nem szakad meg. Ebben a működési formában nem folytatjuk, rájöttünk, hogy ez nem szolgálja azt, hogy abban a szellemiségben, amit eddig a magunkénak tudtunk, újabb és újabb komoly munkák szülessenek. Ez a szellemiség kezdett egy kicsit átalakulni és meghaladottá vált. Ez nem feloszlás, inkább koncepcióváltás. Más periódus és más módszerek jönnek, de az együttműködés szoros marad. Egy-egy problémára koncentráltabb, projektalapú működést tervezünk.


Null Orchestra // 0O

A munkacsoport tagjai: BÁCSI Barnabás, JANKY Máté, JENESES Ádám, KOPHELYI Dániel, PÁTKAI Rozina

Fennállásuk során meghívott vendégek, alkotók: BERTÓK Márton, BORSOS János, GULYÁS Árpád, Daniel HÜTTLER, KOVÁCS Máté, MÁRTON Péter, Lucia UDVARDYOVA


Sorozatszerkesztő – moderátor: KOVÁCS Andrea

Az interjú hanganyaga a Null Orchestra albumából vett válogatás. A teljes album elérhető ezen a linken.
honlap: http://0o.danielkophelyi.com

facebook esemény: https://www.facebook.com/events/ical/upcoming/?uid=100006238775604&key=oKtlkJaGT5accZUE







TRAFÓ KORTÁRS MŰVÉSZETEK HÁZA
Pénztár nyitvatartás:
  • hétfőnként: 14h-18h
  • -
  • -
Trafó Galéria nyitvatartás:
  • Átmenetileg zárva.
  • -
  • -
Elérhetőségek
Közérdekű

Médiapartnerek

Együttműködő partnerek